Keresési találatok az alábbi kifejezésre:

Fukuyama

Haladunk-e előre?

A haladás kérdése évszázadok óta megosztja a nyugati világot. Van-e szükségszerű haladás, és ha igen, haladunk-e előre? – tesszük fel ma is a kérdést. Ilyenkor nem az idő előrehaladására gondolunk, hiszen – relativitáselmélet ide vagy oda – a mi számunkra az idő komótosan megy a maga útján, változatlan természetességgel és megbízhatósággal. Amikor a haladás kérdése felmerül, a fejlődés a vita tárgya. Van-e fejlődés az emberi történelemben, és ez a fejlődés magától értetődő-e, kell-e nekünk is tennünk érte, és adott esetben visszafordítható-e? Bár elvontnak és filozofikusnak tűnik a kérdés,...

tovább

Ebből így nem lesz keresztény Magyarország

A dolgok alakulását figyelve úgy látom, hiába hivatkozik az új Alaptörvény a kereszténység nemzetmegtartó szerepére, Magyarországból nem lesz keresztény ország. A széles utat egyébként sem lehet egyik napról a másikra lezárni a nagyközönség elől (ehhez majd kozmikus csodára lesz szükség), úgy meg semmiképpen nem fog ez menni, hogy a kereszténységükkel kérkedő politikusok akarják szentkoronás szalagkorlátok között terelgetni a néptömegeket a szoros kapu felé. Márpedig az Alapítótól tudjuk, hogy a valódi kereszténység a szoros kapunál kezdődik, és a keskeny úton át vezet az örök életre. A...

tovább

Ellenkultúra vagy ellenzéki kultúra?

Gyakran hallom azt a véleményt, hogy a valódi kereszténység szükségszerűen ellenzéki alapállást jelent. Szerintem ez félreértés. Bár én is sokszor leírtam már, hogy Jézus hiteles követése ellenkultúra, szeretnék most különbséget tenni az ellenzékiség és az ellenkultúra fogalma között. A célom ezzel a különbségtétellel nem az, hogy a hívők jelenlegi politikai orientációját bármilyen irányba befolyásoljam, sőt, még csak a keresztények politikai állásfoglalásának elvi alapjaival sem akarok most foglalkozni. Két hozzáállásról lesz szó, amelyek a látszat ellenére nagyon különböznek egymástól. Az...

tovább

Mi volt C. S. Lewis könyveinek legfőbb célja?

C. S. Lewis a nagyvilág előtt úgy ismert, mint népszerű meseíró, a tudományos világban pedig mint elsőosztályú irodalomkritikus. Legismertebb műve a Narnia Krónikái mesesorozat, legfontosabb tudományos műve pedig a tizenhatodik századi angol líra és epika átfogó feldolgozása, mely a mai napig alapműnek számít. Lewis azonban mindenekelőtt keresztény apologéta volt. Erről a világ sem feledkezett meg teljesen: Az emberiség felszámolása című könyvét a National Review a huszadik század hetedik legjobb könyvének választotta a nem-fikció kategóriában, és mások mellett Francis Fukuyama is...

tovább
Facebook Pagelike Widget

Archívum

LEGUTÓBBI HOZZÁSZÓLÁSOK