Hónapok óta zajlik a vita, amit Görbicz Tamás (GT), a Budapesti Autonóm Gyülekezet egyik presbitere robbantott ki Krisztus engesztelő halálának értelmezéséről. Ma már hihetetlennek tűnik, de ettől a vitától teljesen függetlenül indítottam útjára a helyettes bűnhődésről szóló sorozatomat. Ez év július 11-én kommentben utaltam arra, hogy tervezek írni egy cikksorozatot a témában, de csak szeptemberben jutott tudomásomra, hogy akkor már javában zajlott a vita GT új tanításáról. Az egyházatyákról szóló cikkeimet nem ez a vita ihlette, az október 4-i bejegyzésemet viszont már annak a fényében írtam, amit a vitáról tudtam. Sok imádság és beszélgetés előzte meg a döntésemet, hogy most konkrétan és név szerint is válaszoljak GT-nak. Mivel GT engem is bírált egy kommentjében, lett volna eddig is indokom arra, hogy válaszoljak, de meg akartam bizonyosodni arról, hogy jól értem, amit tanít. Mivel GT az új tanítását különböző fórumokon, nagy nyilvánosság előtt fejtette ki, én is nyilvános formában reagálok rá. (A cikket hétfőn elküldtem előzetes kontrollra GT-nak, hogy nézze meg, nem adok-e a szájába olyat, amit ő nem mondana.)

Aggodalom

Nehezen szólalok meg, mert tisztában vagyok azzal, hogy ebben a vitában testvéri kapcsolatok sérülnek. GT-sal 2012-ben együtt küzdöttünk a készülő új egyháztörvény ellen, amely végül több tucat evangéliumi kisegyházat fosztott meg egyházi státuszától. Piszter Ervinnel, a BPA másik presbiterével tavaly egymás mellett ültünk az Evangéliumi Aliansz teológiai műhelyében. Rokonszenves embernek találtam őt, szeretetet láttam benne az elveszettek iránt, kedvességet a testvérek iránt. Amit Kubinyi Karesz halálakor a kegyelemről mondott, azt a szívembe véstem és másoknak is továbbadtam. A kegyelem üzenete a kereszténység valódi arca a külvilág felé, hiszen Jézus is telve volt kegyelemmel (Jn 1,14). Nehéz szívvel szállok vitába olyan emberekkel, akik nálam valószínűleg sokkal többet tettek az elveszettekért. Azonban itt most súlyosabb dolgokat is mérlegre kell tennünk, és feltételezem, amikor GT nyilvánosság elé tárta új tanítását, számolt azzal, hogy hullámokat fog kelteni és éket fog verni testvérek közé.

Ha másodlagos kérdésről lenne szó, nem hiszem, hogy most megszólalnék. Azért írok, mert magam is osztom azok aggodalmát, akik szerint GT új tanítása az evangélium központi üzenetét érinti. Pál apostoltól azt tanultam, hogy komoly hívő emberekként számos kérdésről lehet különböző meggyőződésünk (Róm 14), az evangélium üzenetében azonban nincs kompromisszum (Gal 1,8-9). Sok helyről érzékelem a nyugtalanságot, hogy amit GT tanít, az nem pusztán egy új hangsúly a keresztény tanításban, nem másodlagos kérdésben való eltérés, hanem magának az evangéliumnak a feladása. Egy barátom úgy fogalmazott: „Görbicz Tamás vagy valami rossz dolgot tanít nagyon jól, vagy valami jó dolgot tanít nagyon rosszul, de attól tartok, hogy az előbbiről van szó.” Ha GT csak félreérthetően mond el egy igazságot, amit mi is hiszünk, akkor a testvéri kapcsolatok érdekében ez sürgősen tisztázandó. Elsősorban GT-nak kell ezt tisztáznia. Ha viszont egy másik evangéliumot tanít, akkor a tanítása veszélyt jelent az egyházra, és ezt ki kell mondani, mielőtt tovább terjed.

GT nem csak állít valamit Krisztus keresztjéről, hanem tagad is, és amit tagad, abból sokkal többet tudunk meg az új tanításáról, mint az állításaiból. Az Evangélikál Csoport honlapján egy kommentben vitába száll az október 4-i blogbejegyzésemmel: „Ha már Szabados Ádám cikkét emeli ki a szerző, hadd emeljem ki én is egy mondatát, amiben az általunk vitatott tézis abszurditását is összefoglalja: ’Isten szeretete éppen abban áll, hogy igazsága érdekében önmagát adta halálra értünk, saját magát büntette, hogy mi megmenekülhessünk a haragtól és megkapjuk a megbékélés ajándékát’. Az, hogy Isten irántunk való szeretetében ’önmagát büntette’, éppen olyan fából vaskarika, mint a katolikus átváltozás tanban az, miszerint Jézus az utolsó vacsorakor (amikor a kenyeret kezében tartva, kimondta a szavakat: ez az én testem) önön magát tartotta a kezében.

Ugyanott GT ezt írja: „Senki sem vitatja például, hogy nem a sátánt, hanem Istent kellett kiengesztelni. Az állításom azonban az, hogy Istent nem Jézus szenvedése engesztelte ki önmagában, hanem Jézusnak a szenvedései során tanúsított hite. A hit az ami Istennek tetszik és nem a szenvedés. A hit az, ami megigazít Isten szemében, a hit az, ami megbékít és a hit az, ami miatt Isten megbocsát. A hit az, ami miatt a megigazult ember él. Jézus vére pedig erről a hitről beszél, és ezért beszél jobbat, mint Ábel vére. Az engesztelés ebben rejlik és nem abban, hogy Isten a dühét kiélte a kereszten. Sátán élte ki az embergyilkos hajlamait. Az Atya pedig ezt eltűrte, ahogyan a Fiú is eltűrte, hogy igazán nagy legyen az áldozat, ami az új szövetséget megalapozza. Az a tétel, hogy ’vérontás nélkül nincs bűnbocsánat’ nem azt jelenti, hogy a haragot csakis a bűnhődés engesztelheti ki, és ez az elv a mindenható Istent is arra ’kényszerítette’, hogy saját magán álljon bosszút a bűneinkért – ahogy a hivatkozott Szabados Ádám állítja. Ez nonszensz. Hanem azt jelenti – ahogyan ez a szövegkörnyezetből is világosan kiderül – hogy a szövetséget az örökhagyó halála léptette életbe, és ezért kellett a vérrel hatályba helyezni az első szövetséget is, ahogyan Mózes tette. Ezt tessék akkor az Igéből megcáfolni.”

Az a furcsa, hogy az idézett írásomban a helyettes bűnhődés gondolatát történetesen az Igéből vezettem le, GT azonban nem az érvemmel foglalkozik, ehelyett a számba ad szavakat, amiket nem mondtam. Ilyen például a „kényszerítette” és a „bosszú” szavak, amelyek a cikkemben nem szerepelnek, viszont elterelik a figyelmet a valódi érveimről. Ennél még fontosabb azonban az, amit GT tagad ebben a bekezdésben. Szerinte nem Jézus szenvedése engesztelte ki Istent, hanem a hit. A Zsidókhoz írt levél vérontásra vonatkozó mondata szerinte nem azt jelenti, hogy Istent csak a bűnhődés engesztelheti ki, hanem azt, hogy az új szövetséget vér léptette érvénybe. GT tisztában van azzal, hogy amikor a helyettes bűnhődést tagadja, masszív teológiai hagyománnyal megy szembe: „Luther pedig max. annyiban kerül ide, hogy neki volt bátorsága felülvizsgálni a hagyományt az Ige fényében. És ha úgy találta, hogy tud jobbat, akkor változtatott. Mi is ezt tesszük. Szerintünk a mi értelmezésünk jobb és következetesebb. Mint olyanokat mondani, hogy ’Istennek nem volt más választása…’, meg ’különben nem maradhatott volna igaz…’, meg ’a megbocsátáshoz szükséges volt bűnhődés…’. Már elnézést, de mi abban a megbocsátás, ha valaki megbűnhődik? A megbocsátás lényege, hogy nem kell bűnhődni, vagy ha igen, akkor nincs bocsánat. Vagy ez, vagy az.”

A Lutherrel való párhuzamra még visszatérek, most a tartalmi megállapításra hadd irányítsam a figyelmet. Ha jól értem GT-t, szerinte a keresztről szóló hagyományos tanításban, amit én is képviselek, nincs valódi bűnbocsánat, hiszen van bűnhődés. „Vagy ez, vagy az” – mondja GT. Ha Krisztus bűnhődött helyettünk, akkor Isten valójában nem bocsátott meg, ha viszont Isten megbocsátott nekünk, akkor senki sem bűnhődött, Krisztus sem bűnhődött helyettünk, hiszen a megbocsátás ezt kizárja. Vagy ez, vagy az. Amit GT itt mond, az nem pusztán hangsúlybeli különbség ahhoz képest, amit mi mondunk, nem csupán az evangélium újszerű megfogalmazása, hanem homlokegyenest az ellenkezője annak, amit a keresztény teológia Krisztus keresztjéről kétezer éven át tanított. Amit GT a megbocsátás és a helyettes bűnhődés kapcsolatáról ebben a bekezdésben állít, az ellenkezik azzal az evangéliummal, amit Luther hirdetett, az egyházatyák és a reformátorok hirdettek, a hitvallások megfogalmaztak, az egész evangéliumi világ hisz, és meggyőződésem szerint maguk az apostolok is világosan tanítottak. Ellentétes azoknak a dicséreteknek a tartalmával is, amelyeket hétről hétre szerte a világon a gyülekezeteinkben éneklünk. Nem másodlagos kérdésről van szó, hanem az evangélium szívéről.

Istenkép

Vajon miért tagadja GT a helyettes bűnhődés evangéliumi tanát? Miért megy szembe kétezer év kereszténységének egyik központi tanításával? Ahogy hallgattam GT online elérhető igehirdetéseit, olvastam a blogbejegyzéseit, kommentjeit, mindvégig azt éreztem, hogy számára a vita középpontjában az istenkép kérdése áll. GT azzal az istenképpel vitatkozik, amely Istent „vérszomjasnak” láttatja, aki „a dühét a Fián vezeti le”, aki „nem tud csak úgy megbocsátani”, csak ha valakit „lángoló haragjában megkínozhat”. GT a hagyományos tanban, amely szerint Krisztus a bűneink jogos büntetését vette magára, egy „dühtől tajtékzó Atyát” lát, „akit csak a korbács és a keresztfa kínjai volnának képesek megbékíteni”. GT szerint az ilyen istenkép „a római császárokról mintázott istenkép”, amelyet a keresztények „teológiai szemüvegként” vettek magukra, majd „kacifántos magyarázatokat szőnek” arról, hogy „a szerető Istent hogyan kell összeegyeztetni a vérszomjas uralkodóval, akit ’vérig’ sértettünk”. Az ilyen Isten a jóságát csak azon az áron volna képes megmutatni felénk, hogy „valakin azért kegyetlenül bosszút áll”. „Amit képviseltek” – írja az Evangélikál Csoport honlapján a tanítását bírálóknak –, „az éppen egy kegyetlen, pogány istenkép, ami meggyilkolja a hitet. A római császárok voltak ilyenek és nem Izrael Istene.

Ez tehát az istenkép, amellyel szemben GT megfogalmazza új tanítását. Ezt az istenképet tulajdonítja nekünk, akik a helyettes bűnhődésben hiszünk. Azért találom GT harcát ebben a kérdésben zavarba ejtően elhibázottnak és feleslegesnek, mert ezzel az istenképpel nem csak ő, de mindenki szemben áll, aki az evangélium talaján áll. Nem tudok elképzelni egyetlen evangéliumi igehirdetőt sem, aki Istent „vérszomjasnak” nevezné (vagy akár gondolná), vagy azt hinné, hogy Isten „egy dühtől tajtékzó Atya”, akit csak a vér látványa csillapít le. Ha az egyik oldalon GT tanítása áll, amelyben az Atya szeret bennünket és szeretetből vált meg, a másik oldalon a „vérszomjas” Isten, aki valakin „ki akarja élni bosszúvágyát”, mielőtt megbocsát, akkor én is az előbbi felé hajlanék. Nem ismerek olyan evangéliumi teológust, aki ne tudná, hogy az evangélium szívében Isten szeretete áll. Nemigen van olyan evangéliumi hívő, aki ne ismerné a híres igét: „Mert úgy szerette Isten a világot, hogy egyszülött Fiát adta…” (Jn 3,16) Ennek a fényében nem értem, GT kivel vitatkozik, és őszintén megdöbbent, hogy az istenkép tekintetében szembeállítja az új tanítását annak az evangéliumnak az istenképével, amelyet mi – az egyházatyákkal, a reformátorokkal, lényegében az egész evangéliumi világgal együtt – hirdetünk.

Az evangéliumi istenkép a Szentírás istenképe, hiszen mindazt igyekszik hinni Istenről, amit Isten önmagáról a Szentírásban kijelentett: az Isten „teljes akaratát” (ApCsel 20,27). GT bibliaolvasó emberként tudja, hogy a Biblia Istene szent (kádós). „Nem tudjátok ti szolgálni az URat, mert szent Isten ő, féltőn szerető Isten ő, nem tűri el hitszegéseiteket és vétkeiteket!” (Józs 24,19). GT bibliaolvasó emberként tudja, hogy Isten igazságos, „igaz Bíró (sófét cádík), aki mindennap haragszik (zóém bökól-jóm)” (Zsolt 7,12). Jézus sem csak kegyelemmel volt teljes, hanem igazsággal is (Jn 1,14). Bibliaolvasó emberként GT azt is tudja, hogy „Isten a haragját nyilvánítja ki a mennyből az emberek minden hitetlensége és istentelensége ellen” (Róm 1,18), ezért van szükségünk olyan igazságra, amely nem a mi igazságunk, hanem ajándékként adatik nekünk (Róm 1,17; 3,21), amely által megmenekülünk a haragtól (Róm 5,9). Az Isten szentségéről, igazságosságáról és haragjáról szóló tanítás ugyanúgy végigvonul a Szentíráson, mint az az üzenet, hogy „Isten szeretet” (Jn 4,16), hogy ő „jó” (tóv) és „örökké tart szeretete” (lö-ólám chászdó), valamint hogy áron is „megszabadít bennünket ellenségeinktől” (Zsolt 136,24). Vajon miért állítja szembe egymással GT azt, ami a Szentírásban összetartozik? Vajon miért állítja szembe a mi evangéliumunkat azzal, hogy Isten szerető és kegyelmes? Vajon nem tudja GT, hogy Isten szeretetét és kegyelmét mi is hisszük, sőt, evangéliumunk középpontjában éppen ez a szeretet és kegyelem áll?

GT két lehetőséget lát: Isten vagy kegyelmes, és akkor nincs helyettes bűnhődés, vagy Krisztust bünteti, de akkor „vérszomjas”. A GT által felkínált lehetőségek közül bibliaolvasó emberként és evangéliumi teológusként egyiket sem választhatom anélkül, hogy Istent kevesebbnek hinném, mint ahogy kijelentette magát. Mélyen hiszek Isten szentségében, igazságában és bűn feletti haragjában, mert ezt tanítja a Szentírás. Szívből örülök annak, hogy olyan világban élek, amelynek fájdalmas, megrendítő igazságtalanságai és gonoszságai nem maradnak végül rendezetlenül. Még a Szentírás utolsó könyvében is azt olvassuk, hogy a mártírok vére az oltár alatt bosszú után kiált: „Urunk, aki szent és igaz vagy, meddig nem ítélsz, és meddig nem állsz bosszút a mi vérünkért azokon, akik a földön laknak?” (Jel 6,10) Mélyen hiszek abban is, hogy Isten jó. Igazságossága ugyanúgy jóságának megnyilvánulása, mint megmentő szeretete és kegyelme. Nem lenne jó az az Isten, aki ne haragudna a gonoszságra és ne tenne igazságot a földön (Zsolt 94,2).

Ha jól értem, GT sem tagadja, hogy Isten haragja fogja sújtani az istenteleneket (bár néha úgy ír, mintha a büntetést csak az ördög követelné). Krisztus keresztjének értelmezéséből azonban valamiért ki akarja venni a harag motívumát. „A ’lángoló harag’ és a kínokat okozó gyűlölet nem Istenben volt a váltságmű alatt, hanem az embergyilkosban, az ördögben (és van azóta is).” „Szó sincs tehát arról sem, hogy tagadnám Isten haragjának a valóságát. Éppen ellenkezőleg, azok tartoznak magyarázattal, akik azt állítják, hogy Isten kitöltötte lángoló haragját Jézusra, kiengesztelődött velünk, sőt a világgal, mégis haragszik a világra továbbra is, holott az engesztelés az Írás szerint megtörtént a világ bűnéért is.” Vajon miért választja le GT Isten haragját a keresztről? Ha ő is hiszi, hogy Isten haragja valóságos, sőt, el fog jönni a hitetlenekre, mennyiben teszi GT istenképét kegyelmesebbé, ha Krisztus halála esetében tagadja, hogy a szó eredeti értelmében vett engesztelésről (a harag lecsillapításáról) volt szó? Ha ennek az az oka, hogy szerinte nem lehet Istenben többé harag, ha Krisztus már elhordozta azt, GT-nak tanulmányoznia kellene azokat a bibliamagyarázatokat és rendszeres teológiai műveket, amelyek részletesen kifejtik, hogyan alkalmazza a Szentlélek Krisztus váltságművét az elhívottakra, hogy az számukra érvényes legyen. Röviden: a Krisztus vérében való hit által (Róm 3,24-25) múlik el rólunk a harag (Róm 5,9), aki nem hisz a Fiúban, azon Isten haragja marad (Jn 3,36). A hit a Fiúra és az engesztelő vérre néz. Aki hit által Krisztusban van, az ment át (vele) az ítéleten az életre. Vagyis azoknak érvényes az engesztelés, akik hit által Krisztusban vannak, hiszen a megbékélés Krisztusban van. Nincs ellentmondás.

