Flannery O’Connor amerikai írónő „The Nature and Aim of Fiction” c. esszéjében fogalmazta meg az irodalom paradox természetét: „Mindig nagyon bosszantott, amikor emberek azt sugallták, hogy az írás menekülés a valóság elől. Inkább fejesugrás a valóságba!” Az az aggodalom természetesen jogos, hogy az irodalmat is használhatjuk az életünk megoldatlan problémái elől való menekülésre, hiszen ha épp menekülni akarunk, bármilyen eszközt megragadunk, legyen az szórakozás, alkohol, kábítószer, sorozatok, játék vagy éppen az ábrándozás. Az azonban méltánytalan vád, hogy maga az irodalom a menekülést szolgálná. Persze lehet az irodalomhoz is úgy viszonyulni, mint az alkoholhoz vagy a kábítószerhez, de ez nem szükségszerű. Az ábrázolás nem azonos az ábrándozással, a képzelet nem azonos a képzelgéssel. A fikció inkább a megismerés egyik fontos eszköze.
Northrop Fry szerint „a képzelet felépítményei olyan dolgokat mondanak el az emberi életről, amelyekhez semmilyen más úton nem jutunk hozzá.” (The Educated Imagination) Ezt igazolja, hogy Jézus is kitalált történetekkel (példázatokkal) tette megragadhatóvá az Isten országa valóságát. Nátán próféta szintén fikciót használt, hogy leleplezze Dávid király szívét. Jonathan Swift Lilliputba visz bennünket a törpék közé, hogy megértsük a hataloméhség és viszálykodás természetét. La Fontaine és Selma Lagerlöf az állatok emberarcú világában szemlélteti az emberi viselkedést, hogy annak lényegi vonásaira rácsodálkozhassunk. J. K. Rowling a varázslók társadalmában mutatja meg a mi világunk küzdelmét a gonosszal. Szabó Magda Tündérországba repít, ahol teljesen emberi gyarlóságokkal és erényekkel találkozunk, mégis új fényben.
Mielőtt valaki félreért, nem hozom egy szintre Isten szavát az emberek szavával, csak arra akarok rámutatni, hogy még Isten szava is használ fikciót. A fikció ugyanis olyan eszköz, amely képes bennünket kívül helyezni a saját történetünkön, hogy onnan ráláthassunk önmagunkra. Messzire visz, de az utazás célja mindig a hazaérkezés. Azért lépünk ki az ajtón, hogy utána beléphessünk rajta, hiszen amíg nem megyünk el otthonról, időnként egészen az Óperenciás-tengeren túlra, haza sem tudunk érkezni. Nem véletlenül szoktak az irodalom kapcsán „vakációs lélekről” beszélni, John Keats angol romantikus költő szerint az irodalom egyenesen „az aranyvidékekre való utazás”. A cél azonban mindig az, hogy megváltozva érkezhessünk haza, és új szemmel csodálkozhassunk rá az otthonunkra.
C. S. Lewis metaforikus mesevilágot teremtett (Narnia), amelyben az állatok egy része beszél, az emberek gyermekeiből királyok lesznek, és egy Aslannak nevezett jóságos, de egyáltalán nem szelíd oroszlán mindennek az ura. Ez a képzeletbeli világ különbözik a mi világunktól, más tekintetben mégis nagyon hasonlít rá. Amikor A Hajnalvándor útja c. mese végén Lucy rájön, hogy többé nem mehet vissza Narniába, Aslannak panaszolja: „Nem is Narnia hiányzik majd annyira, hanem te. Veled odahaza többé nem fogunk találkozni. Hogy éljünk úgy, hogy soha többé nem látunk?” „Ó, hogyne látnátok kicsi lány! – mondta Aslan.” „Akkor te, Uram, ott is ott vagy? – kérdezte Edmund.” „Ott vagyok – felelt Aslan. De más néven kell majd megismernetek. Azért kerültetek ide Narniába, azért ismerhettetek meg, hogy otthon könnyebben rám találjatok.” (316-7)
Ez a fikció lényege. Ezért valók a mesék felnőttek kezébe is. Aki eljutott Lilliputba, rá fog ismerni saját világában is a kicsinyes hatalmi motivációkra. Fantázia országában pedig saját vágyaira. Aki járt a varázslók világában, a való világban is felismeri azokat, akik egójuk oltárán áldozzák fel akár leghűségesebb híveiket is. Sőt, onnan hazaérkezve az önfeláldozást is többre fogja becsülni. Talán még Krisztusra is ráismer, aki életét adta a barátaiért. Narniát megjárva Aslanról is Krisztus fog eszébe jutni, vagy Krisztusról Aslan, ami lényegét tekintve egy és ugyanaz, ahogy a szőlőművesek példázatában szereplő fiú is azonos a valóságban létező Krisztussal. A fikció ugyanis tükör. Sajátos tükör, de mint minden tükör, nem a pontos valóságot mutatja, hanem annak egy alterációját. A tükörben a bal fülünk van jobb oldalon, vagyis pont fordítva, mint az életben. Egy élethű fénykép meg kétdimenziós, holott a valóság három. De még egy karikatúra is azért emeli ki és nagyítja fel egy-egy tulajdonságunkat, hogy sajátos értelemben rámutasson egyedi vonásainkra. A mese meg kitalált világokba visz, hogy megérkezhessünk a magunkéba. Az igazság nem egyenlő a realista regény akkurátus valóságábrázolásával, hiszen akkor Júda sem lehetne oroszlán.
