„Ti olyan sietősek vagytok, erről elfeledkeztem…” – szólt Szilszakáll, az öreg ent. „Nos, még nem szabad türelmetlenkednetek. Most értünk az első szakasz végére; de sok mindent meg kell magyaráznom azoknak, akik messze laknak, Vasudvardtól távol, meg azoknak is, akikkel még nem tudtam beszélni a tanács előtt, s csak azután fogjuk eldönteni, hogy mitévők legyünk.” Ez a kedves epizód A gyűrűk urából azért jutott most eszembe, mert az Európai Év Fája versenyből kizárták az orosz „indulót”, egy 198 éves tölgyfát. A tölgyfát Ivan Turgenyev orosz író ültette, egy olyan távoli korban, amikor még nem volt orosz-ukrán háború, és az Oroszországot lerohanó Napóleon császár éppen két éve halt meg száműzetésben Szent Ilona szigetén.
Keresési találatok az alábbi kifejezésre:
Művészet
A Nyugat Dosztojevszkij nélkül
A napokban terjedt el a hír, hogy a Milánói Egyetemen eltörölték a Dosztojevszkijről szóló kurzust. Paolo Neri olasz író oktatta volna a tárgyat. Az egyetem vezetése arról értesítette az írót, hogy az Ukrajna elleni katonai támadás miatt nem akarnak belső vitákat az egyetemen, ezért az előadássorozatot nem lehet most megtartani. Neri egy rövid videóban megdöbbenéssel és könnyezve mondja el az esetet. Könnyezik akkor is, amikor az Ukrajnában zajló szörnyűségekről beszél, meg akkor is, amikor bejelenti: Olaszországban ma olyan helyzet állt elő, hogy nem lehet Dosztojevszkijt tanítani. Éppen Dosztojevszkijt. Neri rámutat a dolog különös iróniájára: az orosz íróóriást 1849-ben azért ítélték halálra, mert tiltott könyveket olvasott. Most az ő könyveit nem lehet oktatni.
A jó fikció célja, hogy fejest ugorjunk a valóságba
Flannery O’Connor amerikai írónő „The Nature and Aim of Fiction” c. esszéjében fogalmazta meg az irodalom paradox természetét: „Mindig nagyon bosszantott, amikor emberek azt sugallták, hogy az írás menekülés a valóság elől. Inkább fejesugrás a valóságba!” Az az aggodalom természetesen jogos, hogy az irodalmat is használhatjuk az életünk megoldatlan problémái elől való menekülésre, hiszen ha épp menekülni akarunk, bármilyen eszközt megragadunk, legyen az szórakozás, alkohol, kábítószer, sorozatok, játék vagy éppen az ábrándozás. Az azonban méltánytalan vád, hogy maga az irodalom a menekülést szolgálná. Persze lehet az irodalomhoz is úgy viszonyulni, mint az alkoholhoz vagy a kábítószerhez, de ez nem szükségszerű. Az ábrázolás nem azonos az ábrándozással, a képzelet nem azonos a képzelgéssel. A fikció inkább a megismerés egyik fontos eszköze.
Hollywood most meglepett!
A Don’t Look Up (Ne nézz fel!) c. filmmel Hollywoodnak sikerült teljesen meglepnie. Őszintén nem gondoltam, hogy ez a végtelenül üres, magamutogató, felfuvalkodott közeg képes még bármiféle önreflexióra. Nem láttam jelét annak, hogy ez a film jön, főleg ezzel a szereposztással. Igaz, egy ideje már nem is nagyon figyeltem oda, annyira bosszantóan semmitmondónak, sablonosnak és unalmasnak találtam őket, különösen, amióta Hollywoodot leterítette a woke-járvány is, a maga idétlen közhelyeivel és kényszeres kvótáival. Erre tessék: csináltak egy filmet, ami arról szól, hogy mennyire bosszantóan semmitmondóak, sablonosak és unalmasak. Ricky Gervais 2020-as beszéde után mindent persze nem lehetett pont ugyanúgy folytatni, de erre a válaszra egyáltalán nem számítottam.
ELIZEUS-TERZINÁK
A terzina a Commedia versformája volt, amelynek főbb jellemzői a hármasrím, a jambikus időmérték, a meghatározott szótagszám. Elizeus történetének újrameséléséhez alkalmasnak találtam ezt a formát, de ahogy élesebb szemű olvasóim azonnal látni fogják: az időmérték követelményének nem tettem eleget. Mentségemre szolgáljon, hogy Dante kiváló fordítói is megbontották a terzina szabályait: Nádasdy a rímeket hagyta el, Babits időnként a jambikus ritmust. Nem mérem magam hozzájuk, Dante mesterhez különösen nem, részemről a jambusokról való lemondás talán csak a tanonc tiszteletlensége a techné iránt. Az ok az eredményhez hasonlóan prózai: nem tudtam elbocsátani egy-egy kedves képet, gondolatot, szót, tipológiát, és úgy gondoltam, a modernitásban ezt már talán megtehetem. A rímhez és a szótagszámhoz viszont mereven ragaszkodtam. De leginkább ahhoz, hogy hű legyek a bibliai Elizeushoz, akiről most mesélni akarok.
LEGUTÓBBI HOZZÁSZÓLÁSOK