Krisztus engesztelő áldozatának éppen az a lényege, hogy az igazságos és bűngyűlölő Isten annyira szerette a világot, hogy bennünket, ellenségeit, Fia halála által engesztel ki önmagával. Tökéletes jósága abban mutatkozott meg, hogy úgy igazítja meg a bűnöst, hogy ő is igaz marad (Róm 3,26). Isten a Szentírásban nem állítja szembe egymással szent haragját és megmentő szeretetét. Ő szent is és szeretet is. Éppen a kereszt az, ahol ez a kettő együtt megmutatkozik, ahol „szeretet és hűség találkoznak, igazság és béke csókolgatják egymást” (Zsolt 85,11). Az Úr felkentjéről szóló 2. zsoltár szerint a harag elől a Fiú a menedék: „Csókoljátok a fiút, hogy meg ne haragudjék, és el ne pusztuljatok az úton. Mert hamar föllángol haragja, de mind boldog, aki hozzá menekül!” (Zsolt 2,12) Pál apostol a rómaiaknak ezt írja: „Ezért Isten ingyen igazítja meg őket kegyelméből, miután megváltotta őket a Krisztus Jézus által. Mert Isten őt rendelte engesztelő áldozatul (hilasztérion) azoknak, akik az ő vérében hisznek, hogy igazságát megmutassa.” (Róm 3,24-25a) Pál arról beszél, hogy Isten szeretete Isten igazsága által jutott kifejezésre Krisztus keresztjében, amikor engesztelő áldozat lett a vétkeinkért. János hangsúlyozza, hogy Krisztuson kívül a harag vár ránk: „Isten úgy szerette a világot, hogy egyszülött Fiát adta, hogy aki hisz őbenne, ne vesszen el, hanem örök élete legyen” (Jn 3,16). „Aki hisz a Fiúban, annak örök élete van, aki pedig nem engedelmeskedik a Fiúnak, nem lát majd életet, hanem Isten haragja marad rajta.” (Jn 3,36)

GT valamiért nem látja a keresztben azt a csodálatos egységet, amelyben a jó Isten szent és igazságos haragja úgy kap elégtételt, hogy az ember megmeneküljön a jogos haragtól. Holott Pál apostol félreérthetetlenül kapcsolja össze Isten szeretetét azzal, hogy a haragtól való megmenekülés a Fiú vére által van: „Isten azonban a maga szeretetét mutatta meg irántunk, mert Krisztus már akkor meghalt értünk, amikor még bűnösök voltunk. Ha tehát már most megigazított minket az ő vére által, még inkább meg fog menteni minket a haragtól.” (Róm 5,8-9) Isten nem „vérszomjas”, hanem igazságos és szent. Isten kegyelme és szeretete csak az igazságos ítélet által juthat érvényre, mert Isten önmagát meg nem tagadhatja (2Tim 2,13). Ezért adta értünk Fiát szeretetből. A Fiúban Isten a mi büntetésünket vette magára. Isten az egyházat „saját vérével szerezte” (ApCsel 20,28). Ennél nagyobb szeretet nincsen. Isten abban az engesztelő áldozatban mutatta meg irántunk való szeretetét (1Jn 2,2), amely megengesztelte haragját és megbékített bennünket magával. Ha hit által egyesülünk vele („Krisztusban”), az ő halála a mi halálunk, az ő feltámadása a mi feltámadásunk (Róm 6,2-6): nincs többé számunkra ítélet, hanem (benne) átmentünk a halálból az életre (Jn 5,24).

A „vérszomjas”, „dühtől tajtékzó Atya” GT karikatúrája. A Szentírásban Isten lángoló haragja valóságos (pl. Ez 5,13; 5Móz 29,27; Zsolt 38,2), de az igaz Isten haragja sohasem szeszélyes, hanem jogos és szent, mert mindig a gonoszság váltja ki. A mi gonoszságunk is, GT-é is és az enyém is. Ezt a haragját tette Isten nyilvánvalóvá (Róm 1,18), ezért vagyunk elveszettek a bűneinkben, „haragot gyűjtve a harag napjára” (Róm 2,5). Súlyos inszinuáció Istent „vérszomjasnak” nevezni azért, mert haragszik a gonoszra és igazságosan ítél. Az igaz és szent Isten jó. Annyira jó, hogy kész volt Fiában önmaga felé irányítani ezt a jogos haragot. „Ő bűnhődött, hogy nekünk békességünk legyen” (Ézs 53,5). Saját vérén vette meg az egyházat (ApCsel 20,28). Ez az evangélium. Ezt az evangéliumot hirdetjük kétezer éve. Ez nem egy „vérszomjas” Isten evangéliuma, hanem egy igazságos Istené, aki a szeretet (1Jn 4,16). Ahogy János mondja: „Ez a szeretet, és nem az, hogy mi szeretjük Istent, hanem az, hogy ő szeretett minket, és elküldte a Fiát engesztelő áldozatul bűneinkért.” (1Jn 4,10)

Engesztelés és megváltás

GT tanításában számomra az egyik legnehezebben megragadható gondolat az, ahogyan az engesztelés fogalmát értelmezi. GT nem csak megkülönbözteti, de el is választja egymástól az engesztelést és a megváltást. Ha jól értem őt, szerinte az engesztelés Istennek szól, de nem Krisztus vére, hanem a hit engeszteli ki Istent felénk. (Néha nem világos számomra, hogy GT a mi hitünkre gondol-e, vagy Krisztus hitére.) A megváltás viszont szerinte a Sátán fogságából való kiváltás, amelyben Isten az ördögnek fizetett váltságdíjat. Az árat a Sátán „srófolta fel”, Isten pedig a legnagyobb árat is megfizette az ördögnek, megmutatva, mennyire drágák vagyunk a szemében. Amit GT egyértelműen tagad, az az, hogy a vérontásra mint bűnhődésre szükség lenne az engeszteléshez. „A ’vérontás’ tehát nem ezért kell a ’bűnbocsánathoz’, hogy Isten haragja kiengesztelődjön, hanem azért, hogy az örökhagyó halálával a testamentum jogerőre emelkedjen, hatályba lépjen. Nem a vérontás miatt van bűnbocsánatunk, hanem a szövetség miatt, amit a halál (melynek bizonyítéka a vér) hatályba helyezett. A szövetségben bocsátja meg Isten a bűneinket, ami nem volna lehetséges, ha az örökhagyó halála be nem következett volna. Ez itt ennek az igének az értelme. Nincs szó se haragról, se bűnhődésről, se igazságosságról.

Hogy stílszerűen fogalmazzak, GT tanítása annyira sok sebből vérzik, hogy őszintén csodálkozom, bibliaolvasó emberként és tanítóként hogyan hagyhatja figyelmen kívül a nyilvánvaló szentírási tanításokat, amelyek cáfolják az értelmezését. Kezdem az engesztelés fogalmával. A Zsidókhoz írt levél, amelyre GT is hivatkozik, a következőt mondja Jézusról: „Ezért mindenben hasonlóvá kellett lennie a testvéreihez, hogy irgalmas és hű főpap legyen az Isten előtti szolgálatban, hogy engesztelést szerezzen (eisz to hilaszkeszthai) a nép bűneiért.” (Zsid 2,17) A hilaszkomai ige azt jelenti: megengesztelni, kiengesztelni, lecsillapítani a haragot, irgalmassá tenni. A kép az engesztelés napjára utal, amikor a főpap a nép bűneiért bevitte az engesztelő áldozat vérét a szentek szentjébe. Oda, ahol Isten haragja halálra sújtotta Nádábot és Abihút (3Móz 10). Az engesztelés napján a kecskebakot azért ölték le, hogy a nép ne haljon meg a vétkei miatt, hanem Isten szemében megtisztuljon a vétkeiből. A 3Móz 16 írja le az engesztelés törvényét. A következő fejezetben Isten megtiltja a népnek, hogy vért egyék, és fontos magyarázatot fűz a parancshoz: „Mert a test lelke (nefes = lelke, élete) a vérben van, és én az oltárra adtam azt nektek, hogy engesztelést szerezzen értetek. Mert a vér a benne levő lélek (nefes) által szerez engesztelést.” (3Móz 17,11) A törvény szerint a vér tehát az életet jelképezi, a vérontás pedig az élet kioltását. Isten azért adta a vért engesztelésül, hogy ne az izráelieknek kelljen meghalniuk a vétkeik miatt. Az áldozat fogja föl a haragot, Isten szeretete adja az áldozatot.

Erre a mozzanatra utal vissza a Zsid 9,22, amikor azt mondja: „A törvény szerint majdnem mindent vérrel tisztítanak meg, és vér kiontása nélkül nincs bűnbocsánat.” Vérszomj c. prédikációjában GT ezt a mondatot az első szövetség alatti vétkekre vonatkoztatja, és azt állítja, hogy a pogányokra (nem zsidókra) ez már nem vonatkozik, bennünket a hit engesztel meg, nem a vér. A pogányoknak Jézus vére már egy új szövetség kezdetét jelzi, és semmi köze ennek a vérnek a bűnhődéshez. Ez az értelmezés számomra minimum zavaros, annak a fényében pedig teljességgel tarthatatlan, amit a levél szerzője korábban és ez után mond a vérről és az engesztelésről. A 11-12. versekben például ezt írja: „Krisztus pedig mint a jövendő javak főpapja a nagyobb és tökéletesebb sátoron át jelent meg, amely nem emberkéz alkotása, azaz nem e világból való. Nem is bakok és bikák vérével, hanem a tulajdon vérével ment be egyszer s mindenkorra a szentélybe, és örök váltságot szerzett.” A vér Jézus értünk adott életének a jelképe. Ő meghalt, hogy nekünk ne kelljen meghalnunk. Ez pontosan az a helyettes bűnhődés, amit GT láthatóan tagad.

GT-nak igaza van abban, hogy a Zsidókhoz írt levél szerzője szerint Jézus meghalt az első szövetség alatt elkövetett bűnökért, és abban is, hogy halálával egy új szövetséget léptetett érvénybe. Érthetetlen azonban számomra, GT miért állítja ezt szembe azzal, hogy Jézus mint főpap egyben engesztelést is végzett értünk (zsidókért és pogányokért), amikor a vérét bevitte a mennyei szentek szentjébe. Természetesen nem valami „mágikus vér” volt ez, hanem mint az ószövetségi törvényben, annak a jelképe, hogy Jézus az életét adta értünk. „Mert a vér a benne lévő élet által szerez engesztelést… én az oltárra adtam azt, hogy engesztelést szerezzen értetek.” Jézus meghalt helyettünk, mint a kecskebak az izráeliek helyett, hogy nekünk ne kelljen meghalnunk. Isten haragja és ítélete ezzel elmúlt a fejünk fölül. Ez az engesztelés. Erre utalva mondja a szerző, hogy az ószövetség alatt elkövetett vétkekért is Jézus adott engesztelést, nem a bikák és bakok, amelyek soha nem tudták eltörölni a bűnt, hanem csak Jézus áldozatára mutattak előre.

A levél szerzője szerint Jézus hordozta a bűneinket, és megkapta, ami nekünk járt, a halálbüntetést, hogy mi élhessünk. „Nem is azért ment be, hogy sokszor áldozza fel önmagát, ahogyan a főpap megy be évenként a szentélybe más vérével, mert akkor sokszor kellett volna szenvednie a világ kezdete óta. Most azonban egyszer jelent meg az idők végén, hogy áldozatával eltörölje a bűnt. És amint elrendeltetett, hogy az emberek egyszer meghaljanak, azután pedig ítélet következik, úgy Krisztus is egyszer áldoztatott fel, hogy sokak bűnét elvegye. Másodszor majd a bűn hordozása nélkül fog megjelenni azoknak, akik várják őt üdvösségükre.” (Zsid 9,25-28) Krisztus vére (vagyis az élete kioltása) szerezte számunkra az engesztelést.

GT-nak igaza van abban, hogy a megváltás egy másik metaforája Krisztus váltságművének, amely nem a bűneink miatti jogos harag lecsillapítását helyezi előtérbe, hanem azt, hogy a bűn, a halál és a Sátán fogságában voltunk, onnan szabadított ki bennünket Krisztus a halálával. GT azonban téved, amikor azt tanítja, hogy Isten a Sátánnak fizetett váltságdíjat a kiszabadításunkért. Sehol nem olvasunk arról a Bibliában, hogy Isten a Sátánnal alkudozott volna a megváltásunkról. Krisztus nem azzal győzte le a Sátánt és nem azáltal rabolta őt ki (Mt 12,29), hogy megegyezett vele valami magas árról. GT nem fog tudni egyetlen igeverset sem mondani, ami ezt alátámaszthatná. (Igehirdetésében Jób könyvére hivatkozik, de az egy egészen más történet, analógiaként sem működik itt.)

Pál apostol szerint Krisztus azzal fegyverezte le a fejedelemségeket és hatalmasságokat, hogy adóslevelünket a keresztre szegezte. „Eltörölte a követelésével minket terhelő adóslevelet, amely minket vádolt, eltávolította azt az útból, odaszegezve a keresztfára. Lefegyverezte a fejedelemségeket és a hatalmasságokat, nyilvánosan megszégyenítette őket, és Krisztusban diadalmaskodott rajtuk.” (Kol 2,14-15) A 13. versből kiderül, hogy az adóslevelünk a vétkeink, a bűn fizetsége pedig ugye a halál. Krisztus ezt az adóslevelet szegezte a keresztre, és amikor így kiegyenlítette az adósságunkat, a Sátán – a vádló – hatalma megszűnt felettünk. A tranzakció nem Isten és a Sátán között zajlott le; Krisztus Istennek áldozta fel magát értünk (Zsid 9,14), hiszen Istennek tartoztunk (Róm 3,23; 6,23). A Vádlót a Jel 12,11-12 szerint is a Bárány vérével (vagyis Krisztus halálára hivatkozva) győzzük le, hiszen Krisztus halála rendezte a bűnadósságunkat, ami miatt a Sátán vádolni tudott minket. Jézus úgy váltott ki bennünket a Sátán, a bűn és a halál fogságából, hogy kifizette az adósságunkat, amikor a bűneinket hordozva meghalt helyettünk. Így váltunk szabadokká (Róm 6,7).

A megváltás és az engesztelés egymástól különböző metaforák, de lényegüket tekintve ezek a metaforák ugyanazt a központi igazságot mondják el. Isten maga fizette ki a bűnadósságunkat, amikor úgy igazított meg bennünket, hogy ő maga igaz maradt (Róm 3,26). Jézus Krisztus a helyünkre lépett, és Isten előtt rendezte a helyzetünket. Ha őbenne vagyunk hit által, akkor nincs többé számunkra ítélet, hanem békességünk van az Istennel (Róm 5,1). „Nincs tehát most már semmiféle kárhoztató ítélet azok ellen, akik Krisztus Jézusban vannak…” (Róm 8,1)

Bűnhődés

A vita szívében – ha jól értem – a bűnhődés gondolata áll. GT többször egyértelműen kijelenti, hogy „Istennek nem kellett megbüntetnie senkit ahhoz, hogy megbocsáthasson”. „Én sem követelem meg a gyerekemtől, hogy valaki bűnhődjön ahhoz, hogy megbocsássak neki. Csak azt követelem meg, hogy ’magába szálljon’ és legyen őszinte, amikor beismeri a hibáját.” A helyettes bűnhődés tanáról (Krisztus a bűneink jogos büntetését kapta meg a kereszten) GT kijelenti: „az egyik legsúlyosabb tévedése a kereszténységnek, amit sajnos a protestantizmus is kritika nélkül átvett”. „Nem, nem kellett kielégítenie Isten igazságosságát, az egészen mást jelent. Isten igazságossága azt jelenti, hogy Isten igaznak bizonyult akkor, amikor hitt az emberben (miként fordítva is így van). Istent a hitünk ’engesztelte ki’ vagyis békítette meg”. „Nem a helyettes elégtétel tanával van bajom, hiszen Jézus nyilván – ártatlan lévén – helyettünk szenvedett. Hanem azzal, hogy erre az elégtételre Istennek szüksége volt ahhoz, hogy megbocsáthasson.”

Ha GT szerint a megbocsátáshoz nincs szükség büntetésre (sőt, a büntetés és a megbocsátás kizárják egymást), akkor nem értem, miért volt szerinte szükség bármiféle engesztelésre, megváltásra, helyettesítésre, elégtételre, miért volt szükség Krisztus halálára, vérére. Ahhoz, hogy Isten szövetséget kössön velünk, nem kellett ez, hiszen ha ő „csak úgy” megbocsáthat, akkor csak úgy szövetséget is köthet velünk. Vajon miért volt szükség a szövetség érvényesítéséhez vérre, és miért kellett az új szövetség érvényesítéséhez az Isten Fiának a vére? Miért kellett Istennek a saját vérén megvásárolnia az egyházat (ApCsel 20,28), ha meg akarta menteni? A kérdés nem az, hogy Istennek meg kellett-e mentenie bennünket (nem kellett), hanem az, hogy ha meg akart menteni, miért kellett „vér által” tennie ezt. A hagyományos válasz az, hogy Isten csak úgy igazíthatott meg bennünket, hogy ő közben igaz maradjon (Róm 3,26). GT válaszát viszont nem értem.

GT a „bűnközpontú gondolkodás” eredményének látja, hogy az evangéliumi világ Krisztus halálát helyettes bűnhődésnek tartja. „A bűnközpontú szemlélet azt hiszi, hogy az üdvtörténelem csakis az ember bűne és a sértett Isten haragja körül forog.” „A bűnközpontú teológia képviselői szerint az embert Isten lángoló haragjától kellett megváltani, melyet bűneink miatt érzett. Isten tehát saját magától váltja meg az embert, saját maga számára. Bűneinkért ’magát bünteti’. A megváltásunk árát maga fizeti magának.” Nem tudom, GT mire gondol „bűnközpontú teológia” alatt. Ha arra gondol, hogy a bűnre helyezett hangsúly időnként elnyomja az egyházban az Isten szeretetére, kegyelmére, a feltámadásra, a reményre, a helyreállításra vonatkozó igazságokat, akkor igaza van. De ha ennél többet is ért ez alatt, akkor fogalmam sincs, kikre gondol.