Sem Krisztus. De ha értjük az irodalmi fikció metaforikus természetét, akkor Aslan fiktív alakjában is ráismerhetünk Krisztusra. A Veszejtőben (J. K. Rowling: A karácsonyi malac) pedig a Sátánra. Copperfield Dávidban vagy Neville Longbottomban nehéz sorsú osztálytársunkra. Az Állatfarmban a kommunizmusra. A Papírsárkányok Amírjában saját bűntudatunkra. A fikció azért visz bennünket távoli világokba, hogy a valóságot hozza közelebb. Ha a hegytetőre felsétálunk, a falu kicsire zsugorodik, a táj pedig nagyra nő körülötte. Messzelátóba nézve a csillag lesz nagyobb, mint amekkora a természetes mérete az égen. Néha pont amiatt nem látunk rá saját magunkra, mert túl közel állunk önmagunkhoz. Ilyenkor perspektívaváltásra van szükségünk, egy másik nézőpontra.
Amint a tükörben megpillanthatjuk még a hátunkat és az arcunkat is, amelyek egyébként teljesen rejtve volnának előlünk, a képzelet is így kettőzi meg a valóságot. Picasso szerint „a művészet olyan hazugság, amely az igazságra döbbent rá bennünket”. Visky Andrástól szokták idézni, hogy „az irodalom evangélium”, ami persze így túlzás, de szerinte is csak annyiban evangélium, „amennyiben az igazság-beszéd eseménye történik meg benne”. A katarzis az irodalom esetében a szembesülésből fakad, nem a megváltásból. Ebben az értelemben az irodalom egyáltalán nem mindig jó hír. A megpillantott igazság gyakran fájdalmas és egyáltalán nem is mutat kiutat. Az író talán maga is a reménytelenség foglya, akinek fogalma sincs, van-e kiút. Az író is ember, legtöbbször elveszett ember. A rossz író veszélyes is, mert hazudik. Néha a zseni is hazudik. A jó irodalom azonban lehetőséget ad arra, hogy ha akarunk, fejest ugorhassunk rajta keresztül a valóságba. Talán épp oda, ahonnan Krisztus nevét végre őszinte vágyakozással kimondhatjuk.
A fent kifejtett valós veszély; a saját életünkből a vélt vagy valós történetekbe való menekülés különféle megnyilvánulási formáinak (pl. életrajzi regények, Netflix sorozatok, képzeletvilág,…) alternatívája valóban csak az evangélium hús-vér valósága!
Jó az irodalmat ebben az utazásban hasznos eszközként szemlélni. Erről is beszélgettünk egy jelentős művet körbejárva: https://youtu.be/nZl65MEcHD0
A videó-beszélgetésről rövid beszámoló is megjelent a Divinity-n: https://divinity.szabadosadam.hu/?p=28612
Kedves Ádám, nekem ez az összefoglaló a legszimpatikusabb, legletisztultabb a képzelet világáról, az irodalomról (szimbolikáról), a meséről, melyeknek van helyi értéke szerintem is.
De bevallom, engem kétség kívül idegesít a progresszívebb-megengedőbb megközelítésekben, hogy a mágia, mitológia, varázslás szóhasználat (csak az?) bejött a keresztény beszédtérbe teljesen pozitíve és nagyon népszerű is (ezt szinkretista problémának tartom, érdemes – e ezt még mélyebbre vinni?), még jó, hogy az okkultizmus nem….de még…. Annak ellenére, hogy a kijelentés elég egyértelmű támpontokat ad arra, Istennek és Krisztusnak mi a véleménye mondjuk pl. a varázslásról.
