Keresési találatok az alábbi kifejezésre:

káosz

Tények és értékek: Jordan Peterson nagyon mély üregbe nyúlt

Egy rövid gondolatot hadd osszak még meg Jordan Peterson budapesti előadásával kapcsolatban. Jordan Petersont többek közt azért érezzük ösztönösen is relevánsnak, mert a modernitás egyik legfontosabb, kimondatlan előfeltevését kérdőjelezi meg: azt, amit Lesslie Newbigin a tények és értékek közötti szakadéknak nevez. A modernitás elválasztotta a tényeket az értékektől, és a tényeket objektív, az értékeket viszont szubjektív dolgoknak tekintette. A tudományvallás, a szekularizmus, a nihilizmus és a modernitás számos további ficama jelentős részben ebből a megkülönböztetésből sarjadt ki. A modernitásból leágazó posztmodernitás is csak annyiban módosított az előfeltevésen, hogy a tényeket a szubjektív világba helyezte át, az értékek mellé. Jordan Peterson azonban régóta azt kapisgálja, hogy nincsenek tények értékek nélkül, az értékek valamilyen módon inherens részei a tényeknek, a világot a Logosz rendezi, akármi (vagy akárki) is az.

tovább

A zsarnok és a mostoha

Jordan Peterson szerint az ősi mitológiákra feltétlenül érdemes odafigyelni, mert az emberiség finomra őrölt tapasztalatait gyúrják évezredeken át letisztult, bölcsességet hordozó formákba. Ezzel a megállapítással valószínűleg a két mítoszkedvelő oxfordi jóbarát, C. S. Lewis és J. R. R. Tolkien is messzemenőkig egyetértenének. Talán még azzal is, hogy a mítoszok közül a bibliai történetek a leginkább figyelemre méltók, bár Lewis a bibliai történeteket műfaji szempontból gyengébbnek tartotta az északi mítoszoknál, talán épp azért, mert a bibliai „mítoszok” ténylegesen megtörténtek, és a valóság kevésbé stilizált, mint a sokáig csiszolt egyetemes történetek. Az viszont tény, hogy a mítoszok számos ősi megfigyelést őriznek az emberi együttélésről, ezért mi is sokat tanulhatunk a mítoszokból. Az egyik ilyen tanulság a zsarnokkal és a mostohával kapcsolatos.

tovább

Feketén-fehéren a fekete-fehér gondolkodásról

A fekete-fehér gondolkodásról lesz most szó, feketén-fehéren. Először fehéren. Szeretem a fekete-fehéren gondolkodó embereket, mert nélkülük menthetetlenül eltévednénk az élet labirintusában. Szükség van rájuk, ahogy szükség van térképre, röntgenképre, sebészkésre és arra, hogy a tanár piros tollal odaírja a dolgozatunkra: hibás megoldás! A fekete-fehéren gondolkodó emberek meggyőződéssel hiszik, hogy rendet lehet vágni a rendetlenségben, mert van értelme és célja a kozmosznak. Igazuk van. A fekete-fehéren gondolkodó emberek komolyan veszik, hogy a világban lévő rendezettség a Teremtő Isten...

tovább
Facebook Pagelike Widget

Archívum

LEGUTÓBBI HOZZÁSZÓLÁSOK