Vajon Pál apostol teológiája bűnközpontú volt, mert a Római levélben az evangélium megalapozását azzal végzi el, hogy három fejezeten keresztül bizonyítja: az egész emberiség bűnben van? Bűnközpontú Pál gondolkodása, mert szerinte azért volt szükség Isten (törvény nélkül megjelent) igazságára (Róm 3,21), mivel „a törvényből csak a bűn felismerése adódik” (Róm 3,20), és kimondta azt az ítéletet, hogy „zsidók is, görögök is mind bűnben vannak” (Róm 3,9)? Vajon bűnközpontú az apostol teológiája, mert szerinte „nincs különbség: mindenki vétkezett és híjával van az Isten dicsőségének” (Róm 3,23), és „Isten ezért igazítja meg őket kegyelméből, miután megváltotta őket a Krisztus Jézus által”, akit Isten rendelt „engesztelő áldozatul azoknak, akik az ő vérében hisznek, hogy igazságát megmutassa” (Róm 3,24-25)? Ha igen, akkor én Pál mellé állok. De vajon indokolt bűnközpontúnak nevezni azt a teológiát, amely a bűnből és a halálból való szabadulást nevezi meg az evangélium szívének? Vajon betegségközpontú az orvos, mert a betegségek gyógyítását tűzi ki célul? Vajon indokolt az evangéliumi világot bűnközpontúnak nevezni, mert azt tanítja, hogy Krisztus magára vette a bűneinket, elszenvedte a bűn ítéletét, a halált, hogy mi őbenne feltámadhassunk és élhessünk?

GT is beszél arról, hogy Krisztus átokká lett érettünk. Nehéz is volna ezt tagadni, hiszen maga Pál írja a Gal 3,13-ban: „Krisztus megváltott minket a törvény átkától, úgy, hogy átokká lett értünk – mert meg van írja: ’Átkozott, aki fán függ’”. Amit GT ezzel kapcsolatban mond, az azonban mintha ellentmondana annak, amit máshol a bűnhődésről ír: „Ebből fakad az is, hogy a legszörnyűbb bűnöket mindig vallásos emberek követték el. Jézusnak sem a paráznákkal és a vámszedőkkel gyűlt meg a baja, hanem azokkal, akik azt hitték, a saját erejükből megtartják a Törvényt. A főpapok, az írástudók és a farizeusok vezetői voltak a legádázabb ellenségei, és éppen ők süllyedtek a legmélyebbre a bűnben, amikor elkárhoztatták az igazat, és erre másokat is felbujtottak. Maga Jézus mondta Pilátusnak, hogy ’nagyobb a bűne annak, aki a kezedre adott’. Az ilyen embereknek azonban már nem csak Ádám örökségével kellett szembenézniük, hanem a Törvény büntetésével is. ’Átkozott mindenki, aki nem tartja meg ezt a Törvényt!’ – mondta ki a szövetség. S mivel senki sem tartotta be a Törvényt, mindenki a Törvény átka alá került, aki körülmetélkedett. Így a Törvény alatt levőket már nem csak a bűntől, hanem még a Törvény átkától is meg kellett szabadítania Jézusnak /itt GT a Gal 3,13-14-et, a 4,5-öt és a Zsid 9,15-öt idézi/. Akik nem voltak a Törvény alatt, azok nem a törvény alapján váltak bűnössé, de a bűn és halál törvényének öröksége rajtuk is működött. Akik a Törvény alatt voltak, azokat még a Törvény átkától is meg kellett váltani.”

Vajon GT tisztában van azzal, hogy „a törvény átka” Isten büntetése a törvényszegők felett? Az egyik korai keresztény iratban Jusztinosz párbeszédet folytat a zsidó Trüfónnal. Trüfón szerint a Messiást nem feszíthették keresztre, mert a törvény szerint átkozott, aki fán függ. A törvény átka a törvényszegők büntetése volt: hogy kerülhetett volna átok alá az Isten Felkentje? Jusztinosz elmagyarázza Trüfónnak, hogy a Krisztus nem a maga törvényszegéseiért került Isten átka alá, hanem azért, mert a mi bűneinket vette magára. A törvényszegők közé sorolták, és a mi vétkeink fenyítéke volt rajta. Az átok nem valami személytelen automatizmus, amely a vétkesre lesújt, mint a karma törvénye, hanem Isten büntetése. „De ha nem hallgatsz az ÚRnak, Istenednek a szavára, ha nem tartod meg, és nem teljesíted minden parancsolatát és rendelkezését, amelyeket ma megparancsolok neked, akkor rád szállnak mindezek az átkok, és kísérni fognak téged… Átkozott leszel… Átkot bocsát rád az Úr… Megver az Úr…” (5Móz 28,15-22) Az átok Isten büntetése. Amikor Krisztus átokká lett értünk, a törvényszegéseink büntetését kapta meg. „Mert azt, aki nem ismert bűnt, bűnné tette értünk, hogy mi Isten igazsága legyünk őbenne.” (2Kor 5,21)

Az Újszövetség szerzői rendre az ézsaiási Ebed-Jahve, az Úr Szolgája alakján keresztül beszéltek Krisztusról, akiről azt olvassuk: „a mi vétkeink miatt kapott sebeket, bűneink miatt törték össze. Ő bűnhődött, hogy nekünk békességünk legyen (múszár söloménu áláv), sebei által gyógyultunk meg” (Ézs 53,5-6). A zsidó kommentátorok számára is többnyire egyértelmű volt, hogy ebben a fejezetben az Úr Szolgája mások helyett, mások bűneiért szenved, az Újszövetség szerzői csak azonosították ezt a Szolgát Jézus Krisztussal. Jézus Krisztus az, aki magára vállalja a nép sorsát, és megkapja a nép vétkeiért a büntetést, hogy a népnek békessége lehessen. Ennek az igének az alapján hirdette Fülöp az etióp kincstárnoknak Jézust. Jézus az, akit ártatlanul visznek el, de végül igazolást nyer (ApCsel 8,33). Ahogy Péter apostol Ézsaiást idézve mondja: „Bűneinket maga vitte fel testében a fára, hogy miután meghaltunk a bűnöknek, az igazságnak éljünk: az ő sebei által gyógyultatok meg” (1Pt 2,24). Nem csak a zsidók bűneiért szenvedett, de a pogányok bűneiért is, akik nem voltak nép, de Krisztusban Isten népévé lettek (1Pt 2,8-9). Mindnyájunk békességének büntetése rajta volt.

Konklúzió: az evangélium másképpen vagy más evangélium?

Összefoglalva az eddigieket, ha jól értem, GT és a hagyományos evangéliumi nézet az alábbi kulcskérdésekben tér el egymástól:

1. Istenkép: GT szerint „vérszomjas, dühtől tajtékzó Atya” az, aki a bűneinket helyettes bűnhődés által bocsátja meg. Az evangéliumi nézet szerint Isten szeretetének a nagyságát mutatja, hogy az igazsága által megkövetelt elégtételt saját maga fizette ki a nevünkben.

2. Engesztelés és megváltás: GT szerint nem Krisztus vére, hanem a hit engeszteli ki Istent, a váltságdíjat pedig a Sátán kapta szabadulásunkért. Az evangéliumi nézet szerint Krisztus vére (vagyis értünk kioltott élete) engesztelte ki Istent azok iránt, akik hisznek Krisztus áldozatában. A váltságdíjat pedig Isten kapta, hiszen a bűneinkkel neki tartoztunk. A Vádlót az némítja el, hogy Isten kifizette a nevünkben a bűneinkért járó jogos büntetést, amikor a Fiú meghalt helyettünk.

3. Bűnhődés: GT szerint a bűnbocsánat és a bűnhődés kizárják egymást: Isten vagy büntet, vagy megbocsát. Az evangéliumi nézet szerint Isten úgy bocsátott meg nekünk, hogy igazsága sem sérült: magára vállalta és megfizette az adósságunkat. Isten Fia hordozta a bűneinket, átokká lett értünk, hogy mi megigazulhassunk, ő pedig igaz maradjon.

GT tisztában van azzal, hogy a tanítása új, de legalábbis újszerű. Őszintén beszél arról, hogy éveken át tartó folyamat végén jutott oda, hogy felülvizsgálja korábbi nézeteit, amelyek megegyeztek az evangéliumi világ nézeteivel, és tanítsa azt, amire azzal szemben eljutott. GT felvállalja, hogy új tanítása szembemegy akár 500 év protestáns tanítással is, és kijelenti, hogy ha a protestantizmus szerint a helyettes bűnhődés az evangélium szíve, akkor a protestantizmusnak „szívátültetésre van szüksége”. „Istennek nem volt szüksége Jézus szenvedéseire sem ahhoz, hogy megbocsásson, sem ahhoz, hogy igazságossága megmaradjon. Ha ez a ’protestáns teológiai hagyomány’, akkor 500 évvel a reformáció után legfőbb ideje felülvizsgálni. Ha ez volna ’a teológia szíve’, akkor az a teológia megérett egy szívátültetésre.”

GT tehát Lutherhez hasonlóan kész felülvizsgálni akár sok évszázad teológiai hagyományát is. A Lutherre mint precedensre hivatkozás nyilván azért érzékeny pont protestánsok számára, mert nekünk a Szentírás magasabb tekintély az egyházi hagyományoknál, ezért ha GT tanítása esetében tényleg a Szentírás jobb megértéséről van szó, alázattal meg kell köszönnünk az érveit és felül kell vizsgálnunk saját hagyományunkat. Fontos azonban látnunk, hogy GT valójában mit vár el tőlünk. Kétezer év távlatában az evangélium lényegének újraértelmezése olyan hallatlanul forradalmi teológiai lépés lenne, amely nem kevesebbet jelent, mint azt, hogy az evangélium központi igazságait illetően nem csak a reformátorok, nem csak az evangéliumi protestantizmus, de az apostoli kor óta lényegében az egész kereszténység folyamatos tévedésben volt, és Isten Lelke az evangélium helyes ismeretére kétezer év sötétsége után éppen GT-t vezette el a 21. századi Magyarországon.

GT ebben az esetben „lutherebb” lenne Luthernél, mert Luther folyamatosan igyekezett igazolni, hogy tanítása nem csak a Szentírás tanítása, de egyezik a korai egyházatyák tanításával is. Ő tartozik az egyház fősodrához, amelytől a középkori pápaság tért el. A GT tanításához akár csak nyomokban hasonlító tanításokra viszont leginkább olyan előzményeket látunk, mint a Krisztus istenségét tagadó Faustus Sozzini írásai, a Szentírás tekintélyét a felvilágosodás filozófiai elveire cserélő német liberális teológia, vagy azok a kortárs progresszív teológiai irányzatok, amelyek elvből elutasítják a büntetés szükségességét. GT tanításának szentírási alapjait nem látom, szemben a helyettes bűnhődés evangéliumi tanával, amely az egész Biblián keresztül húzódik.

A Lutherrel való párhuzam azért is ironikus, mert Luther éppen azt az evangéliumot fedezte fel újra, amelyet GT most megtagadott. Luther legfontosabb üzenete az volt, hogy a kereszten az Isten igazsága teljesedett be, amikor Krisztus bűnné lett és bűnhődött értünk, hogy mi pedig az ő igazságába öltözhessünk. Luther szerint „Krisztus szenvedését akkor szemléljük helyesen, ha… Isten haragjának a bűn és bűnösök elleni engesztelhetetlen szigorát és komolyságát látjuk meg abban, hogy ő egyetlen, legkedvesebb Fiát nem szabadította ki a bűnösök kezéből, hanem helyettünk őt sújtotta szörnyű büntetéssel, miként Ézsaiás próféta mondja: ’Népem bűne miatt őt sújtottam’ (Ézs 53,3).” (Csak Krisztus légyen Mesterünk, 73) Luther ebben Isten kimondhatatlan szeretetét látta, amely nem hogy nem „ölte meg a hitét”, ahogy GT ennek a tanításnak a hatását gondolja, hanem éppenhogy megelevenítette azt és Krisztusra nézve szabaddá tette a lelkiismeretét: „Ekkor úgy éreztem, mintha teljesen újjászülettem volna s mintha tárt kapukon át magába az Édenkertbe léptem volna be.” (Luther Márton önmagáról, 74)

Jó lenne azt hinni, hogy GT csak az evangéliumot próbálja elmondani másképpen, de attól tartok, hogy ennél többről van szó. GT elutasítja azt az evangéliumot, amelynek középpontjában Krisztus helyettes bűnhődése áll, és egy másik evangéliumot állít a helyére, amelyben a bűnbocsánat kizárja az Isten igazsága által megkövetelt helyettes bűnhődést. A GT tanításával kapcsolatos aggodalmakat jogosnak tartom. Azért írtam ezt a hosszú választ, mert egyrészt reménykedem abban, hogy GT képes lesz a Szentírás fényében felülvizsgálni mostani álláspontját és visszalépni a szakadék széléről, másrészt hogy én is jelezzem: arra, amerre GT elindult, szakadék van. Mindenkit óvok attól, hogy kövesse őt abba az irányba.

61 hozzászólás a “Válasz Görbicz Tamásnak” bejegyzéshez

  • Steiner József says:

    Köszönöm Ádám ezt a mélyreható, analitikus választ. Magam is teljes mértékben így látom, ahogyan te megfogalmaztad.

  • Lacibá says:

    Nagy Gergely (30 éves) református lelkész, teológus is nemrég hasonló hevülettel, mint GT, vitázott a predestinációról Bese Gergő atyával, és festette le az Urat önkényúrnak, annyira, hogy nem csak katolikusok, de reformációsok is vitába szálltak vele, mikor lehetőség volt kérdéseket feltenni, olyannyira, hogy reformátusok tagadták meg azt, mert szeretet az Isten. Ő is megfeledkezett ama kijelentésről, hogy “Isten ugyanis mindenkit engedetlenségbe zárt, hogy mindenkin könyörüljön.” (Róm 11,32) GT is túlontúl hangsúlyozza az egyik oldalt, és épp ezért esik tévtanításba.
    Az általad vele szemben kifejtettek helytállóak, de sérelmes a szóhasználatod, mikor csak “evangéliumi keresztényekről” beszélsz, mintha csak azoknál lenne az igazság. Pedig az “evangéliumiak” nem birtokolják az Igazságot, hanem az Igazság birtokolja őket -is-.

  • Nazo says:

    Szia Ádám!
    Szeretettel javaslom, hogy a nyilvánosság kizárásásával keressetek egy közös személyes beszélgetést mindkét oldalról. Van egy olyan érzésem, hogy ennek már meg kellett volna történni, de még nem késő. Biztos vagyok benne, hogy mind Márkus Tamás, Görbicz Tamás és a részedről megvan erre a nyitottság.

  • Szabados Ádám says:

    Nazo,

    olyannyira megvan bennem a nyitottság, hogy Görbicz Tamással személyes levelezésben vagyunk, és tudom, hogy mások is beszélgetnek vele a kérdésről. De a vita már régóta nagy nyilvánosság előtt zajlik, ezért a nyilvánosság előtt is le kell folytatni. Nem csak Görbicz Tamás és Márkus Tamás illetve köztem zajlik a vita, nagyon sokan vesznek benne részt az egyház különböző szegmenseiből, és még többekre hat.

  • Kedves Ádám,

    így ismeretlenül is köszönöm az alapos munkádat. Honnan jön az a nagyon buta gondolat, hogy Jézus Sátánnak fizetett volna? Gondolom komoly történelmi hagyományai lehetnek 🙂

    Szabó Ferenc

  • Kenessey Béla says:

    Nagyon szomorúan figyelem ezt a hónapok óta tartó vitát. Egyetlen gondolattal szeretnék hozzászólni. Pontosabban inkább csak benyomással, amit most nincs időm meg energiám idézetekkel, adatokkal, érvekkel támogatni. Ha valakinek segít, jó, ha nem, merüljön a megérdemelt feledésbe.

    Szóval, az az érzésem, hogy ebben a vitában végzetesen összekeveredik a DOGMATIKAI és a LELKIGONDOZÓI szál. (A lelkigondozás szót itt a legszélesebb értelemben használom: beletartozik minden, amivel a pásztor a rábízottak életére hatással van, a vasárnapi prédikációtól kezdve a négyszemközti beszélgetésekig.) Vannak emberek, vannak hívők, akiknek — családi vagy gyülekezeti hátterük, jelen élethelyzetük stb. miatt, itt és most — ELSŐSORBAN a szerető, kegyelmes, jóságos Istent bemutató üzenetre van szükségük. Vannak ilyen közösségek, talán még egész felekezetek is. És vannak egyének és csoportok, akiknek meg — itt és most — ELSŐSORBAN Isten szentségével, igazságos bíró voltával kell találkozniuk. Ádám azt írja: “Azért találom GT harcát ebben a kérdésben zavarba ejtően elhibázottnak és feleslegesnek, mert ezzel a (vérszomjas) istenképpel nem csak ő, de mindenki szemben áll, aki az evangélium talaján áll…” DOGMATIKAI szinten ez nyilván igaz, éppúgy, ahogy elvileg mindenki “aki az evangélium talaján áll” szemben áll a “jóságos nagypapa” istenképpel is. Mégis azt hiszem, sokan osztják a tapasztalatomat, hogy a gyakorlatban, a LELKIGONDOZÁS szintjén nagyon könnyű elcsúszni egyik vagy másik oldalra.
    Nem ismerem se GT-t, se a BPA-t, de majdnem biztos vagyok benne, hogy ez az “új tan” eredetileg valós LELKIGONDOZÓI szükségletekre reflektált. (Valószínűleg nem véletlenül emlegetik a BPA-t a “valláskárosultak” — egyik — gyűjtőhelyeként és szanatóriumaként. Sajnos, nagy szükség van rájuk…) Egyszerűen csak erősebb hangsúlyt helyeztek Isten kegyelmére, irgalmára, megbocsátására, végtelen szeretetére, mert úgy látták, hogy azoknak a híveknek, akkor és ott erre volt szükségük. Véleményem szerint GT ott követi el a végzetes hibát, amikor (gondolom, különösen miután DOGMATIKAI szempontból kritikákat kapott) a jogos LELKIGONDOZÓI hangsúlyt egyre kétségbeesettebben és egyre vitathatóbb módon próbálja DOGMÁVÁ konvertálni. Mennyivel jobb lett volna már az első figyelmeztetésekre úgy reagálni: “Jó, persze, igazatok van. Ez, amit én csinálok, LELKIGONDOZÁS. Tudjátok ti is: az ember néha radikálisabban fogalmaz, hogy a lényeg átmenjen a hallgatóknak. A DOGMATIKÁBAN természetesen egyetértünk, és — nyugodjatok meg! — hosszú távon egyensúlyba is kerül a keresztyénség teljes igazsága a tanításunkban.” Sajnos, GT nem így reagált, és onnan, ahová kisodródott, már nagyon nehéz lesz visszakoznia. Imádkozom, hogy kapjon hozzá az alázatot és bátorságot (a közössége is) — kritikusai pedig bölcsességet, hogy ezt ne megnehezítsék, hanem könnyűvé tegyék neki.