(tudom, az emberek fejében „cukimukimesevilág” (van egy ilyen jelentés, bár a HP nagyon messze van ettől) és „Isten a tudatlanság idejét elnézi” – hála Neki, ezért a kérdéshez nem törvénykező aspektussal kell hozzányúlni.)
DE
Náhum – bukott Ninive („varázslás mesternője”, mint „aki csapdába ejti a nemzeteket szajhaságával, és a családokat varázslásával”),
Babiloni nagy parázna Ésaiásnál (47.9 „noha gazdag vagy a varázslásban, és sok nagyon igéző szózatod. Gonoszságodban bíztál, és ezt mondád: Nem lát senki engem! Bölcsességed és tudományod csalt meg téged” + Jelenések 18.
És azért sem hagyom ki Jézabel varázslását ld. Jelenések (2.20-23): Krisztus szerint: „…megengeded az asszonynak, Jézabelnek…hogy tanítson és elhitesse az én szolgáimat, hogy paráználkodjanak ….Ezért én ágyba vetem őt, és azokat, a kik vele paráználkodnak, nagy nyomorúságba….És a fiait megölöm halállal”…kegyből odateszi, ha meg nem térnek….
Beszélhetünk itt szimbolikáról akár, a jelentéstartalma egyértelmű és durva. Megveti a varázslást (nem véletlenül).
Magyarul Isten nem „jó varázsló”! Isten (a Szent Háromság) a Saját Igaz Szelleme által tevékenykedik. Isten nem „jó mágus”, Krisztus nem David Copperfield meg Harry Potter az 1ben (jaj, tudom, hogy nem ….persze). Én személy szerint azt hiszem: Isten nem használja a varázslást, mágiát, ezért is nyilatkozott úgy róla, ahogy….de kétségtelenül természetfeletti módon és ezerszer brutálisabban és magasabb szinteken (is) működik. Szellemének integritása tökéletes, köszöni, varázslás nélkül is nagyon, de nagyon jól elvan.
A varázslás egy alacsonyabb rendű szellem, hazug (akkor is ha kérdez és ha éppen Krisztust játszik), bár lehet bölcsessége, képzelete, érzései, mégis zavarosabb, bár hatalma akad, mégis sokkal gyengébb. Emlékezzünk, amikor az exodus során 10-ből 3 csoda után felteszik a kezüket a varázslók és azt mondják ez már ”Isten ujja”, itt már nincs labdába rúgás.
Ha a varázslás, mágia így becsatlakozott a credo-ba, igazuk van azoknak, akiknek vannak fenntartásaik is. Más probléma, ha a hitgyakorlatba t.képpen babonás elemek keverednek és mindenhol az ördögöt vélik látni, ez már valóban nem hit, hanem a megromlott képzelet és félelem világa, nem egy jó irány.
A „szellemi megkülönböztetés képességének” a hívőkben működnie kell(ene) jó esetben – tudjuk meg az apostoloktól, különben egy seprűnyél is vezetheti a nyájat, a családot, az óvodáscsoportot, a boltot, a kultúrát stb.
Jó lenne – tudom, hogy ez egy milyen világ, nem a fogalmak szintjén dől el a dolog – ha azért „az IGEN IGEN lenne és a NEM pedig NEM”, ezért a letisztultabb fogalomhasználatot én üdvözlendőnek látnám.
Persze: kisangyalok és nagyok, tündérek, manók, koboldok és a többi, a cuki állatokról, kövekről, fákról, növényekről, tárgyakról, házakról, palotákról, más eszközökről már nem is beszélve oké, de a régi konszenzus szerint a vasorrú bába legyen már az, ami volt – sztem. Max. megtér de akkor jó gyümölcsöket is terem 🙂
Vagy különben hogy magyarázom meg a gyereknek, ha Isten mégis úgy dönt, hogy néhány varázslót meg bűbájost és paráznát kilógat a külső sötétségre, hogy „nem kicsim, ez nem az a…hanem az amaz a”….Erre a 4 éves kuzinom azt mondta volna: biztos…jól vagy?
Schnippchen nevű kommentelő véleménye szerint (valamelyik ide vonatkozó topicodban) „Bármennyire szeretném elhinni, hogy a HP keresztény mű, valami egyszerűen sántít sajnos… Olyan beszámolót se olvastam/hallottam sosem, hogy „a HP vezetett el oda, hogy megtérjek”. (De cáfoljatok meg nyugodtan, ha ti hallottatok ilyenekről.) Olyan gyereket persze én is ismerek, aki a HP hatására lett könyvmoly, de csak a random módon kiválasztott, kétes értékű, bűbájos regényeket olvassa random módon.”
