Keresési találatok az alábbi kifejezésre:

Művészet

Jézus lehetett ilyen

Zeffirelli után nem gondoltam, hogy a filmvilágban Jézus történetéről lehet még újat mondani. Az olasz rendező Názáreti Jézusa egyrészt magasra teszi a lécet minden későbbi alkotás számára, másrészt el is foglalja a teret, hiszen mit lehetne még hozzátenni egy négy és félórás produkció gigantikus tablójához? Ráadásul – ahogy a Ben-Hur újrarendezése, valamint Mel Gibson szenvedéstörténetét leszámítva szinte az összes azóta készült Jézus-film példája mutatja – egy alaposan elmesélt történetre akkor sem biztos, hogy másodszor is kíváncsiak az emberek, ha jobb technikával, modernebb igények szerint viszik vászonra. Félő, hogy inkább fordított a hatás. (A szándékosan evangélizációs céllal készült Campus Crusade Jézus-filmet most nem számítom ide, mert az simán csak elbeszéli Lukács evangéliumát, és akik szeretjük, éppen ezért szeretjük, nem másért.)

bővebben

Scruton esztétikai ítélete A zarándok útjáról

Amikor angol nyelv és irodalom szakos egyetemistaként a diplomadolgozatom témájául két allegorikus művet választottam, az Everyman középkori moralitásdrámát és John Bunyantól a The Pilgrim’s Progress (A zarándok útja) c. regényt, témavezetőm megkérdezte, nem tartom-e unalmasnak az utóbbit. Meglepett a kérdés, mert én már gyerekkoromtól a könyv hatása alatt voltam, és amikor megtértem, még elevenebben ragadtak magukkal a könyv képei és párbeszédei. Talán egy kis dac is volt bennem ezek után, hogy T. B. Macaulay-val értsek egyet, aki ezt írta: „Talán az egyetlen olyan könyv, amelyet illetően száz év elmúltával a művelt kisebbség fogadta el az egyszerű emberek véleményét.” Kitartottam tehát Bunyan mellett, megírtam a diplomadolgozatot, és azóta is kitartok mellette, sőt, A zarándok útját néhány évente újra elolvasom, és minden alkalommal közelebb kerül a szívemhez. Érthető tehát az örömöm, amikor Roger Scruton A szépről c. könyvében a következő idézetet találtam:

bővebben

Születés és feltámadás

„Hajtsd az állatot s ne akadályozz
a vágtatásban, ameddig nem szólok!”
– az ijedt szolgára így kiáltott
az asszony, akit a borzasztó sokk
az Isten szent emberéhez hajszolt –
bár most nem volt sem ünnep, sem újhold.
Szívébe vad anyaösztön karmolt,
arcára állatibb vonások ültek
a szamaránál, melyen vágtatott.
Barna fürtjeit meg sem fésülte,
a rendetlen lobonc anyamedvéé,
kinek féltett bocsai eltűntek.
(Nincs ijesztőbb lény a gyermekéért
megveszekedett nősténynél, mert bármit
megtesz a kölykéért – ha kell, széttép!)
Nem mert az asszonnyal szembeszállni
még ura sem; a halálra szánt anya
a fiát akarta élve látni.

bővebben

Roger Scruton: A szépről

A Különvélemény 14. epizódjában Roger Scruton A szépről c. könyvét beszéljük át. A szép kérdése sokkal messzebb mutat, mint a szépítélet, vagy az, hogy szép környezetben élünk-e. Messzebb mutat a természeti és az emberi szépségnél is, sőt, magánál a művészetnél is. A szép kérdése azt veti fel, hogy vajon metafizikai értelemben otthon vagyunk-e a világban, van-e eredendő rend és odaillés, van-e jelentés és értelem, van-e transzcendens valóság, amely után a szép élménye vágyat ébreszt bennünk, vagy éppen egzisztenciális félelmet, amely menekülésre késztet. A szép problematikája vezet el a megszentségtelenítés modern törekvéséhez is, ahhoz a meglepő fordulathoz, hogy „a művészet fölvette a szép fáklyáját, vitte egy darabig, majd beledobta Párizs piszoárjaiba” (109). Mi igyekszünk most is fölfelé mutatni.

bővebben
Facebook Pagelike Widget

Archívum

LEGUTÓBBI HOZZÁSZÓLÁSOK