  • jgabor says:

    Úgy érzékelem, hogy stílusában, mélységében, motivációit illetően GT mintha a Viskó c. könyv teológiai színvonalán állna. Amiről persze lehet vitatkozni, helyi értékén kezelni, viszont egy prominens keresztény tanítónak ilyen vakmerő módon beleszállni ebbe a témába, hát… És nem arról van most szó, hogy egy laikus tanító egy kis vidéki gyülekezetben „mellémond” valamit a szószékről, ilyen megesik a legjobb családban is. Ezért nem értek egyet nazo-val, aki mintha arra utalna, hogy itt valami személyes félreértést kellene zárt körben tisztázni.

    GT talán abból a nagyon is reális emberi gondolatból indul ki, hogy ha én haragszok valaki(k)re, akkor az, hogy én megölöm, megkínzom, megbüntetem a (kis)fiamat, akit mindenkinél jobban szeretek, az nem csillapítja le a haragomat, a helyzet nem jobb lesz, hanem még sokkal rosszabb.

    „Az, hogy Isten irántunk való szeretetében ’önmagát büntette’, éppen olyan fából vaskarika…” A kereszténység összes tantétele fából vaskarika, más néven: misztérium. („Ami lehetetlen az embereknek, az Istennek lehetséges.”)

  • Bayerle Kornél says:

    “A lényeges dolgokban egység, egyebekben szabadság, mindenben szeretet”

    Bibliai meggyőződésem, hogy Isten ma is szól hozzánk. Karizmatikus keresztényként ez rendszeres megtapasztalásom. De mint olyan, aki mély evangéliumi gyökerekkel rendelkezik, meggyőződésem, hogy minden kijelentés, amit ma kapunk, csak a fenti idézet “egyebek” kategóriáját érintheti. Saját példával élve: Isten sokat szólt hozzám házi gyülekezetekkel kapcsolatban. Ezért munkálkodom most a Házi Gyülekezet Mozgalomban. De tudom, hogy ez a kijelentés csak a keresztény tanítás “egyebek” kategóriáját érinti, és aki más véleményen van a gyülekezetről szóló tanításban, azt keresztényként ugyan úgy kell szeretnem.

    A “lényeges” dolgokkal kapcsolatban messzemenőkig alapozok arra, amit szellemi őseink az elmúlt 2000 évben a Szent Szellem által megértettek és leírtak. (Az “egyebekben” pedig vitatkozok velük) Ilyen “lényeges” dolog a Szentírás ihletettsége, tekintélye; üdvösség egyedül hit által és bizony ilyen Krisztus helyettesítő engesztelése is, ami szól Isten igazságáról, haragjáról, szeretetéről és kegyelméről meg persze az ember bűnösségéről. Ezeket az első keresztények értették, hitték és vallották. Egy időre elhomályosult, de 1517 óta ismét világos.

    Én sohasem venném a bátorságot, hogy “lényeges” dolgokról, amik a keresztény tanítás oszlopai, bármi újat mondjak. Mert ezek olyan oszlopok, amelyek bibliaiak, kipróbáltak, megbízhatóak és amelyekért őseink a vérüket adták. Ha valaki ilyen oszlopot mozdít el, ne csodálkozzon, ha a végén minden a fejére fog omlani.

    Minden kedves olvasót buzdítok, hogy a fenti kiállást, amit Ádám írt a helyettesítő engesztelés mellett, mélyen szívják magukba, mert élet van benne, kristálytiszta, biblikus, evangéliumi és karizmatikus, s a bennünk élő Szent Szellem igazol és helyesel.

    Egy evangéliumi-karizmatikus testvér

  • Illés says:

    Szia Ádám!
    Teljesen egyet értek veled. Van egy rossz hírem GT felé, nem “új” az, amit mostanában hirdet. Nem egyszer hallottam már azt a mesét, lehet te is ismered, mikor Isten alkudozik az ördöggel, és az ördög hitetlenkedik, hogy képes Isten felajánlani Jézus életét az emberért cserébe. Ez a mese elég közismert, és sajnos sokaknak a gondolkodását befolyásolta már. Érdemes lenne megvizsgálni azokat a lehetséges és valószínű következményeket, amit GT “új evangéliuma” válthat ki a jövőben, pl.: A bűn tragédiájának teljes súlytalansága, a bűnbánat teljes kiüresedése, és a “bocsi” típusú megvallások, de a kegyelemről alkotott fogalom is torzulni fog az emberekben, hiszen hogyan érthetné meg valaki, hogy milyen lényeges a kegyelem, ha nem érti, mitől ment meg?

  • Bár nem szeretnék még több vitát generálni, de sokkal jobban át lehetne látni az egész témakört, ha nahgsúlyosabban benne lenne a képben, hogy Jézus Istennek fizetett ugyan, de egészen pontosan Isten törvényének. A bíró szeretheti a vádlottat, szeretheti a fiát, de ha az erkölcsi rend kötelezi, akkor mindneképp ki kell szabnia a büntetést – a kérdés csak az, hogy ki fizet. Vagy a bűnösön csattan a törvény “átka” és akkor egyszer s mindenkorra végünk, vagy az ártatlan Fiún, és nekünk nem kell meghalnunk, ő viszont, mivel ténylegesen bűntelen, feltámad(hat). Szükségszerűnek kellett lennie Jézus halálának, hiszen egyébként az Atya nem engedte volna meg, ha bármilyen más lehetőség lett volna a probléma megoldására.

  • Nazo says:

    @jgabor

    “Ezért nem értek egyet nazo-val, aki mintha arra utalna, hogy itt valami személyes félreértést kellene zárt körben tisztázni.”

    Nem erre gondoltam. Pont az ellenkezőjére. Mivel a megnyílvánulások jóval túlnőttek a személyes jellegnél, ezért szerintem fontos lehet az átbeszélés az érintett felek vonatkozásában, főleg, hogy személyesen is ismerik egymást. Ettől még le lehet folytatni a nyílvános vitát.

  • Semsei Ferenc says:

    Köszi Ádám!

    Jól összefoglaltad. Jó ideje követem én is a vitát.

    Egyetlen momentumot ragadnék csak meg, amit talán még senki nem vetett fel.

    “GT szerint nem Krisztus vére, hanem a hit engeszteli ki Istent”.

    Igen, és…
    Nekem feltünt, ahogy GT gondolatmenetében elválasztódik egymástól a hit és a cselekdet. A hit egy a cselekedetektől független kvázi entitássá válik. Miközben a kettő egyáltalán nem választható el egymástól. Sőt! A hit olyan, hogy csak a cselekvés hitelestheti. Az engedelmesség. Ha valakinek azt mondja Isten, hogy vegyen fel zakót, és az az ember felveszi a zakót, akkor az az ember ebben a cselekvésében engedelmes volt, hitet tanusított. Jézusnak az volt a feladata (sok aspektusa van, de legyünk egyszerűek), hogy elhordozza az emberek bűneit, azt pedig úgy lehetett elhordozni, ahogy megtörtént, s ez általtanusított engedelmességet, azaz hitet. Tehát ha Jézus hitére hivatkozik GT, akkor nem vontakoztathat el attól, hogy a hit valamilyen engedelmességben nyilván meg Isten iránt. Nem pusztán Isten személyében kell hinni (ezt az ördög is megteszi), s nem pusztán egy passzív bizalmat kell társítani az Isten szándékaival kapcsolatban, hanem mindig aktív engedelemes reakció Isten elvárásaira.
    Remélem elég értetően írtam. Summa summarum: a hit mindig engedelmesség, sohasem valami passzív dolog.

  • Nagy Miklós says:

    Görbicz T. interneten elérhető tanítása általános felháborodást váltott ki evangéliumi körökben. Valaki azt ajánlja Szabados Ádámnak, hogy üljön össze Görbicz Tamással és egyeztessenek.. Ez szerint az evangéliumi egyházak jelentős részének egyeztetnie kellene vele.. Ez nonszensz. Az ultrakarizmatikus kegyességben (eddig azt gondoltam az Autonom már konszolidált) mind többször jelentkező teológiai gátlástalansággal találkozunk Görbicz T. tanításában. Ott ahol zárt vagy legalább nehezen mozdítható dogmatika híján könnyen át lehet lépni ezeket a határokat, gyakran át is lépik. Igehirdetők érzik “felszabadítónak” hogy gyakorlatilag szinte mindenfélét taníthatnak, és nincs következménye. Főleg akkor serkentő ez bizonyos tanítókra, ha a gyülekezetben tetszésnyilvánítással találkoznak..(Görbicz T. gyülekezete a videó tanúsága szerint ujjongva fogadta) Aztán ilyen bibliai határokat átlépő, elképesztő tanítások jelennek meg, és mivel mindenre vannak vevők, rombolnak az evangéliumi gyülekezetekben.

  • Szabados Ádám says:

    Kenessey Béla,

    nagyon elgondolkodtató a hozzászólásod.

  • Nem ismerem GT-t, az igehirdetéseit sem, csak annyit tudhatok a gondolkodásáról, amennyi ebből a cikkből kiderül. De az a probléma, hogy ma nem szeretik a valódi, nagyon is karakteres Istent, hogy ma nem szimpatikus más Isten, csak a “szerető Atya”, aki ‘csak úgy’ megbocsát, különben nem is igazán szerető Atya, nagyon is ismerős. GT érvelése: „Nem, nem kellett kielégítenie Isten igazságosságát, az egészen mást jelent. Isten igazságossága azt jelenti, hogy Isten igaznak bizonyult akkor, amikor hitt az emberben (miként fordítva is így van). Istent a hitünk ’engesztelte ki’ vagyis békítette meg… Nem a helyettes elégtétel tanával van bajom, hiszen Jézus nyilván – ártatlan lévén – helyettünk szenvedett. Hanem azzal, hogy erre az elégtételre Istennek szüksége volt ahhoz, hogy megbocsáthasson” – egy modern, megnyerő Isten hirdetése, aki ráadásul, miként egy jó terapeuta, “hisz az emberben”. Talán egy ilyen Isten iránti igény nyomása is befolyásolhatta. Ez persze önmagában nem tűnik fajsúlyos feltevésnek a kétoldali érvelés (különösen is Szabados Ádámé) intellektuális mélységéhez képest, de ha így van, kevés a remény a meggyőzésre, mert egészen másvalamit kellene fel/elismernie, mint amiről a vita folyik. Bár amit Ádám az istenképről írt, közelít a felvetésemhez.

  • Ruff Tibor says:

    Kedves Ádám,

    egyetértek a cikkeddel, tetszett, fontos, köszönöm.

    (Kenessey Béla hozzászólására annyit, hogy a lelkigondozás – amit magam is gyakorolok 30 éve – nem alapulhat hamis reménység felkeltésén, mert az később újra megbosszulja magát az érintett sorsában. Jézus, Pál, Péter soha nem vigasztalt hazugsággal senkit. A hamis próféták sajátja, hogy azt mondogatják “béke! béke! holott nincs béke” és “saját szívüknek látását szólják, nem az Úr szájából valót”. Én nem hiszek abban, hogy bármiféle dogmatikára egyáltalán bármikor is szükség lenne a kereszténységben. Ez nem dogmatika. Igazságra és Isten Igéjének felbonthatatlanságára viszont szükség van, és minden lelkigondozás az igazságon kell hogy alapuljon. Nem igaz vigasztalás az illúziókkal való vigasztalás, hanem félrevezetés. Isten eléggé irgalmas úgy, ahogy van. Nincs szükség irgalmasabb Istenre Őnála. Nem kell belőle letagadnunk semmit ahhoz, hogy bárki is vigasztalásra, felüdülésre, erőre, életre találjon.)
    Üdv, légy áldott,
    Ruff Tibor

  • Steve says:

    Szabados Ádám és Ruff Tibor – két kiváló teológus egy platformon! 🙂 Mindkettejük írásait (és természetesen Tibor nagyszerű podcastját Gesztesi Mátéval – http://www.hitradio.hu/podcastok ) nagyon szeretem. Örülök ennek az interakciónak!

    Persze sajnálatos a vita – még ha szükséges is -, ami az apropót szolgáltatja. Bár bevallom, csak az egyik szemem sír – azok miatt, akik megzavarodtak -, a másik nevet, ugyanis ebből a vitából sokat tanulok, segít jobban átgondolni, hogy miben miért hiszek, és ezzel biztosan mások is így vannak.

  • Váradi Antal says:

    Kedves Ádám!

    Végig olvastam a cikket. Én ebből értesültem erről a tévtanításról.
    Az okfejtés jó, és cáfolja GT nézetét.
    Viszont van egy másik ág is, amit érdemes lenne még megvizsgálni: “Jézusnak a szenvedései során tanúsított hite”.
    Nekem ez a kifejezés volt először gyanús.
    A témát a kommentekben Semsei Ferenc is felveti, de ő a hit és cselekedetek kapcsolatának irányába viszi el.

    Nekem a “Jézusnak a szenvedései során tanúsított hite” kifejezéssel az a gondom, hogy nem látom sehol az Újszövetségben “Jézus hitét”.
    Jézus mindenről úgy beszélt, mint amiről meggyőződése és tudása volt. Ő nem a láthatatlan dolgokat remélte úgy, mint az emberek.
    Én nem találtam sehol olyan szakaszt az ÚSZ-ben, ahol úgy írnák le Jézust, hogy hisz az Atyában, vagy hite lenne.
    Jézus neve és a hit mindig úgy kapcsolódik össze, hogy Jézus vagy szavai a hit tárgya. Hittek Jézusban, hittek Jézusnak.
    A hitet nem az emberré lett Isten tanúsította, hanem az emberek.
    Ha ebben nem tévedek, akkor viszont GT egész új tanítása (még egy) olyan állításon nyugszik, ami nincs az ÚSZ-ben.

  • Szabados Ádám says:

    Kedves Tibor!

    Köszönöm a visszajelzésedet!

    Kenessey Béla hozzászólását azért találtam elgondolkodtatónak, mert a lelkigondozói szempontok sokszor tényleg más síkon jelentkeznek, mint a dogmatikai szempontok, viszont ha egy adott helyzet lelkigondozói hangsúlyából dogmatikát csinálunk, az biztosan rossz lesz. A lelkigondozói szempont olyan, mint amikor az aranyalmát ezüsttálcán tálaljuk, vagyis helyén mondjuk az igét. Akinek például vigaszra van szüksége, az vigasztalást kap, akinek dorgálásra, az dorgálást. A dogmatika (rendszeres teológia) viszont nem lehet féloldalas. Egyetértek ugyanakkor veled abban, hogy a lelkigondozói szempont sem képviselhet soha hazugságot vagy más istenképet, mint amilyen a bibliai kinyilatkoztatásé.

    Abban egyáltalán nem vagyok biztos, hogy GT-ék új tanítását csak lelkigondozói szempontok motiválták. De ha csak azok motiválták, akkor is rossz lett a belőle született tanítás, és ez hosszútávon lelkigondozói szempontból is káros lesz. Hogy egy példát mondjak: a megbocsátás nagyon fontos lélektani eleme, hogy Istenre hagyom a bosszúállást. Nem az igazságtételről mondok le, hanem arról, hogy én tegyek igazságot. Ha olyan istenképet és megváltásképet hirdetünk, amelyben a megbocsátás és a bűnhődés kizárják egymást, az lelkigondozói szempontból is rendkívül káros eredményekhez vezet.

    Még egyszer köszönöm a hozzászólásodat, és Téged is Isten áldjon.

  • Szabados Ádám says:

    Kedves Antal,

    nem tudom, GT mire alapozza a Jézus hite engesztelte ki Istent gondolatot, mert sehol nem láttam, hogy megalapozta volna. Ha nekem kellene megvédenem ezt, akkor arra hivatkoznék, hogy a Róm 3,22-ben szereplő διὰ πίστεως Ἰησοῦ Χριστου szóösszetétel birtokos szerkezetét lehet objektív és szubjektív genitivuszként is fordítani, előbbi esetben Jézus Krisztusban való hit, utóbbi esetben Jézus Krisztus hite (esetleg hűsége) a helyes fordítás. N. T. Wright és J. Dunn (az új perspektíva két képviselője) között az egyik legfontosabb vitapont éppen ez. Kontextuális és egyéb okokból én úgy gondolom, hogy objektív genitívuszról van szó (Jézusban való hit). Ha GT nem Jézus hitét, hanem Jézus engedelmességét hangsúlyozná, az könnyebben védhető lenne (pl. Fil 2). De az igazi baj az, hogy szembeállítja a hit engesztel gondolatot azzal, hogy a vér engeszteli ki Istent. Ez ugyanis nem igaz. A mi hitünk Krisztus vérére néz, a vér engesztel, nem a hit (amelyet a vér GT szerint kifejez). Ezek nüansznyi különbségnek tűnnek, de világokat választanak el egymástól. Pontosabban az igaz evangéliumot a hamistól.

  • Kenessey Béla says:

    Kedves Tibor és Ádám!

    Köszönöm a megtisztelő hozzámszólásokat. Amit válaszoltam volna, azt Ádám megírta, jobban, mint én tudtam volna.

    Az Úr áldjon mindkettőtöket!