Nekem is nagggyon hasonlóan ez a tapasztalatom az ismeretségi körben, kb. nulla jó gyümölcs.
Végül: „Picasso szerint „a művészet olyan hazugság, amely az igazságra döbbent rá bennünket”.
„A rossz író veszélyes is, mert hazudik. Néha a zseni is hazudik. A jó irodalom azonban lehetőséget ad arra, hogy ha akarunk, fejest ugorhassunk rajta keresztül a valóságba.”
Sztem a művészet egy eszköz …lehet Jézus kezében, támogatásával és az ellenséges oldal kezében is.
„Ahol nincs tisztelet bizonyos végső szellemi elvek iránt, amikre a vita épül – nincs kultúra. Ahol nem uralkodik a gazdasági vonatkozásokon valamiféle belső, védelmező rend – nincs kultúra. Ahol az esztétikai kérdéseken vitatkozók nem ismerik fel, hogy a műalkotást az Igazság fényében kell tekinteniök – nincs kultúra…Az utazó, aki egy barbár földre érkezik, jól tudja, hogy ott nincsenek alapelvek, amikre hivatkozatik.” (in: Ortega Gasset A tömegek lázadása)
Természetesen van tömegszórakoztató ipar – erről beszélgethetünk, de minek is?
Sz’al: ’A jó irodalom azonban lehetőséget ad arra, hogy ha akarunk, fejest ugorhassunk rajta keresztül a valóságba.” Igen, a jó irodalom.
Kedves Anikó!
Egyetértünk abban, hogy a varázslás és az okkultizmus veszélyes dolgok. De ha valaki a HP mesékből a valódi varázslás népszerűsítését olvassa ki, abszolút nem értette meg a könyvek üzenetét, sőt, groteszk elképzelése van magáról az irodalomról. A gonosz sokkal ravaszabb, sokkal kifinomultabb módon hat az irodalom világában. A HP mesesorozat a maga izgalmas eszköztárával éppen a gonosz ellen mutatja meg a megoldást: Krisztus helyettes áldozata győzi le az ellenséget és a halált. Ha érdekel, ez a három cikkem ide kapcsolódik:
Okkult mű lenne a Harry Potter?
A Halál ereklyéi és az örök élet evangéliuma Godric’s Hollow-ban
„Mágikus” irodalmi részletek a Bibliában?
(Lehet, hogy csupán off – ez esetben bocsánat…
de a fikciónak szerintem van olyan oldala – sőt, feladata –
hogy egy olyan világ képét rajzolja elénk,
amivel beleveri az orrunkat (!) a saját világunkba.
Példám rá: https://www.scribd.com/doc/186138486/Philip-K-Dick-El%C5%91szemelyek)
Kedves Ádám, köszi a megjegyzést, figyelmesen végigolvastam a cikkeket, kommenteket…izgalmas vita, nagy purpallé….
A fogalmakat másképp használjuk, ez a diskurzust nehezíti.
A mese – gyermeki fantázia világ (természetfeletti – mennyei világ) oké, de azt Krisztus Szeretetében és Igazságában értem, ebben a Szellemben alkotva vagy legalábbis támogatva. A gyermekek világa megszemélyesít mindent, ugrál az időben, térben stb. A kortárs pszichológia mágikusnak nevezi ezt, de én nem szeretem a szót. A kicsik láthatnak angyalokat a valóságban is, a démonok, durvább felnőtt dolgok viszont nem gyerektéma.
Ádám: „Olyan világok, ahol 1) mitikus lények vannak, 2) állatok és növények hirtelen emberek módjára viselkednek, 3) megváltoznak a mi rendünknek megfelelő viszonyok és törvények, 4) belső tulajdonságok a külső megjelenésben tükröződnek, 5) metaforák és kiterjesztett metaforák, allegóriák és példázatok utalnak a mi valóságunkra.”
Ezt felépítheti a Szent Lélek és a más szellem is, sőt lehet kevert a keresztény mondanivalóval (a posztmodern ébredések gyakori velejárója! – és én tartok tőle, hogy itt pontosan erről van szó). Az utóbbi testiesebb, idegenebb, romlottabb, gonoszabb, zavarosabb lesz és a gyümölcsei miatt a nem annyira szupermodern keresztények nem fogják értékelni, fel fognak háborodni ezen. A pogányok viszont zabálni fogják, mert az ő misztikus világukhoz közelebb áll (már ami nem demisztifikált).