  • Mirjam says:

    Én is nagyon köszönöm az írásodat Ádám… Amit szeretnék észrevételezni, hogy nem emlékszem, hogy hallottam-e valaha tanítást arról, hogy Isten hogyan szenvedett a megváltás történetében.Többnyire Jézus szenvedésére és Isten igazságosságára, kegyelmére van a hangsúly téve. Úgy gondolom, hogy az Atya szenvedése ugyanúgy hozzátartozik a megváltásunkhoz, mint Jézusé.

  • Horváth Balázs says:

    Kedves Ádám,
    nagyon köszönöm, hogy ilyen bölcsességgel összfoglaltad mindazt, amiben hiszünk. Le a kalappal.
    Ha valami haszna lehet egy ilyen vitának, az éppen az, hogy világos soraiból sokan mélyebben megérthetjük a kereszt nagyszerű ségét és az Atya jóságát.
    Még egyszer köszönöm.

  • Veress Efraim says:

    Kedves Ádám!

    Az Úr Jézus nevében köszönöm a fáradtságot munkát, amivel összefoglalta, de részletezte is az ellentmondásokat GT “új” tanításában.
    Véleményem szerint az történt GT-vél amire Kenessey Béla felhívta a figyelmet. GT csak az egyik szemét használva tett egy őszinte, de meggondolatlan kijelentést, amit a két, vagy több szeműkre támaszkodó nem nézték el neki és szóvá is tették. Erre sajnos nem az volt a reakció, hogy “Bocsánat, a másik szememmel most már én is látom hogy tévedtem”, hanem most már mindkét szemét becsukva vakon hirdeti tovább, amit korábban mondott.
    Szerintem a lelke mélyén tudja már hogy rossz irányba indult, és nagyon meg kellene alázkodni ahhoz, hogy innen visszatérjen az alapokhoz. Ezek után biztos nem lesz könnyű, de mégis üdvös lenne!

    Imádkozzunk hogy sikerüljön neki!

    Szeretettel,
    Efraim

  • Varga Tamás says:

    Sziasztok!

    A mai nap volt élőben erről a témáról szó a Bpa gyülekezet egy rendezvényén. Teljesen egyetértek abban az ott elmondottakkal, hogy Tamás és a gyülekezet ellen háborús retorika folyik ma Magyarországon. Tamás nem más gyülekezetekben tanított, hanem a saját gyülekezetében, illetve nem pár hónapja, hanem több éve megy ez a téma. Az, hogy most valaki kirobbantotta a vitát ellenük, véleményem szerint nagy éretlenségre és bölcstelenségre vall. Ugyanis mindegyik felekezetben vannak olyan dogmák, tanítások ( Róm kat- Hgy), melyek ha úgy vesszük eretnekek és összeegyeztethetetlenek (huh) a Biblia Istenével! Minden hívőnek joga van ahhoz, hogy mit hallgat, mit nem, mire figyel oda, mire nem. Bármelyik egyházban találkozhatunk tévtanítással, mégsem ugrott a Bpa neki egyiknek sem. A Bpa nem tagadja Jézus Krisztus Istenségét, megváltói művét, kereszthalálát, feltámadását. Krisztus testének ugyanolyan része, mint azok, akik most eretneket kiabálnak. Az, hogy valaki a saját egyházának a teológiai iskoláját elvégezte, nem jelenti azt, hogy a tudásával egyértelműen igaza is van. Sőt sokszor az ismeret felfuvalkodottá tesz..Másrészt pedig szerintem nagyon kapóra jött most ez a látás a több mint 20 éve megbocsájtatlanságban szenvedő Hgy vezetőségének (Mély tisztelet a kivételeknek!). Emlékszem mikor a démonlistán levő egyházakat ( katolikus, refi, evangélikus, pünkösdi stb) kötöztük, ezerrel a vezetőkkel. Most meg eljött az összeborulás ideje…Sajnálom, hogy a harag, álmegmentő érzület, tudásbeli felsőbbrendűség elvitt sok egyházi vezetőt az össznépi eretnekezésbe. Kérlek benneteket (mint kis pornéptag), hogy legyetek türelemmel, várjatok, imában áldást mondjatok (minden gyülekezet!), s meglátjuk hova fejlődik a dolog. Gamalieli bölcsességgel viseltessetek irántuk! Köszönöm! Varga Tamás

  • wkm says:

    Kedves Varga Tamás,

    Nem gondolnám, hogy ez “össznépi eretnekezés” lenne, hanem figyelemfelhívás egy tévedésre. Egyáltalán nem úgy tűnt, mintha a BPA vagy GT lenne kipécézve, nem lejáratás volt ennek a célja. A poszt szövegén úgy érzem, hogy az evangélum integritásának védelmében íródott, és nem egyéb szándékból. Ha igaz lenne, hogy egy gyülekezetben elhangzott tanításnak nincs hatása más közösségekre, akkor egyetértenék azzal a gondolattal, hogy ez “belügy”. De sajnos/nem sajnos van/lehet hatása más közösségekre is. Az is lehet, hogy a BPA honlapjára is felkerült a tanítás, ami pedig nagy nyilvánosságot jelent hivatalosan, függetlenül a látogatók számától. Ez pedig indokolhat hasonló nyilvánosság előtti reakciókat. Más tanítások is megvitatásra szoktak kerülni az egyes fórumokon, blogokon.

    Nem neked válaszolva egy hirtelen gondolatként az merült fel bennem, hogy _lehet_, hogy pusztán egy logikai malőr miatt alakult ki ez a nézet, amit GT tanít. Az a tény, hogy Jézus elszenvedte a bűneink büntetését az nem jelent nekünk automatikus “mentességet” a felelősség alól. A földi/világi igazságszolgáltatás nem fogadja azt el, hogy én a barátom helyett megyek be a szegedi Csillag “intézménybe”, és ülöm le az 5 év 6 hónap szabadságvesztést. Egyszerűen nincs cserebere a személyek között. Polgári területen az adós személyében történő változáshoz a hitelező hozzájárulása szükséges. De a hitelező szabadon dönthet arról, hogy elfogadja-e a személycserét.

    Ha jól gondolom, akkor a megszabadulásunk kegyelem, mert Isten kínálja fel nekünk Jézus vérére tekintettel. Azért bocsánat, mert ez nem jár nekünk akkor sem, ha a büntetést már valaki más elszenvedte. A bűnbocsánatot azért kapjuk, mert Isten elfogadja, fia áldozatára nézve. Jézus vére viszont utat nyitott arra, hogy Isten igazságossága ne csorbuljon úgy, hogy közben igazságot tudjon “kölcsönözni” nekünk. Nevezhetjük ez kegyelemnek, bűnbocsánatnak is. “De mit mond az Írás? ‘Hitt Ábrahám az Istennek, és Isten ezt számította be neki igazságul.'” Róm4:3 Ezt én úgy értem, hogy nem a naturális értelemben vett hit üdvözít, hanem a Messiásba vetett hitet számítja be nekünk az Atya igazságul. Ez véleményem szerint megint csak _nem_jár_nekünk_, mert bár a hit az evangélium központi eleme, logikailag nem következik belőle az, hogy a bűneink el vannak felejtve. Hanem Isten, a terve szerint mindössze ezt a csekélységet várja az embertől a személycseréért (az igaz kerül a bűnös helyére). Mert semmit sem tudnánk adni a lelkünkért. Ez pedig egy nem megérdemelt bocsánat és kegyelem. Ez ajándék. Az, hogy Jézus Urunk meghalt a bűneinkért, az is ajándék és kegyelem, de még inkább a túláradó szeretet.

  • Hanvay László says:

    Kedves Varga Tamás!

    Ön azt írja: “Kétezer év távlatában az evangélium lényegének újraértelmezése olyan hallatlanul forradalmi teológiai lépés lenne, amely nem kevesebbet jelent, mint azt, hogy az evangélium központi igazságait illetően nem csak a reformátorok, nem csak az evangéliumi protestantizmus, de az apostoli kor óta lényegében az egész kereszténység folyamatos tévedésben volt, és Isten Lelke az evangélium helyes ismeretére kétezer év sötétsége után éppen GT-t vezette el a 21. századi Magyarországon.”

    Ez még akár igaz is lehetne, mert hiszen Mózest is több száz év után szólította meg Isten és mutatott neki utat és adott általa Törvényt a Sínain; és Luthernek is nagyjából az apostoli kor után 1400 évvel adta – mintegy régi/új örömhírként – a biblikus evangéliumi felismerést. Ez önmagában tehát nem érv, és mint ilyen, kérdésként vagy kritikai észrevételként sem merülhet fel.

    A kérdés továbbra is az, hogy szinkronban van-e GT fentiekben is idézett tanítása a Szentírással. A választ maga a Szentírás Ön által is idézett igehelyei adják: nem.

    Számomra ugyanakkor nagyon sokat jelent GT és a vele szolgáló körhöz tartozók személye, ezért a testvéri párbeszéd-vita mellett kérem mindazokat, akik az embert is látják és nem csak egy teológiai asszó vagy a sebzett oroszlánba történő belerúgás lehetőségét, azok imádkozzanak érte és mindazokért, akik most ezen a teológiai (tév)úton elindultak. Mert bár Isten a kövekből is teremthet magának fiakat, én hiányolnám őket a csapatból és fájna értük a szívem.

  • Steve says:

    Kedves Hanvay László,

    az “Ön azt írta” kezdetű részt szerintem nem Varga Tamás írta. 🙂

    Kedves Varga Tamás,

    véleményem szerint jelen vita nem arról szól, hogy bármely közösség vezetője ne formálhatna olyan hitelveket, amilyet akarna (hiszen tanszabadság van), vagy egy közösség tagjai ne hallgathatnának szabadon olyan igaz vagy téves tanítást, amely szimpatikus nekik. Bármely igaz vagy téves tanításra érkezhetnek heves reakciók azok részéről, akik nem értenek azzal egyet – ez általában az egyházi lét jellemzője. Ha ezek a reakciók igaztalanok és megalapozatlanok, akkor nagy dicsőség a kritikák ellenére kitartani és az igazságot hirdetni.

    Jelen esetben arról van szó, hogy a BPA, amely az evangéliumi keresztény világhoz (újabban magyarul is evangelikál, bár kissé nehéz átállnom erre a kifejezésre :)) tartozik, olyan tanítást hangoztat egy ideje, amely ebben a körben nem tűnik elfogadhatónak. A magyar evangelikalizmus kiemelt képviselőinek heves reakciói nem feltétlenül a BPA ellen irányulnak (bár lehet, hogy ez is van benne különféle sérelmek miatt, de akkor sem ez a meghatározó, ill. Ádám ezzel végképp nem gyanúsítható), hanem pontosan BPA-ért, a BPA-t és annak tagjait féltve történnek – egészen addig, ameddig a BPA ehhez az evangelikál világhoz tartozik. Mindez a magyar evangéliumi keresztény közösség egészséges önkorrekciós mechanizmusának része. Nyilván, ha a BPA-t a tágabb, nem evangéliumi keresztény világ fényében vizsgáljuk (bevesszük pl. a Katolikus egyházat, Jehova tanúit és Mormonokat is), akkor ezek a tanításbeli különbségek valóban csak apró részletkérdésnek fognak tűnni, és ebben a kontextusban az is valóban komoly erénynek számít, hogy a BPA “nem tagadja Krisztus Istenségét, megváltói művét, kereszthalálát, feltámadását”.

    OFFTOPIC:

    A HGy-t érintő megjegyzésre a blogon megszokott rend kedvéért reagálnék (fogatlan prókátorként!), de biztos vagyok benne, hogy ha ez az OFFTOPIC téma folytatódik, Ádám kimoderálja – így ha lesz is folytatás, megígérem, többet nem is szólok hozzá ezügyben ez alatt a cikk alatt.

    A HGy vs. BPA kérdést szerintem nem elegáns ebbe a dologba belekeverni (mintha az egész dolog a HGy bosszúhadjárata lenne, ami “kapóra jött”), hiszen a vitához az SzPA jelentős fáziskéséssel kapcsolódott, és mind az SzPA, mind Ruff Tibor tisztességes módon, érvek mentén szólt hozzá az ügyhöz. A nyilatkozatukban is korrekcióra ösztönöznek (márpedig korrigálni csak arra érdemes dolgot hasznos, teljesen rossz dolgot nem korrigálni szoktak – tehát ezt a nyilatkozat a BPA nyugodtan felfoghatja diszkrét bókként is. :))

    Az említett “megbocsátatlanságot” a HGy vezetősége oldalán őszintén szólva nem tapasztalom (persze nem vagyok a szívek vizsgálója). A problémát én inkább abban látom, hogy “bocsánat kérés nélküliség” van, ami miatt bizonyára nehéz érzékelni bármilyen megbocsátást. Az ügy nem csak személyes, hanem közösségi szintű és nyilvános volt (konkrétan az országos TV-ben zajlott a BPA-s vezetők részéről, és ráadásul sok keresztény élet zátonyra is futott miatta). Mindezek mellett nehezen tudom elképzelni, hogy ha történne az érintettek részéről egy nyilvános bocsánatkérés, akkor erre ne nyilvános megbocsátás lenne a reakció. A HGy-ban kb. úgy gondolkodunk minderről, hogy ezt Isten megengedte, a közösség sorsához hozzátartozik, nem tagadjuk le. Egy ilyen eseménynek nyilván van kijózanító hatása, ami be is épül a közösségi identitásba, ez pedig nem baj.

    Az általad sérelmezett “összeborulás” egy konkrét téma mentén történik – ettől még az evangelikál mozgalom sokszínűsége megmarad, és számos egyéb területen továbbra is bizonyosan lesznek – akár éles – viták, nézetkülönbségek, miközben a fundamentumok területén remélhetőleg továbbra is egyetértés lesz.

    A démonlistás megjegyzésedre is szeretnék reagálni, mivel – számomra úgy tűnik – ennek a célja az árokásás, és emiatt csúsztatásokat tartalmaz. A HGy mindig is, és most is hisz és gyakorolja a “szellemi harc”-ot, ezt nem is titkolja senki. Megfelelő érzékkel tapintasz rá arra a tényre, hogy ezzel az evangéliumi kereszténységen belül nem mindenki ért egyet, ill. nem biztos, hogy mindenki érti ennek a szolgálatnak a jellegét, ezért ezzel lehet indulatokat kavarni. Ugyanakkor nem a ’90-es évek elején vagyunk, hogy ez (illetve általában más karizmatikus) gyakorlat akkora botrány lenne.

    A csúsztatást a megjegyzésedben abban látom, hogy úgy tünteted fel, mintha a HGy más egyházak ill. egyházi vezetők “ellen” szellemi harcolna. Ezzel szemben a helyzet az, hogy az egyházak nem démonok (teológia 101), ezért – logikus módon – nem tudnak szerepelni semmilyen “démonlistán”. Viszont az egyház belső életét gyötrő tévtanítások, vallási koncepciók valóban nem Istentől vannak (és nem is mindig csak emberektől), és ezek visszaszorulása érdekében ellen lehet és kell is imádkozni (akár a HGy-n belül, akár azon kívül merülnek fel) – de mindez egyébként tökéletesen hatástalan, ha az igazság ellenében történik, így ettől nincs miért félni. Nincs értelme továbbá semmilyen egyházi vezetőt sem “kötözni” – az elmúlt közel negyed évszázadban, amióta a HGy tagja vagyok, nem hallottam soha ilyenről (azt hiszem, igen nagy derültséget okozna, ha valaki úgy imádkozna, hogy “megkötözöm XY egyházi vezetőt” :)). Az egyház gonosz természetfeletti lények ellen harcol, és ha a szellemi harc gyakorlata helyes, akkor az ezt felvállaló hívők általános, mindenki számára hasznos szolgálatot végeznek ezzel, hiszen közös érdek az, hogy az egyház győztes és szabad legyen. Ha pedig ez a gyakorlat helytelen és hatástalan, akkor szintén nem igazán árt senkinek. Az biztos, hogy egyházi vezetőkÉRT történik ima, beleértve a jól működő egyházi vezetést akadályozni, negatív módon befolyásolni, ill. a vezetők életét (és mivel vezetőkről van szó, rajtuk keresztül általában az egyház életét) megkeseríteni kívánó természetfeletti erők elleni imát. Ez azonban teljesen helyénvaló, különösen, hogy (és ezt elfelejtetted megemlíteni!) ilyen kontextusban minden tisztességes gyülekezeti tag a saját vezetőiért, és mindenek előtt saját magáért és családjáért is imádkozik.

  • dzsaszper says:

    Kedves Sánta Ibolya,

    érdekes észrevétel. Érdekelne GT hogy viszonyul a boenhoefferi drága kegyelem kérdésköréhez, és ha nem vitatkozik Bonhoefferrel, akkor nem lát-e ellentmondást…

  • Ada says:

    Ugyanilyen tanokat vallott Dombi Ferenc atya is, aki a Hang könyveket írta. Én ezek alapján indultam el a megtérés felé. Nem kaptam semmiféle keresztény nevelést, ezért nem éreztem ezzel szemben ellenállást. Logikusnak tűnt – akkor. Azután, amikor kezdtem megismerkedni a valódi Hang közösségekkel, furcsa “szépséghibák” derültek ki. Például, Jézuson és a Evangéliumon kívül bizonyos ezoterikus, ősmagyar áramlatok is vonzzák őket, ami azért érdekes, mert ilyesminek kezdetben nyoma sem volt. Lelkes, teljesen keresztény közösségnek tűntek abban az időben. Mintha ezek a tanok kinyitottak volna egy ajtót, amin keresztül az ördög jött be.

  • Bolyki Gyuri says:

    Kedves Ádám, Tamás, és a Többiek!

    Látásom szerint itt az idő, hogy mindenki elfoglalja azt a pozíciót, mely a másik számára biztosítja a méltóságteljes elvonulás lehetőségét. Most már jól látszik, ki mit gondol, de aki ennél tovább viszi a témát, lassan valóban szakadás-közeli állapotot idéz elő. Kevés kivételtől eltekintve, a legtöbb megszólaló helyén kezelte az ügyet, látszott a féltés, a szeretettel való megközelítés, de érződött az is, hogy végre valakik „beleállnak” egy-egy vitás kérdésbe, fel merik vállalni magukat és a véleményüket. Ismerem Tamás gondolatait és szívét, és ismerem a másik oldal lelkiségét is, mivel ebben nőttem fel. Tanítóként az a meglátásom, hogy Tamásnak igaza van. És Ádámnak, illetve a többiek által képviselt „másik oldalnak” is igaza van. Ez abból fakad, hogy mindenkit más szolgálati helyre állított Isten, méghozzá az éppen most, éppen oda való üzenettel. Nem azzal van a baj, hogy egy-egy gyülekezetben más az üzenet, hanem, hogy a sajátját mindkét fél elkezdte a másikra ráhúzni.