Olvasatomban a mitológia, miszticizmus, gnoszticizmus elemei = pogányak, nem +. A varázslás, mágia, spiritizmus = nem + (-). Az okkultizmus még durvábban negatív.
Fentiekre tekintettel nem tudok mit kezdeni állításoddal, miszerint „a Biblia mágikus elemeket tartalmaz”, bár te is idézőjelben használod. Nem, a Biblia nem tartalmaz mágikus elemeket, de természetfölötti elemeket igen. Értem, hogy vmi „csodás” működést, megszemélyesítést értesz alatta, mely a természetest részben felfüggeszti (szimbolikával, egyebekkel dolgozik), de a mágia számomra negatív jelentést hordoz. (Ismételten: tudom, hogy a varázslatos az emberi fejekben = cuki, mesés, gyermeki. Elnézem, de nem vagyok oda érte, azért mert Isten következetesen úgy használja, ahogy.)
Jó lenne egyezség a fogalmakban, de ha nem megy, akkor szerintem a klasszikus fogalomhasználat, mely a keresztények többségét jellemzi, ahogy engem is (részben az apostoli hagyományon felépülve), sztem praktikusabb, nem keveri a szezont a fazonnal és Isten nem lesz benne „jófej mágus”.
A kerettörténet és mű célja, mélyebb üzenete szétválasztás érdekes és egy jó érvelés, teljesen értem, ahogy az irodalmat látod. Respektálom, hogy szerinted nem kell tőle „betojni”, sőt ennél mélyebb „evangéliumi” dolgokat látsz bele.
A választott sztori keret
„Rowling ügyes érzékkel felfedezte a mesebeli varázslókban rejlő érdekességet. Mi lenne, ha egy egész társadalmat létrehoznánk, amely varázslókból áll, akik számunkra fantasztikus módon élik az életüket? (Nem igazi varázslókból, hanem olyan varázslókból, amilyen a mesékben van.) Mi lenne, ha létrehoznánk egy társadalmat, ahol nem úgy mosogatnak, hogy megfogják a tányért és a szivacsot, hanem úgy, hogy lendítenek egyet a varázspálcával, és a tányérok önmagukat elmosogatják? Ahol nem úgy mennek hosszú utakra, hogy beszállnak egy autóba, hanem úgy, hogy egyszercsak eltűnnek, majd valahol máshol felbukkannak? Ahol nem a foci a kedvenc sport, hanem a kviddics, melyet seprűn repülve játsszanak? És ahol mindezt ugyanúgy meg kell tanulni, mint nálunk az algebrát vagy az autóvezetést? Mi lenne, ha egy olyan világba csöppennénk, ahol nem az a kuriózum, hogy egy autó kerekét varázslattal kicserélik, hanem az, ha a művelethez emelőt és kerékkulcsot kell haszálni, mint a muglik teszik? Mennyire érdekes lenne egy ilyen világ, nem? Dehogynem! Százmilliók olvassák Rowling meséjét, mert a keret fantasztikusan újszerű! Sokkal-sokkal érdekesebb, mint a valódi okkultizmusé. A valódi okkultizmusban nem történnek olyan dolgok, mint a Harry Potter mesékben. Az igazi boszorkányok nem is tartják jó reklámnak Rowling könyveit.”
Amikor Isten országáról gondolkodom és hogy milyen jó lenne többet látni ebből, merthogy az ennél is izgalmasabb világ, ott megakadok, hogy pont a varázslás választott egyértelmű keretével kapcsolatban érzem azt, hogy félrevisz. Mert Isten titka, hogy mennyit hajlandó megmutatni vagy mit lát jónak/megfelelőnek a fantáziában pl. az irodalomban, egy mesében. Az emberi fantázia működése csak a testies szinten viszont nem biztos, hogy megfelel ennek, sőt félretolhatja a fókuszt észrevétlenül.
A sztori tőlem távoli, a történetszövésben, a kommunikált figurákban, praktikákban idegen, nekem groteszk, morbid, az üzenet max. gnosztikus? – mi erre a helyes kifejezés – ha úgy tetszik….„varázslófalván”. Ebből a szempontból pont nem érdekel, hogy „groteszk elképzelésem van e az irodalomról”, így írod. Nincs, de a keresztény irodalom érdekel, letisztultabb formában. Ez egy tipikusan angolszász, babonás verzió. Állítólag az író ezt mondta: „Én nem hiszek a varázslatban úgy, ahogy a könyveimben leírom. De nagyon szeretném, ha valóban így létezne. Harry egész világának kiindulópontja: mi lenne, ha valóban így történne?” Ennek függvényében nagyra értékelem, hogy „ami a mágia reklámozását illeti, Rowling nem fest egyoldalúan pozitív képet a varázslókról és világukról”.
Nem vigasztal az sem, ha a szemüveges fiúcska „jófej” („hisz, ti is tudtok jót adni a fiaitoknak, annak ellenére, hogy gonoszak vagytok”).
A varázsló pont a biblikus világnézetem miatt negatív jelentésű, amúgy világi volnék. Lehet, hogy újdonság erejével hatott a fantasy világban anno dacu, de nem hat meg (ez egy nagyon szubjektív dolog is).
Jézus a hamis sáfárral azért nagyobbat villantott az Ő korában, valljuk be, de ez is nézőpont kérdése.
Pál apostol Filippibeliekhez írt levele jutott eszembe:„Mert mit mondjak? Csakhogy minden módon, akár színből, akár szívből, a Krisztus prédikáltatik, és én ennek örülök, sőt örülni is fogok.”
Ez a legnagyvonalúbb hozzáállás a Szeretetben részemről a témával kapcsolatosan, azzal együtt, hogy valszeg a boszorkány és varázslóképző szakiskola tanítványai működésének 7 könyvben bemutatott részletes, fantáziadús, praktikákkal is vastagon megtűzdelt beszámolója kapcsán apostol Pál dühében kapott volna legalább egy enyhe lefolyású agyérgörcsöt és/vagy szívinfarktust és lehet, hogy az is eszébe jutott volna, hogy „eret vág magán”….de ezt tudjuk be halmozottan hátrányos helyzetű farizeus múltjának, ahonnan jött ugye 🙂
(A viccet félretéve, „őrjöngene”, mint Athénban (és Péter is) – ez csak a privát véleményem. Az 1 Tess 5.19,. 22.ben azt mondja: „a Lelket meg ne oltsátok….Mindentől, ami gonosznak látszik, őrizkedjetek.”)
Szerény véleményem szerint, ITT EZ A TOTÁLISAN SZÉTROHADÓ, HULLADÉKSZINTEN LÉVŐ, FEKETÉBE ÖLTÖZTETETT, MEGBOMLOTT ELMÉJŰ NYUGATI VILÁG KÖRÜLÖTTÜNK ÉS EZ A SZINT MÁR 20 ÉVE? TÉNYLEG ENNEK KELL ÖRÜLNÜNK ÉS EBBEN FELISMERNI KRISZTUS (VALÓDI) EVANGÉLIUMÁT? Neeeeeee…. Bekönnyezem….rlem nem bántottam meg senkit ezzel a rajongók táborában?
Muszáj ennek a műnek ekkora jelentőséget tulajdonítanunk pro és kontra? A szívem sajog, ha belegondolok, hogy a keresztény kultúra és egyáltalán az ember eszménye hol volt és azt is hagyta az „egyház” széttaposni.
Az én világom közelebb áll a középkor és a reneszánsz világához, de még a színvilágában is komolyan….(viszont nem a babonaságban). Nem törögetek pálcát azonban az írónő felett, majd a JÓIstennel és Krisztussal rendezi.
Még egyszer elmondom, az ismeretségi körömben a HP kedvelt, nem látom a jó gyümölcsöket, de semmilyen vonatkozásban!!!!!!!!
Vö. Schnippchen kommentjével: Ez mint szép és jó, én is nagy élvezettel olvastam a HP-t, örömmel fedeztem fel benne sok nemes emberi értéket, erényt, valamint a jó és rossz harcának lebilincselő ábrázolását. Ez a cikk is érdekes volt és teljességgel elhiszem, hogy Rowling próbált keresztény üzenetet átadni, igaz, agyoncsomagolva.
A probléma az, hogy az olvasók jelentő hányada nem valláskutató, még csak nem is hívő és megfelelő alapokkal rendelkező családból rendelkező gyermek, hanem tudatlan, együgyű kis lelkek, akiket a HP külső, varázslós rétege nem Istenhez, hanem a többi varázslós könyvhöz, okkult dolgokhoz vezet el. Sokan próbálták azóta utánozni a HP-t, ezernyi varázslós mese, regeny, rajzfilm született – és azokban már jóakarattal is nehéz ténylegesen keresztény tartalmat felfedezni. Szóval a HP valószínűleg – a Biblia szavaival élve – nem terem jó gyümölcsöt , sőt…”
Elfogadom, nem az volt a regényfolyam célja, hogy a varázslás praktikáit népszerűsítse, csak úgy sikerült… 🙂 Schnippchennek igaza van, az emberek zöme letapad a felület, azaz a varázsló praktikák játékos (persze, ma már domesztikált) szintjén.