    Ebben a tekintetben Tamás volt az első, aki hatalmasat lőtt egy hangágyúval, hogy elkergesse a károgó madarakat a saját gyülekezete szőlőjéből. Az általa elmondott üzenet a BPA-ban ma, a most ott lévők számára érvényes és áldott üzenet volt. De a hangágyú hangját olyan helyen is meghallották, ahol nincs is madárveszély, és üzentek neki, hogy „cimbora, nem kéne lövöldözni, nincs itt semmiféle probléma”. Tamás pedig beleállt abba, hogy a hangágyú mindenkinek szól, jobban tennétek, ha ti is inkább ugyan így lövöldöznétek, különben nálatok is kárt tesznek a madarak.

    Persze, a válasz is ugyan ilyen általánosító lett, ami ugyan ilyen helytelen. Ádámot idézve (azért őt, mert látásom szerint ő nyúlt a témához a legkörültekintőbben, és legkorrektebbül): GT „tanítása veszélyt jelent az egyházra, és ezt ki kell mondani, mielőtt tovább terjed.” Ezzel Ádám ugyan úgy mindenkire érvényesnek gondolt ágyúlövést adott le, mondván: maga AZ egyház van veszélyben! Mint ha lenne egy olyan egységes, közös nagy egyház, mely Tamás tanítása miatt most elkezd polarizálódni. Holott valójában a Tamás által feszegetettnél jóval nagyobb és súlyosabb kérdések osztják meg gyülekezeteinket, melyek mégis képesek szeretetben és elfogadásban élni egymás mellett. Az önkényes kiterjesztés másik példája, amikor azt állítja Ádám, hogy Tamás feladja az evangéliumot. Mint ha lenne akár csak két – azaz kettő – olyan irányzat, mely egyetért abban, hogy miben nyilvánul meg az evangélium teljessége. Mindig is éreztük és tudtuk, nagyjából hol vannak a határok, de évtizedekig éltünk együtt szeretetben drága baptista testvéreinkkel, akik szerint aki nincs bemerítve, az elkárhozik (25 éve azért kellett bemerítkeznem, hogy „kóser” legyek a szerelmemet körülvevő baptista teológusok szemében. Pedig nagyon hideg volt a víz!:-). Ma is együtt élünk olyan testvéreinkkel, akik szerint nyelveken szólás nélkül nem mondhatod magadról, hogy a Szent Szellem betöltött téged. Könnyű belátni, hogy ezek sokkal alapvetőbb pontokat érintenek, mint Tamás tanítása, mivel konkrétan kárhozatba küldik a másikat, illetve kétségbe vonják a Krisztushoz tartozást, mivel az Ige azt mondja: akiben nincs a Krisztus szelleme, az nem az Övé!

    Én úgy látom, mostanra mindkét fél elkövette ugyan azt a hibát: a saját szőlője védelme érdekében használt ágyút átfordította a másik fél irányába, és oda lövöldöz. Pedig mindenki a saját szőlőjéért a felelős. Az egyiknek kék szőlője van, a másiknak fehér. Az egyiké már beérett, a másik még nem. Az egyiknek száz éves, viharvert szőlőtőkéi vannak, a másiknak friss ültetvénye, melyet óvni kell a legkisebb széltől is. Stb.

    Lehet vitázni, de csak annak javaslom, aki mindezt képes a helyén kezelni, hiszen a vita közben látjuk, hogy Isten megáldja az egymásnak feszülőket: mindenkit abban, amilyen szolgálatba állította. Ha már leírjuk azt a mondatot, hogy a véleményem miatt „kapcsolatok sérülnek”, nem biztos, hogy érdemes leírni a véleményt.

    Isten megvédi azt, ami az Övé, senkin nem kéri számon, ha valakivel nem egyezett a véleményünk. De azt számon kéri, ha szeretetlenül fordulunk egymás felé. Elképzelem, ahogy majd Krisztus mellett állunk, aki megkérdezi tőlünk, miért voltunk szeretetlenek egymással? Mi pedig azt feleljük, hogy „Te miattad! Mert Téged úgy szerettünk, hogy ezért még egymást is képesek voltunk utálni és kivetni a Te kegyelmedből, a Te tisztaságodból, a Te közösségedből.” Talán érződik, mennyire nonszensz lesz ez a magyarázkodás.

    De nem szaporítom tovább a szót: higgyétek el, ebben a vitában nincs több! Jó móka volt, férfias küzdelem, kiváló lelki-szellemi párbaj, de most már el kell engednetek a témát!
    Aki erre nem képes, az nem biztos, hogy jól teszi, ha teológiai vitába keveredik Isten más akolban szolgáló gyermekeivel.
    Szerintem…

    Üdv: Bolyki Gyuri

  • Varga Tamás says:

    Kedves Gyuri!

    Köszönöm építő írásodat, mellyel teljes mértékben egyetértek!Isten kegyelme, áldása, szeretete legyen minden nap mindegyikünkön.

    Üdv. Varga Tamás

  • kincs`es`kenet says:

    Kedves Hozzászólók,

    Mk.4,9. “És monda nékik: A kinek van füle a hallásra, hallja.”(mit mond Bolyki Gyuri a Divinity közönségének…)

    Az Ùr áldjon Benneteket (vitaoldaltól függetlenül)

  • Bolyki Gyuri says:

    Két dologra szeretném irányítani a figyelmet:

    1. Ádám írásában is olvashattuk, hogy elképzelni sem tud olyan jelenséget, ami ellen GT beszél a tanításában. Márpedig, sajnos vannak olyan közösségek, ahonnan a Tamás által (is) rossznak tartott istenkép miatt a BPA-ba menekülnek a közöttünk csak „valláskárosultnak” nevezett testvéreink. Most pedig GT írta le, hogy soha nem hallott még olyat, ami református (és még több) felekezethez tartozó testvéreink hitének egyik pillére. Teológiai blogot írók figyelmébe ajánlom ezt a jelenséget, talán megér egy gondolatmenetet.

    2. Tamás még az előtt írta levelét, hogy hozzászólásom megjelent volna. 🙂
    De a viccet félretéve: értem és érzem, Ádám, amiről beszélsz. És igazat is adok. Most van itt az alkalom, hogy szeressünk! Szeressük ki Tamásból azt a kis szálkát, ami a körmünk alá becsúszva kellemetlen tud lenni. Mert ha nem ezt tesszük, akkor nekünk gerendánk van. Más lehetőségünk – a Krisztus evangéliuma szerint – úgy sincs. Legalább most megméretik teológiai látásaink életre-konvertálhatóságának mértéke.

    Szerintem.
    Üdv: Gyuri

  • Szabados Ádám says:

    Gyuri,

    elhiszem, hogy sokaknak van helytelen képük Istenről, akiknek hallaniuk kell, hogy Isten nem vérszomjas szörnyeteg (hiszen valóban nem az). Ezért volt hasznos Kenessey Béla hozzászólása a lelkigondozói szempontról, amit észben kell tartanunk. Azonban GT dogmatikai síkra terelte a dolgot és magát az evangéliumot kezdte babrálni. Az evangéliumot nem szabad babrálni. Az az egységünk alapja. Istennel is, egymással is. Igyekeztem szeretettel lépni Tamás felé, de ahogy ő is jelezte a válaszában, a lehetőségeim korlátosak. Neked talán tágabb az eszköztárad.

  • vándor says:

    Ha jól értem Görbiczék sem tagadják a megváltást, a vita ott van hogy Isten közvetlen terve volt-a a sok szenvedés Krisztust illetően vagy Isten megengedő akarata. Változtat-e bármelyik álláspont a lényegen, nevezetesen, hogy “elvégeztetett”

    Ezzel az erővel azon is lehet tűnődni hogy lucifer bukása Isten terve volt-e vagy megengedő akarata. Mert ugye ha ő nem bukik el akkor nincs megváltás sem, nincs jó és gonosz tudása, nem válunk erkölcsi lénnyé (egyesek szerint – bár én vitatkoznék azzal hogy szükséges elbukni ahhoz hogy erkölcsi lénnyé váljon az ember, hisz Isten sem bukott el mégis erkölcsi lény).

    Szóval kiszállok mielőtt becsavarodom – kikapcs-gerjed. (Mézgáéknál minden olyan egyértelmű, ott nincs titok).

  • Bolyki Gyuri says:

    Kedves Ádám!

    Egy pici fókuszeltolódást érzékelek szavaidból ahhoz képest, amit én gondolok.
    Írod: „GT dogmatikai síkra terelte a dolgot”, valamint: az evangélium „az egységünk alapja”.

    Mint már írtam, számomra a nagy közös dogmatikai tisztaság elérése nehéz célkitűzés, mivel egyáltalán nincs egységes dogmatikai rendszer gyülekezeteinkben. Az evangéliumi egység szintén nem létezik, BIZONYOS dolgok vannak, amiket mi és barátaink alapvetőnek tartunk, de közben tudjuk, hogy mások ezt nem tartják annak, viszont olyan tételeket igen, amitől nekünk feláll a szőr a hátunkon. És ehhez képest a BPA még különlegesebb helyzetben van, mivel a legutóbbi „beszéljük meg” alkalmukon GT azt fogalmazta meg, hogy a BPA egy 20 éves gyülekezet, de a látásrendszere egyáltalán nincs teológiailag és dogmatikailag lefektetve. Mert ők olyan gyermekei Istennek, akik ezt nem tartják (legalábbis eddig nem tartották) annyira fontosnak, hogy ezzel foglalkozzanak. Ismerem Tamást, jól ismerem Ervint, hidd el nekem: bőségesen meg van az a teológiai felkészültségük, ami alapján megtehetnék – de nem teszik. Ez is jelzi, hogy ami az egyik oldalon roppant fontos kérdés, a másik oldalon egy percnyi energiát sem ér meg.

    De mindezek mellett is az én evangélium-megértésemmel nem kompatibilis az a mondatod, hogy „Igyekeztem szeretettel lépni Tamás felé, de … a lehetőségeim korlátosak. Neked talán tágabb az eszköztárad.”
    Én ezt úgy értem, hogy mivel dogmatikai vitát generál a te látásod és a Tamás látása közötti különbség, valamint kicsit szúrós volt a válasza, sajnos nem tudod úgy szeretni, mint én, akivel talán nincs ilyen vitás kérdése.

    Nos, én ugyan zenész vagyok, de a teológusok 90%-ánál hosszabb ideig tartó, és alaposabb teológiai képzésben volt részem magán úton, és a mai napig többet foglalkozom a Szentírás tanulmányozásával, mint amennyit a teológusok nagy része – egész egyszerűen azért, mert ez a kedvenc időtöltésem, és tudok rá időt szánni, mivel nekem nincsenek kötelező gyülekezeti teendőim. De én a saját látásaimat ugyan arra a mérlegre teszem, mint bár ki másét: mennyire képes az adott igei értelmezés előrevinni az illetőt a szeretet útján. Ha látszik, hogy kiapadhatatlan energiaforrás egy látás az illetőnek, akkor az NEKI egy jó látás. Ha viszont egy látás megosztottságot, esetleg kivagyiságot, hívő vízfejűséget idéz elő (nem rólad beszélek! :-), akkor az a látás ANNAK az embernek nem való! Másnak lehet, hogy jó, de NEKI nem! Tehát egy látás nem attól jó, hogy hányan hiszik és vallják, hanem azért, mert aki azt hiszi és vallja, abban folyamatos haladást generál a szeretet útján. Ugyanis ez az egyetlen mérce Krisztus előtt, amin meg leszünk mérve. Teológiai látásaink olyannyira nem mérvadóak, hogy azt mondja az Ige: aki soha nem hallott Istenről, ha kimegy a természetbe, a teremtett világot látva is megérti Isten Istenségét, és ez a saját természetében helyes cselekvésre fogja ösztönözni.

    Nem akarom azt a rengeteg időt és fáradtságot lebecsülni, amit a Biblia tanulmányozásába fektetünk, de fontos, hogy soha ne legyen annyira értékes sem, hogy az ennek eredményét képező látások ellehetetlenítik a másik szeretését.

    Amúgy meg, ha én GT-vel jobb viszonyban vagyok mint te, az én szeretetem sokkal kevesebbet jelent számára, mint a tied, akivel kőkemény összecsapása volt. Hagyd a fenébe a teológiáját, elég, ha csak szereted őt! 🙂

    Szerintem…
    Üdv: Gyuri

  • Szabados Ádám says:

    Gyuri,

    két rövid reakció:

    1. Én sem törekszem tiszta dogmatikai egységre, mert tudom, hogy ez a töredékes ismeretünk miatt sem lehetséges. Nem is az evangélium teljességének a megértéséről, kibontásáról van szó. Hanem az evangéliumról. GT az evangélium lényegét, szívét érinti, amikor tagadja a helyettes bűnhődés szükségességét Isten megbocsátásában. Nem teológiai magasságokról beszélünk, hanem olyan egyszerű igazságról, amit a legegyügyűbb hívők is értenek.

    2. Nem azt írtam, hogy nem akarom GT-t szeretni, hanem azt, hogy ebben az eszközeim korlátosak, minden bizonnyal korlátosabbak, mint a tiéid, főleg, miután ezt ő is a lelkemre csomózta (l. GT válasza). De remélem, hogy a levelezésünkben érezte Tamás a részemről a jóindulatot. Ami meg a teológiát illeti: azt még csak hagynám is „a fenébe”, de az evangéliumot nem hagyhatom. (Vissza az első pontra.)

    Imádkozom azokért, akik Tamás és a BPA presbiterei közelében vannak, hogy tudják őket szeretettel és jól tanácsolni ebben a krízisben. Érted is imádkozom, ha van ebben felelősséged. Most én így tudom szeretni őket, hacsak Isten más ajtót nem nyit nekem feléjük. A cikket viszont azok iránti szeretetből és felelősséggel írtam, akiket felzaklat és összezavar GT-ék új tanítása.

  • jgabor says:

    @Bolyki Gy.

    Ha már zenész: Lehet arról morfondírozni, hogy pl. mely barokk szerzők, művek esetében érdemes túlpontozni a nyújtott ritmusokat. Egyik karmester így kéri, a másik amúgy. Lehetnek (vannak) vérre menő viták a genfi zsoltárok ama bizonyos diézis hangjairól is. Egyik egyházzenész erre esküszik, a másik amarra. De ha jön egy viszonylag ismeretlen karmester, aki a Bartók Hegedűversenybe egészen más tempókat vesz, mint ami oda vagyon írva, meg belenyúl egy-két hangba, mert szerinte úgy jobban hangzik a mai fülnek, az (bár meggyőzhet néhány zenészt az „igazáról”), de ne csodálkozzon azon, ha megjelennek a zenekritikusok a színen és elmondják a véleményüket. És akkor mondjuk jönnél te, és azt mondanád: „én ismerem jól ennek a karmesternek a szívét, nem akar rosszat!”. Persze, biztos, de mi köze ennek a karmester szívéhez? Semmi, Bartókhoz, meg a kottához kell, hogy köze legyen. (Éppen olyan élethelyzetben vagyok, amikor azzal vádolnak, hogy nem akarok megbocsátani, nincs bennem szeretet. Én meg úgy érzem, nincs mit megbocsátanom, nem is bántottak meg személyesen, egyszerűen vannak dolgok, amiket nem látok helyesnek és nem akarok együtt élni velük.)

    Abban egyetértek veled, hogy tudunk nagyon szeretetlenek lenni egymás iránt, görcsösen ragaszkodva a saját kis teológiai igazságocskáinkhoz. Az érett, krisztusi hívő embernek nagy szüksége van nemeslelkűségre, nagyvonalúságra, jóhiszeműségre, szeretetre, békességre, türelemre az ilyen helyzetekben, vitákban. (Ebben egyébként találva érzem magam, ettől a vitától függetlenül.)

    De azon is szoktam gondolkozni, hogy mi a fontosabb: az igazság vagy a békesség? Nyilván „minden mi igazságunk olyan, mint a szennyes ruha”, de néha úgy érzem, az igazság olyan súlyos sebeket kap a békesség oltárán, hogy szinte elvérzik.

    Az is eszembe jutott a hozzászólásod olvasása közben, hogy azt tulajdonképpen egy keresztény melegházasságról szóló vita alá is simán be lehetne illeszteni, hiszen: szeressük egymást, gyerekek!

  • Bolyki Gyuri says:

    Azt hiszem, értem amit írsz, és igyekszem a saját dolgomat helyesen végezni.

    Csak egy dolgot szeretnék még idetenni: ez az egész vita olyan szinten zajlott sokáig, amivel egyet tudtam érteni. Teológiai blogokon olyan írások születtek, melyek elolvasásának a hívek 95%-a neki sem áll, a maradék 5% elolvassa, de csak a fele érti meg. Tehát olyan emberek játszották ezt a mérkőzést, akiktől elvárható az az alapvető intelligencia és attitűd, hogy nem borítják egymásra az asztalt.

    Ezt a helyzetet kicsit megborította a HGY SzPA-ja által kiadott szöveg, melynek szavai mögött jól kiolvasható volt az a szándék, hogy a náci kártya és a „kérjetek bocsánatot” tematika beemelésével a „köznép” közé vessék a témát, olyan piros gombokat nyomogatva, melyek könnyen vezethetnek lelki-szellemi lincseléshez. De hála Istennek, ez nem érte el az ingerküszöböt, elhalt a szándék.