Az, hogy a kemény okkultisták hülyének nézik Rowlingot, mert kevés, nem győz meg önmagában arról, hogy akkor ez egy mekkora keresztény mű…
Mindannyiunkra vonatkozik, hogy van egy felelősségünk a döntéseinkben és nyilván abban, hogy mások lelkével hogy „szórakozunk” az ÚrIsten ege alatt, remélem ezzel nem lettem túl arrogáns és rágalmazó….
Értem a fundamentalizmus bigottságának problémáját (én aztán értem… 🙂 ), de azért kedves Ádám, az író azon megjegyzése, hogy a „keresztények biztosan azt fogják kifogásolni, hogy vastagabb, mint a Biblia” kicsit „pökhend” (hogy jön ide egyből pont a Biblia Isten kijelentéseivel?), sértődötten cinikus és hülyének nézős épp a keresztények felé, utalsz erre. Én el tudom nézni neki, de a krisztusi nagyvonalúság, amit beleerőltetnénk, nem érződik.
Az Igazsághoz tartozik az is, hogy egy sima antikrisztus jelölt hozza azokat a jegyeket, amik „művészetileg” a műben megjelenítésre kerültek!
(Jézus vérére utalsz, ez egy külön téma, nem akarnék belemenni, mert tényleg sok pofátlanságot elfedez….sok nekem, erőltetett. Nekem az is sok volt, amikor az amerikai karizmatikus mozgalomban Jézus vérét intelligens mosópornak nevezték kínjukban, pedig csak jót akartak.)
Ádám: „A gonosz sokkal ravaszabb, sokkal kifinomultabb módon hat az irodalom világában” – nos, ahogy az idő halad a vége felé, mert vége lesz a Hawai-nak majd egyszer, úgy az ellenséges oldal egyre inkább bárhol, bármikor és teljesen mindegy milyen eszközökkel, módon is….Isten Szelleme nélkül megkülönböztethetetlen lesz. Hamis Krisztusokkal számolni kell – mondja a Megváltónk.
Én ezért idéztem be az Ésaiás 47.9-et: „Gonoszságodban bíztál, és ezt mondtad: Nem lát senki engem!” – mert lényegileg ez van, nem látható, ebbe Isten bármikor belekontrázhat.
És legutolsó sorban az internetről: „Rowling, a Harry Potter könyvek írója az álnéven írt krimisorozata legújabb kötetének ajánlójában istennőinek, „Junónak, Ceresnek és Asztarténak” ajánlja a könyvet.”
Nos, ha ez igaz és én itt túlzott mértékben „nagyvonalúskodtam”, naggyon pipa leszek … 🙂
Üdv.
Kedves Anikó,
szerintem félreérted a HP mesék mibenlétét (nem tudom, olvastad-e őket), én nagyon máshogy gondolkodom róluk, miközben az okkultizmust magam is veszélyes, gonosz dolognak tartom. De tiszteletben tartom a véleményed, ha nem is értek egyet.
Kedves Ádám, nem hiszem, hogy félreértem a HP mesék mibenlétét, sztem én értem, hogy látod és amit írtál erről több posztban is, az kerek. Nem vagy egyedül keresztény körökben sem.
Hogy lefordítsam, te azt mondod, hogy ez egy mese és abba bele vannak szőve biblikus elemek (sőt akár az evangélium is), ezt értékeljük, a többivel nem kell foglalkozni, ezért a varázslás, mágia, okkultizmus nem téma itt !?!?
Részemről egyszerűen a varázslós kerettörténet (és jó hogy ezt megvilágítottad, mert ez így nem tűnt volna fel) amit az író választott hozzá, nekem túl meredek (morbid) ahhoz, hogy Krisztus evangéliumát belelássam, még akkor is, ha átszüremlik rajta a bibliai üzenet, de ez egy szubjektív vélemény.
Én szeretnék olyan keresztény irodalmat látni, ami számomra is letisztultabb, amiben a hívők jobban meg tudnak egyezni, de hát ez egy ilyen világ. Nem török pálcát senki felett.
Annyit kérdeznék vissza, te szerinted érted, hogy én és más keresztények mit kifogásolnak a műben? Te elolvastad azt, amit én írtam?
(Azon túl, hogy ezek azt hiszik, hogy ez tiszta varázslás, mágia és okkultizmus, mert nem azt állítja senki, hogy ez tiszta….negatív.)