    Viszont ha még sokáig megy az adok-kapok, egyre többen fogják felkarolni ezt a témát. Teológiailag nem képzett, de felelős gyülekezeti tagok, vezetők hívnak fel felekezettől függetlenül, hogy most akkor mi legyen, melyik oldalra kell állni. Én meg próbálom elmondani, hogy sehova nem kell állni, szeresd mindkettőt, és higgy abban, amire a kijelentés Szelleme elvezetett téged. De aztán eljön egy pillanat, amikor túl sokan meg lesznek zavarodva, és a hívők „sokaságához” is eljutnak ezek a szálak, amely szinten már hiába mondjuk, hogy itt van egy vita, de mindenek előtt a szeretet. Ezen a szinten ugyanis az egyértelmű utasítások működnek, „tedd ezt, szeresd azt” -hoz vannak szokva a hívek. Ezt – szerintem – senki nem akarja. Éppen ezért próbáltam azt jelezni, hogy talán most vagyunk a határon, és valakinek el kell fogadnia, hogy nem az övé az utolsó szó.

    Úgyhogy én most be is fejezem, kérlek írj valamit, hogy ne az enyém legyen! :-)))

    Üdv: Gyuri

  • Steve says:

    Azt javaslom, hogy ne kezdjünk nácizni, különösen ne úgy, hogy közben a szeretetről és az egységről beszélünk. Szerintem nagyon helyes és indokolt, hogy az SzPA kiadta a közleményét és állást foglalt. A BPA érintett vezetői közül többen az SzPA oktatói voltak (én is jártam olyan órákra, amelyeket pl. Piszter Ervin tartott). Hónapok óta megy a vita, és az érintett teológiai fórumokat HGy-s tagok (pl. jómagam is) és SzPA hallgatók is olvassák (hiszen nem túl nagy a magyar kínálat ezen a téren).

    Tény, hogy HGy általában nem retten meg, ha valamiben határozottan állást kell foglalnia, és ezt gyakran kevésbé mézes-mázosan teszi. De ez nem hiszem, hogy ez a szeretet ellen, hanem annak érdekében történik. A nyilatkozat ráadásul megfelelő érveléssel volt megtámogatva. Nem hiszem, hogy ez annyira elviselhetetlen lenne, hogy nácizmust kellene kiáltani. Azt értem, hogy mindez árt annak a törekvésnek, hogy valahogy lefojtásra és zárt ajtók mögé kerüljön ez a vita (Gyuri írásodból az olvasható ki, mintha ez lenne a jó megoldás). De ha ez a cél, akkor lehet, hogy nem is kellett volna egyáltalán elkezdeni sem a vitát, hanem hagyni, hogy mindenki úgy és azt tanítson, ahogy az esze áll.

    @jgaborral ezúttal egyetértek, nem jó, ha “az igazság olyan súlyos sebeket kap a békesség oltárán, hogy szinte elvérzik”.

  • Fifi says:

    A nácizás először a SzPA kiadványában jelent meg. Lehet javasolni nekik, hogy ne tegyék. Legalább legközelebb.

  • Bolyki Gyuri says:

    Kedves Steve!

    Nem pontosan értem, miért nekem írod, hogy „ne kezdjünk nácizni”, hiszen én is pont ezt írtam! A vita szintjét messze alulmúlónak tartottam az SzPA nyilatkozatát, melyben sanda módon kétszer is a náci ideológia alapjainak újraélesztésével vádolták meg GT-t. Idézem:

    „Görbicz tanítása az ókori Markión és a nyomában fellépő újmarkionita irányzatok (melyek többek között a 19-20. századi német protestantizmus egyes képviselői révén a nácizmus megalapozói voltak) eszméjének leglényegét elevenítik fel”

    GT „a nácizmus által is ideológiai alapul vett eretnek tanításának leglényegét éleszti újra”.

    Értem én, hogy húsz éve szakadás volt (Amúgy értem a fenét! Hogy lehet húsz év múltán ilyen indulatokkal teli szívvel lenni az Isten által megáldott testvérekkel szemben, ezt egyáltalán nem értem. Felszólítani egy teljesen független gyülekezet vezetőjét arra, hogy nyilvánosan kérjen bocsánatot, ez kb. olyan, mint amikor óvodás gyerekek hisztiznek a homokozóban), de ez nem jelenti azt, hogy a HGY-nek joga van az általad „kevéssé mézes-mázosnak”, általam egyszerűen csak szeretetlennek és szellemileg színvonaltalannak tartott nyilatkozattal megpróbálni a gyülekezeteik között lévő harc eszközévé tenni az egyáltalán nem ezen a szinten folyó vitát. Nem csoda, hogy senki nem foglalkozott vele a hozzászólásokban, egyszerűen ignorálták a blogok olvasói.
    Tehát nem én kiáltottam nácizmust amiatt, mert az SzPA nyilatkozat elviselhetetlen volt, hanem az SzPA nácizta le GT tanítását. Én erre mondtam, hogy ez mélyen a vita színvonala alatti hozzászólás volt a témához.

    Írod: „Azt értem, hogy mindez árt annak a törekvésnek, hogy valahogy lefojtásra és zárt ajtók mögé kerüljön ez a vita (Gyuri írásodból az olvasható ki, mintha ez lenne a jó megoldás).”
    Én nem arra gondoltam, hogy a vita kerüljön zárt ajtók mögé, hanem azt jeleztem: mindenki megszólalt, aki meg akart szólalni, mindenki megértette a másik álláspontját, és nem jött létre véleményazonosság. Innentől kezdve már csak a másikkal való parttalan vitázás jöhet, aminek nagyon könnyen része tud lenni a megbántás és a szeretetlenség, ezért én nem pártolom az ilyet. A vita ne menjen zárt ajtók mögé, hanem vegye tudomásul mindenki, hogy nincs egyetértés, és mindenki saját habitusának megfelelően zárja le az ügyet. Intelligens emberek között ugyanis a vitának az is teljesen normális befejezése, hogy nincs egyetértés. Ebben a kérdésben, ma, ezek között az emberek között ez a helyzet. Nem jó, de sokkal jobb, mint ha addig megy a parttalan írogatás, amíg tényleg komoly sebet ejt egyik testvér a másikon.

    Írod: „@jgaborral ezúttal egyetértek, nem jó, ha “az igazság olyan súlyos sebeket kap a békesség oltárán, hogy szinte elvérzik”.”
    Ezzel kapcsolatban én pártolom az Ige azon kijelentését, mely szerint Krisztus telve volt kegyelemmel és igazsággal. Számomra ez a sorrend: kegyelem, és csak utána az igazság. Nincs az a teológiai igazság, amin hajlandó lennék vitatkozva összeveszni. Nekem annyit nem ér sem az én látásom, sem a tied – és senki másé sem.

    Üdv: Gyuri

  • jgabor says:

    A korrektség kedvéért leírom, hogy bár Bolyki György hozzászólásainak egy jó részével nem értek egyet, azt történetesen én is úgy látom, hogy a HGY nyilatkozatnál kilóg a lóláb. Annyira, hogy azon kívül alig marad valami.

  • Steve says:

    Kedves Gyuri,

    rendben, köszönöm a válaszodat, így jobban értem.

    Valóban, az SzPA nyilatkozata ezt tartalmazza, azonban a nyilatkozat nem azt állítja, hogy Görbicz Tamás náci lenne, hanem azt, hogy van némi áthallás Tamás álláspontja és a markionizmus között (az Ószövetség “vérszomjas” zsidó istenének és az Újszövetség “kegyelmes” istenének szembeállítása). Ez a gondolkodásmód többször, és többféle módon fertőzte meg a kereszténységet – és valóban megágyazott a nácizmusnak is (amely a keresztény Európában úgy terjedt, mint kés a vajban). Azt viszont elismerem, hogy a SzPA nyilatkozat ezen félmondat nélkül is érhtető lett volna, illetve a nyilatkozat éléből összességében valóban kiérződik, hogy a HGy/SzPA és a BPA közötti viszony soha nem lett rendezve. És azért, mert az az igazság, hogy tényleg nem lett rendezve.

    A rendezetlenség azonban kétoldalú: a BPA vezetői panaszkodnak amiatt, hogy “megbocsátatlanságot” tapasztalnak, miközben maguk nem kérnek bocsánatot, illetve egy sajátos “szabadságharcos” narratívát építenek a ’98-as események köré. A másik hasonló topic alatt pl. Szabó Ferenc az egyik hozzászólásában pl. azt állítja, hogy Görbicz Tamásék bátran kitörtek a “testet-lelket nyomorító diktatúrából” (értsd: a Hit Gyülekezetéből).

    Értem, hogy ez a narratíva, amit a BPA maga köré felépített, azonban a valóság nem ilyen romantikus. A ’98-as szakadás környékén én a egyik jelenlegi BPA presbiter (aki a szakadás meghatározó televíziós arca is volt) házi-csoportjába jártam (akkor ún. házi-csoport rendszer működött a budapesti Hit Gyülekezetében, ez azt jelenti, hogy a rendszeres “nagy” istentiszteletek mellett számos kisebb, tipikusan magánházakban, vagy jó időben közterületeken, parkokban összegyűlő közösség működött Budapesten). Ennek megfelelően számos alkalommal volt szerencsém első kézből végighallgatni, ahogy az illető vezető – akire mi egyébként felnéztünk – egyre nagyobb lendülettel ekézi a gyülekezet vezetését, láthatóan fokozatosan belelovalva magát a sértett szerepbe, akit a diktatórikus gyülekezeti vezetés elnyom és nem enged kibontakozni, minden érdemei ellenére. Megjegyzem, ezt láthatóan őszintén így érezte, nem gondolom, hogy ez egy színjáték volt. Bennünket, akkori elkötelezettebb fiatalokat – mivel ifjúsági vezető is volt – szó szerint a bozótosba is bevitt: elvonultunk egy erdőbe, ahol hosszasan hallgathattuk ezeket a szövegeket. Ezen fiatalok – beleértve a legjobb barátaimat (!) – közül, akik ott voltak, alig maradt meg valaki a gyülekezetben, vagy akár csak keresztényként: ezzel csak neki egy komplett generációt sikerült kiíratnia a közösségből, és hosszú távon sem teljesen gyógyuló személyes sebeket okoznia.

    És igen, az ilyen dolgok, ha rendezetlenek maradnak, 20 év távlatából is fájdalmasak. Nyilván, akik személyesen is érintve voltak, 20 év múlva is hiteltelennek érzik, ha a BPA vezetői úgy viselkednek, mintha minden a legnagyobb rendben lenne, és ők lennének a sértettek.

    De van egy olyan érzésem, hogy a történelem ismétli önmagát. Talán tényleg igazad van, lehet, hogy tényleg bölcsebb lenne hagyni Görbicz Tamást és a BPA-t ezzel az üggyel, mivel minél jobban bizonygatja bárki, hogy ebben az ügyben nincs igazuk, annál inkább be fognak zárkózni az elnyomott/üldözött sértett világába – és mindenki más megkapja az elnyomó diktátor címkét.

  • F Barni says:

    Steve!
    Tudsz nekem abban segíteni, hogy összefoglald vagy irodalmat ajánlj Kenneth E. Hagin megváltás teológiájáról? Főleg az érdekelne, hogy mit tanított Jézus szenvedéséről, az engesztelés értelméről és a Sátán szerepéről. Tizenéves koromban szinte minden magyarul megjelent könyvét olvastam és feltűnt, hogy több ponton eltért a mainstream protestáns állásponttól. Bizonyos értelemben imponált az eredetiségé, de ez már a feledés homályába merült és a könyvtáram is szétszóródott. Azért kereslek ezzel téged, mert az időtájt úgy tűnt, Ő a HGY egyik becetanítója.
    Köszi, ha tudsz segíteni
    Barna

  • jgabor says:

    „Ezzel kapcsolatban én pártolom az Ige azon kijelentését, mely szerint Krisztus telve volt kegyelemmel és igazsággal. Számomra ez a sorrend: kegyelem, és csak utána az igazság.”

    Ha ez szimpla sorrend kérdése, akkor legyünk először okosak, mint a kígyók és azután szelídek, mint a galambok. Így, ebben a sorrendben. 🙂

    De igen, ismerjük az 1Kor 13 végét: sok minden el fog töröltetni és megmarad a szeretet, ami mindennél fontosabb.

  • Steve says:

    Kedves Barni,

    Ez eléggé offtopic kérdés. 🙂 Kenneth E. Hagin valóban nagy tiszteletnek örvend, más meghatározó XX. századi karizmatikus tanítókkal együtt (pl. Derek Prince). Igaz, ezek a tanítók egyes részterületeken esetenként ellentétes dolgokat tanítottak. Bevallom őszintén, Hagin könyveit nem nagyon olvastam (talán az ikonikus “Bibliai Hit” c. könyvön kívül, amit anno még valami szétesős írógépes “butikkiadásban” olvastam). Általában az amerikai karizmatikus könyvek olvasásával hadilábon állok. 🙁 Nem mintha bármi kifogásom lenne ezek olvasása ellen (igaz, abban sem vagyok biztos, hogy jó-e, ha valaki _csak_ ilyeneket olvas). De a hit könyvet újra el tervezem olvasni.

    Viszont az előbbi postban található történet leírását is egy picit sajnálom. Meglepő, hogy 20 év után is mennyire rá tud nehezülni az emberre az egész dolog. A hirtelen megszakadt barátságok – vajon kivel mi lett? Azt hiszem, levonulok erről a témáról, vitatkozzanak a nagyok és okosak!

  • F Barni says:

    Kedves Steve!
    Köszi a gyors választ 🙂 Természetesen nem várom, hogy elmélyedj a témában, ha nem érintett meg közelebbről. A felvetést azért nem tartom offtopicnak, mert a karizmatikus mozgalmakban jellegzetesnek tartom a Görbicz típusú tanító – karaktereket. Messziről nézve nem lóg ki ebből a sorból Hagin és Németh Sándor sem. Jellemzőik az önművelésből és teológiai outsiderségből származó eredetiség, szuggesztív előadásmód, teátrálisan megélt elhívástudat, ihletettségszerű spontaneitás és a megkérdőjelezhetetlen magabiztoság. Ne értsd félre, nekem ez nem taszító jelenség, inkább a szabadegyházakra jellemző normális működés. Görbiczben is van egy jó adag ebből a fajtából és most erről leválasztom az ominózus tanításának tartalmi elemeit.
    Ezt a típusú igeközvetítést nem feltétlen lehet és kell a magas teológia eszköztárával leírni. Nem annyira koherens és kikristályosodott, de annál sziporkázóbb és inspiratívabb sokszor. Ez persze nem jelenti azt, hogy az igehirdetőnek ne kellene alázattal normakontrollra jelentkezni a teológusnál.

  • Rav Tverya Sylvester says:

    Sziasztok,

    GT összevetése Markiónnal és a német protestantizmus újmarkionita szárnyával (amely valóban előkészítette a nácizmus ideológiáját a német keresztények gondolkodásában) teológiatörténetileg nem alaptalan, csak ők következetesebben levonták szükségszerű következtetéseiket alapállásukból, mint GT és Lakatos Béla (továbbiakban: LB), akik eddig ezt még valóban nem tették meg. Ez azonban csak annyit jelent, hogy nem mentek még végig azon az úton, amit most meghirdettek.

    A teológiában is létezik indirekt bizonyítás (amikor feltesszük egy állítás ellenkezőjét, és az abból szükségszerűen következő tételek képtelenségével bizonyítjuk eredeti állításunkat).

    GT és LB tanítása egy olyan középponti szálat húz ki a Szentírás szövetéből, amelyet, ha tovább húzunk, az egész ruha felbomlik. Hiszen ha ragaszkodni fognak az evangélium szívét, leglényegét érintő új tanításukhoz, idővel a teljes Szentírást át kell értelmezniük ennek fényében, hiszen igék százai bizonyítják az ellenkezőjét közvetlenül és közvetve.

    Ha a teljes Biblia (Ó- és Újszövetség) Istenét “vérszomjasnak” (GT), “Baálnak” (LB) állítjuk be (ami egyébként istenkáromlás), és helyette egy másik, “jobb”, “irgalmasabb” istent (istenképet) hirdetünk meg (ami a Tízparancsolat első parancsának megszegése, és egyúttal a Legnagyobb Parancsolat elutasítása is), akkor Markión nyomdokaiba lépünk, és ettől fogva SZÜKSÉGSZERŰEN KÖVETKEZIK belőle mindaz, amit ő hirdetett, még akkor is, ha GT és LB – egyelőre – ezeket a következtetéseket nem vonták le, sőt akkor is, ha – jól felfogott érdekükben – esetleg nem is fogják.

    Markión állítása szerint Isten, Jézus Krisztus Atyja nem azonos a megbocsátásához véráldozatot követelő Izrael Istenével, JHWH-val, mert azt ő is “vérszomjasnak”, “kegyetlennek”, “gonosz istennek” tartotta. Ez az a lényegi kiindulópont, amelyből ő is kiindult, és most GT és LB is.

    Ha már kitört ez a nagyon is fontos és szükséges vita, amelynek haszna, hogy sokunkat mélyebb elgondolkodásra, és Megváltásunk mélyebb megértésére vezet, javaslom az érintetteknek, érdeklődőknek és továbbgondolkodóknak az alábbi írásokat:

    https://hu.wikipedia.org/wiki/Marki%C3%B3n

    http://www.merleg-digest.eu/keresztenyseg-gyokerek-nelkul-miert-nem-szabad-kivenni-az-oszovetseget-a-kereszteny-kanonbol/

    https://flagmagazin.hu/mondom-a-magamet/bulanyi-gyorgy-atya-az-oszovetseg-nem-isten-igeje

    A német újmarkionizmus hatására 1933-ban a német egyházak vezetőségének közös (!) határozata törölte az Ószövetség könyveit a Biblia kánonjából. Nyilvánvaló, hogy ezt már a birodalom politikai irányultsága tette lehetővé, amely politikai helyzet most – még – nem áll fenn, így most – de csak ezért – ez a veszély – egyelőre – nem fenyeget – nemsokára azonban nagyon is fenyegethet, hiszen az antikrisztus szelleme láthatóan erőt vesz napjainkban a világon, birodalma küszöbön áll. Az őrállóknak pedig kötelességük szavukat azonnal felemelni – ezért tisztelet és támogatás Szabados Ádámnak és Márkus Tamásnak -, és miközben maximálisan figyelembe vesszük a Második Legnagyobb Parancsot: “szeresd embertársadat, mint önmagadat (kámóchá: ‘olyan, mint te’)”, valamint az “úgy szeressétek egymást, ahogyan én (Jézus) szerettelek titeket” parancsát, ezek nem írhatják felül soha a Legnagyobb Parancsot: “szeresd az Urat (JHWH), Istenedet, teljes szívedből, teljes lelkedből, teljes elmédből és minden erődből.” Ő pedig az az Isten, aki számtalanul fejezte ki saját Szavával, hogy a bűn miatt engesztelő áldozatot igényel az igazságosság fenntartása miatt, és vérontás nélkül nem ad bűnbocsánatot. Hála Jézusnak, aki ezt nem tagadta soha, hanem kielégítette a Törvény igazságos követelését.