Mi a varázslás? Igei alapon, mert szavak szintjén csak egy szó….
Ez még érdekelne, de nem szeretném túlhúzni sem a témát, mert nincs értelme….
Válaszodat köszönettel,
Persze, hogy elolvastam, amit írtál, minden kommentet figyelmesen végigolvasok. Ostoba dolog lenne olyanra válaszolni, amit meg sem hallgattam. Azt is értem, hogy mit kifogásolsz a Harry Potter mesékben. Olyannyira értem, hogy én magam is éppen ezeket kifogásoltam, mielőtt elolvastam volna a könyveket. Korábban mindenhol azt hallottam, hogy J. K. Rowling könyvei az okkultizmust népszerűsítik. Az változtatta meg az álláspontomat, hogy elolvastam őket. Nem akartam olyanról ítéletet mondani, amit nem is ismerek, ezért rászántam magam, hogy imádkozva beleolvassak a mesékbe. Aztán egészen mással találkoztam, mint amire számítottam. Van sok olyan irodalmi mű, amit senkinek nem ajánlanék, sőt kifejezetten károsnak tartok. A Harry Potter mesék pont nem ilyenek. Szerintem ezek a mesék építőek, egyáltalán nem az okkultizmusról szólnak, nem is reklámozzák azt, ellenben gyönyörű jellemfejlődéseket látunk bennük és nagyon szép emberi erényeket és értékeket. A varázslóvilág, amelyben a történet játszódik, a mi világunk fonákja. Egyáltalán nem a varázslásról szól, ahogy Esopus fabulái vagy A buyufa alatt sem az állatokról. A történet a jót mutatja jónak, a rosszat rossznak, és még az evangélium is benne van a mesefolyamban. Nem kell a Harry Pottert mindenkinek elolvasnia, és ha valakinek a varázslós keret túl sok rossz áthallást hoz a szívébe, ne olvassa. Én se vagyok mindenevő. A HP mesék kapcsán csak azt mondom el, ami az elolvasásuk után kialakult szilárd véleményem.
igen ez így érthető, én extrém módon nagyon finnyás vagyok, ezért ez a sztori sok, nem tudom végigolvasni, megőrülnék tőle….
Egy másik? külön megy, arra szeretnék egy rövid választ a kapcs. topicban, ha van időd…. légyszi, az fontos lenne….köszönet
Kedves Ádám!
A Harry Potter mesékkel kapcsolatosan az írtad „és még az evangélium is benne van”.
Mit értettél ez alatt, mert szerintem könnyen félreérthető ez az állítás?
Mindezt úgy kérdezem, hogy még megtérésem előtt egy-két részt láttam a gyerekeimmel, de a HP könyveket nem olvastam és nem is fogom elolvasni.
Itt írtam erről többet:
https://divinity.szabadosadam.hu/?p=1724
Az evangélium Krisztus nélkül hamis, legyenek bármilyen jók a szóképek és pontosak a bibliai idézetek. Ezért tartom az ilyen jellegű műveket megtévesztően sikamlósaknak.
Kedves Zoli,
Krisztus nélküli evangélium? Persze, olyan szerintem sincsen. De az irodalom nem így működik. Amikor metaforikus beszédmódot alkalmazunk, akkor valami mással nevezzük meg azt, amit direkt kommunikációval is néven nevezhetnénk. Így lesz például Krisztusból egy szőlősgazda fia (Mt 21,37-39), majd egy épület sarokköve (Mt 21,42-44), vagy királyfi (Mt 22,1), vagy vőlegény (Mt 24,1). Sőt, az irodalom sokszor nem is egy az egyben való megfelelést alkalmaz, hanem motívumokat helyez el, lebbent fel, sugall, allúziókat hoz létre. Ezt teszi a Biblia is, amikor előre utal motívumokkal Krisztusra. Az apostoli igemagyarázat sokszor nem is tesz mást, csak rámutat ezekre az ószövetségi motívumokra, és megmutatja bennük az evangéliumot.
Na most ugyanez történik a Harry Potter mesefolyamban is. A történet Krisztus helyettes áldozatára és a halál legyőzésére utal, ebben foglalható össze a legfontosabb üzenete. Karácsony, Nagypéntek, Húsvét. Nemcsak szerintem, hanem az író (J. K. Rowling) szerint is.
(Hozzá se kellene tennem, de hogy semmiképpen ne érts félre: a HP mesék csak a Krisztusra való metaforikus utalások, allúziók tekintetében olyan, mint az Ószövetség. Ahogy Paul White A buyufa alatt című állatmeséi is.)