    Egyébként pedig hogyan egyeztethető össze GT és LB tanítása ezzel az igével (és még száz meg száz másikkal): “Vígasztaljátok, vígasztaljátok népemet, így szól Istenetek! Szóljatok Jeruzsálem szívéhez, és hirdessétek néki, hogy vége van nyomorúságának, hogy bűne megbocsáttatott; hiszen kétszeresen sújtotta őt az Úr keze minden bűneiért.” (Ézsa 40:1-2)

    Én nem félek bizonyos fajta szakadásoktól: “Mert szükség, hogy szakadások is legyenek köztetek, hogy a kipróbáltak nyilvánvalókká legyenek ti köztetek.” (1Kor 1:19)

    Igaz keresztény, meggyőződésem, imádkozik GT-ért és LB-ért, hogy kapjanak kegyelmet ahhoz, hogy legyen elegendő erkölcsi erejük nyilvánosan megtérni mindebből, és képesek legyenek egyre agresszívabban és immár a gúnyolódástól sem mentesen képviselt téves nézeteikből megtérni. Ugyanakkor nagyon fontosnak tartom, hogy azokért, akik hűségesen és bátran felvállalták ezt a közérdekű figyelmeztetést, és most már többek által is megszidalmaztattak igazságukért, legalább ennyire imádkozzon mindenki, hogy erősek legyenek, ne inogjanak meg a támadások miatt, amik méltatlanul érik őket azoktól, akik megtartják ugyan a kegyesség látszatát, de annak erejét megtagadják, mert helyesen tették, amit tettek, és boldogok (Mt 5:10-12).

    Legyen tehát immár megemlítve ez az ügy minden általunk tudott és nem tudott részletével együtt a mennyei Szentélyben, ahová a Málkicedek rendje szerinti Főpap, Jézus Krisztus a saját, bűnök bocsánatáért kiömlött vérével lépett be – amely immár maga is káromoltatik (vö. Zsid 10:29), mintha bizony nem a menny középpontjába került volna ez a vér, hogy Istenhez kiáltson értünk, hanem a Sátán szentélyébe -, és tegyen igazságot Ő maga, akiről Áron szent ruhái is bizonyságot tesznek: “Csinálj egy lapot is tiszta aranyból, és mesd ki arra, mint a pecsétet metszik: Szentség az Úrnak. És kösd azt kék zsinórra, hogy legyen az a süvegen; a süvegnek előrészén legyen az. És legyen az az Áronnak homlokán, hogy Áron viselje a szent áldozatok körül elkövetett vétket, amelyeket az Izráel fiai mindenféle szent adományaikban szentelnek. Legyen azért szüntelen a homlokán, hogy kedvesekké tegye őket az Úr előtt.” (Exo 28:36-38) Ragyogjon föl hát a mennyei Szentek Szentjében Isten előtt ez a szellemi aranylap Jézus homlokán, aki a gyülekezeteinkben zajló hamisságokat és vétkeket is magára vette, hogy ne haljunk meg ezek miatt sem, és érvényesüljön az Ő igazsága, az egyetlené, aki nemcsak az embereket szerette úgy, mint önmagát, de mindenekfelett Izrael Istenét is, teljes lényével, a bűneinkért még Őt is részrehajlás nélkül lesújtó, mindörökké szerető Atyát, aki olyan, mint az emésztő tűz, hogy ronccsá zúzott testével szerezzen békességet Isten és emberek között. Mi pedig tudatosítsuk, hogy ennek vitának minden terhét is Ő viselte és viseli Isten előtt, és igazságot szolgáltat az igaznak, a gonosznak pedig fejére fordítja gonoszságát, még ha vár is nagy türelemmel, és figyelembe veszi tudatlanságainkat és szívbeli motivációinkat, mert méltányosan ítélkezik.

    Ugyan mi akadályozhatna meg bennünket abban, hogy most ebben a pillanatban is szívünkben az Ő színe és ítélőszéke elé álljunk mindannyian a Szellemben, akik ebben a vitában részt veszünk?

    Szeretettel felhívom ekként az Ő színe előtt állva GT-t és LB-t, hogy ugyanolyan nyilvánosság előtt korrigálják elkapkodott szavaikat, mint amilyen előtt az elhangzott. Nincs mitől félniük: mindenki szeretettel és örömmel fogja fogadni, nagy öröm lesz mindenkiben és békesség, nem lesz róla emlékezés többé. Mindannyian ki vagyunk téve a tévedés és megfontolatlanság lehetőségének, magunk is sokszor tettünk ilyesmit. Hogy megteszik-e, az legyen a bizonyság szívükről mindannyiunk előtt.

    Szeretettel felhívom hasonlóképp minden testvéremet, hogy ne szidalmazzák és támadják azokat a testvéreiket, Ádámot és Tamást, akik felhívták a figyelmet erre a tévedésre szeretetben, hanem imádkozzanak azért, hogy erősek és állhatatosak maradjanak, hiszen nem egy olyan felekezeti vitában foglaltak állást, mint a csecsemőkeresztség, a karizmák működése és annak mikéntje, vagy hasonlók (bár ezek is igen fontosak!), hanem egy olyan alapkérdésben, ami az evangélium leglényegét illeti, amit minden keresztény hite alapjának tekint az egész egyházban. És nem voltak szeretetlenek. Hála Istennek, hogy mindig is voltak és lesznek az egyházban olyanok, mint ők, de az ne fordulhasson elő közöttünk, hogy végül az ilyenek kerülnek vád alá. Mert már oly sokszor előfordult.

    Elnézést, hogy kissé elragadott a hév, és patetikus szavakban törtem ki. A lényegét akkor is a legkomolyabban gondolom. A legszentebb dolgokról van szó, a szenvedély érthető. Hittem, azért szóltam. Ítéljétek meg, igazat mondtam-e.

    Üdvözlettel:
    egy testvér a sok közül

  • Kedves Rav Tverya Sylvester,

    köszönöm a gondolataidat. Így számomra egészen más és értelmes dolog a náci szál említése, a HGY részéről ebben az érzékeny helyzetben helyesebb lett volna vagy a nem említése, vagy a sokkal-sokkal körültekintőbb fogalmazás.

  • Önmagában is teljes képtelenség az Ó- és Újszövetség szembeállítása, mondván, hogy az Ó Istene, az Atya, vérengző és szinte gonosz, az Újé pedig a szerető szívű és kedves Jézus Krisztus. A legegyszerűbb érv ez ellen, hogy Szentháromság van, tehát mindend együtt tesz az Atya a Fiú és a Lélek, ez az alap. Azután az Ige még más érdekességet is mond:
    – A világot az Atya tervezhette, de gyakorlatban a Fiú teremtette (János evangéliumának prológusa pl.)
    – Ján 1:18-ban ezt olvassuk: Az Istent soha senki nem látta; az egyszülött Fiú, aki az Atya kebelében van, az jelentette ki [őt]. – János ugyanezt a gondolatot megismétli 1 Ján. 4:12-ben. Hát ha soha senki nem láthatta, Isten mégis megjelenik az Ószövetségben néhányszor, akkor kivel találkoztak az emberek? Ki volt valójában az Ószövetség Istene (is), melyik isteni személy? (Jó, az Atyát látta János apostol is látomásban, de messziről, mint “Öregkorút”.) Pál apostol szövegszerűen is megmondja 1Kor 10:1-4-ben: Nem akarom pedig, hogy ne tudjátok, atyámfiai, hogy a mi atyáink mindnyájan a felhő alatt voltak, és mindnyájan a tengeren mentek által; és mindnyájan Mózesre keresztelkedtek meg a felhőben és a tengerben; és mindnyájan egy lelki eledelt ettek; és mindnyájan egy lelki italt ittak, mert ittak a lelki kősziklából, amely követi vala őket, e kőszikla pedig a Krisztus volt.
    Továbbá ha soha senki nem látta Istent, az Atyát, akkor Ádám és Éva sem – az az Isten, akivel társalogtak, akit szemeikkel láttak, sem lehetett más, mint Krisztus.
    Nekem ezek az igék azt jelentik, hogy mind a teremtés, mind a megváltás gyakorlati végrehajtója minden korban, mind az Ó-, mind az Újszövetségben Krisztus volt.
    GT és vele egyetértő testvérei kissé cizelláltabbak, ők nem az Ószövetség Istenét támadják formailag, hanem az istenképet, így nem az Atyát akarják kidobni, viszont kénytelenek a fél Bibliát, ahogyan az előttem szólók is mondták. Mivel Jézusról van szó itt és ott is, az igazságos, következetes és ítéletet is gyakorló Jézus nem kell, a szerető megbocsátó Jézus kell – pedig ő egy, egységes, és mind ez, mind az is a tulajdonsága.
    A végeredmény mindenképp nagyon durva. Ténylegesen nagyon sajnálom, hogy ide jutottak, és ezzel a tévúttal alkalmat adnak arra, hogy az egyébként jó lépéseiket és dolgaikat szidalmazzák mások, és ők is kiöntsék a fürdővízzel a gyereket. Valójá

  • Bocsánat, ha off…

    Kedves Rav Tverya Sylvester,

    annyira kíváncsivá tettél: hol van Magyarországon olyan közösség, ahol foglalkoznak egyáltalán – sőt szavaid szerint nem is csak egyáltalán a mennyei Szentéllyel, az ott folyó dolgokkal? Elsőre a Messiáshívő zsidó közösségre gondolnék, ami nagyszerű, de nagyon kellemesen meglepne, ha másutt is… Szóval megkérdezhetem, hogy ez egyéni látásod, vagy hová jársz?

    Üdv: Ferenc

  • Steve says:

    Off: ajánlom a Sylvester által feltöltött videót a szentély (Tóra, rabbinikus hagyomány, Újszövetség) témájában, nagyon jó: https://www.youtube.com/watch?v=rwRwY7ctYd0

  • Rav Tveya Sylvester says:

    Kedves Ferenc,

    ez valóban off… de ha megírod az emailcímedet, küldök erről anyagokat, amikben a válasz is benne lesz kérdésedre.

    De addig is megjegyzem, hogy földi gyülekezeteinken kívül is mindannyian járunk a mennyei Szentélybe is szellemben, imában, Te is, ha jól tudom, így lehetőséged van ott magadnak is alaposan körülnézni, amennyiben szellemi értelmed [nusz] szemeit a Tóra és az Újszövetség tanulmányozása és a Szentlélek által kinyitod, hiszen írva áll: “Mivelhogy azért atyámfiai bizodalmunk van a Szentélybe való bemenetelre a Jézus vére által, azon az úton, amelyet Ő szentelt nekünk új és élő út gyanánt, a kárpit, azaz az Ő teste által, és lévén nagy papunk az Isten háza felett: járuljunk hozzá igaz szívvel, hitnek teljességével, mint akiknek szívük tiszta a gonosz lelkiismerettől, és testük meg van mosva tiszta vízzel; tartsuk meg a reménységnek [meg]vallását tántoríthatalanul, mert hű az, aki ígéretet tett, és ügyeljünk egymásra, a szeretetre és jó cselekedetekre való felbuzdulás végett, el nem hagyván a magunk gyülekezetét, amiképen szokásuk némelyeknek, hanem intvén egymást annyival inkább, mivel látjátok, hogy ama nap közelget. Mert ha szándékosan vétkezünk, az igazság megismerésére való eljutás után, akkor többé nincs bűnökért való áldozat, hanem az ítéletnek valami rettenetes várása és a tűznek lángja, amely megemészti az ellenszegülőket. Aki megveti a Mózes törvényét, két vagy három tanúbizonyságra irgalom nélkül meghal; gondoljátok meg, mennyivel súlyosabb büntetésre méltónak ítéltetik az, aki az Isten Fiát megtapodja, és a szövetségnek vérét, mellyel megszenteltetett, tisztátalannak tartja, és a kegyelemnek Szellemét bántalmazza? Mert ismerjük azt, aki így szólt: Enyém a bosszúállás, én megfizetek, ezt mondja az Úr. És ismét: Az Úr megítéli az Ő népét. Rettenetes dolog az élő Istennek kezébe esni.” (Heb 10:19-31, az utolsó sorokat csak a vita miatt idéztem be… kíváncsi lennék, ezt hogyan értelmezik…) És: “…mert erős szívű volt, mintha látta volna a láthatatlant.” (Heb 11:27) És: “…hogy a mi Urunk Jézus Krisztusnak Istene, a dicsőségnek Atyja adjon néktek bölcsességnek és kijelentésnek Szellemét az Ő megismerésében; és világosítsa meg értelmetek [nusz: szellemi értelmetek] szemeit…” (Eph 1:17-18) A Tórában minden le van erről írva egészen részletesen, hiszen: “…lévén olyan papok, akik a Törvény szerint áldoznak ajándékokkal, akik a mennyei dolgok ábrázolatának [hüpodeigma: szemléltető eszköz, modell, makett] és árnyékának szolgálnak, amint Isten mondotta Mózesnek, mikor be akarta végezni a sátort: Meglásd, úgymond, hogy mindeneket azon minta szerint készíts, amely a hegyen mutattatott néked.” (Heb 8:4-5) És: “…monda: Óh Uram! nyisd meg kérlek az ő szemeit, hadd lásson. És megnyitá az Úr a szolga szemeit és láta, és ímé a hegy rakva volt tüzes lovagokkal és szekerekkel Elizeus körül.” (2Ki 6:17)

    Egyetértek azzal, hogy az Ószövetségben a preegzisztens Krisztus jelent meg [vájjérá: láthatóvá vált] hol emberi, hol angyali formában az ősatyáknak, és mindenki másnak, aki látta.

    Isten áldjon meg érdeklődésedért a mennyei Szentély iránt, és teljesítse kérésedet, ami tőlem telik, megteszem ezért,
    R.T.S.

  • Fifi says:

    “GT összevetése Markiónnal és a német protestantizmus újmarkionita szárnyával (amely valóban előkészítette a nácizmus ideológiáját a német keresztények gondolkodásában) teológiatörténetileg nem alaptalan…”

    Teológiatörténetileg talán nem lenne az. De aki kicsit is ismeri a két közösség történetét, annak nyilvánvaló, hogy az SZPA állásfoglalásában több mint érzéketlen volt ez a szál. A többi felszólításról nem is beszélve. Ezt egyébként már sokan jelezték az Evangelikál oldalán és máshol is. Sajnos nagyon kilóg a lóláb a nagy igyekezetben. Nem is tudom, hogy valaha keresték-e ennyire az egységfrontot az evangelikál világgal, mint most a BPA-val szemben. Ez a front ráadásul a BPA illetve GT helyzetét is tovább nehezíti. A tisztességes az lenne, ha az SZPA nyilatkozók annyira visszafogottak lennének mint eddig is bármilyen más hasonló horderejű témában. Nem kéne erről az egyébként teológiai mederben tartható vitáról egyéb bőröket is lehúzniuk.

  • Rav Tveya Sylvester: címem feriposta@gmail.com, és köszönöm 🙂

  • Gergely Erzsébet says:

    “………………………………………………………………
    De addig is megjegyzem, hogy földi gyülekezeteinken kívül is mindannyian
    járunk a mennyei Szentélybe is szellemben, imában, …………………”

    Öröm volt olvasni kedves Sylvester a többi gondolattal együtt, e föntebbi
    tényszerű megállapítást. Én is így gondolom, tapasztalom.

  • dzsaszper says:

    A felvetést a Markiónnal való összevetésre még értem — ahogy ahogy az airánus eretnekséggel való összevetés felvetését is a másik topikban.

    Az 1930-as évekkel és az akkori német újmarkionitákkal való összevetés felvetését viszont legalábbis egyelőre alaptalannak találom.
    Az itt olvasható ezzel kapcsolatos érvelést (matematikusként!) nem nevezném indirekt cáfolatnak. Sokkal inkább ad absurdum érvelésről van szó, Görbicz Tamás gondolatmenetének az abszurditásig történő végigvitelén. Amire simán érkezhet válasz, hogy miért nem korrekt eddig az abszurditásig vinni a gondolatmenet.

    Hozzám viszonylag lassan és áttételesen csorog bármi is a témában (lévén egyáltalán nem vagyok érintett és még végzett teológus sem vagyok, csak műkedvelő amatőr), ugyanakkor az számomra is egyértelmű, hogy jelenleg ott tartunk, hogy ezek a felvetések korrektek. Ugyanakkor egyelőre nem látom, hogy Görbicz Tamás akár markionista akár ariánus volna. Ahhoz hogy ezt ki lehessen modnani, ahhoz (legalábbis az eddig látottak, olvasottak alapján) — ne történjen meg — további lépéseket kellene tennie a következetes végigvitel felé. Egyelőre még nyitott kérdés, hogy tesz-e ilyen lépéseket, vagy inkább választja (akár nyíltan is) a következetlenséget, vagy inkább csiszol majd a tanításán.

  • jgabor says:

    Egyik korábbi hozzászólásomban már említettem, hogy nekem Görbicz Tamásék új tanításáról a Viskó jutott eszembe.
    Ádám írt erről évekkel ezelőtt, most újra átfutottam: https://divinity.szabadosadam.hu/?p=578

    Itt most a 2-3. pontok relevánsak.

Hozzászólás

Moderálási elvek
Új hozzászólók kommentjei és a több linket tartalmazó kommentek automatikusan moderálósorba kerülnek. Moderálási elveimről a Magamról fül alatt lehet olvasni.
Archívum