2. LEGYÜNK VÁLOGATÓSAK!

Ha értjük, mi az irodalom, a következő kérdés az, hogy keresztényekként mennyit és hogyan olvassunk, vagyis milyen fogyasztók legyünk. Ebben a posztban arra szeretnék mindenkit bíztatni, hogy legyen válogatós! Az irodalom terén nem lehetünk mindenevők. Szerb Antal annak idején végigolvasta szinte az egész világirodalmat, de nem hiszem, hogy ez számunkra követendő példa volna. Nem vagyunk, nem lehetünk mindenevők. Ennek több oka is van. Az egyik a lelkiismeretünk. Pál apostol világossá teszi, hogy a lelkiismeretünk különböző, amit az egyikünk lelkiismerete elbír, az a másikét megterheli, ami az egyikünknek szabad, az a másiknak bűn és akár a vesztét is okozhatja. Életünk során változik is a lelkiismeretünk: lehet, hogy ami az életünk egyik fázisában megengedett, az a másik fázisában vétek, vagy fordítva, ami korábban bűn volt, az most megengedett vagy egyenesen hasznos.

Nem vagyunk mindenevők azért sem, mert az élethelyzetünk mást és mást tesz lehetővé számunkra. Van, amikor egyáltalán nincs időnk olvasni, mert mondjuk kicsik a gyerekeink vagy sok a munkánk, van, amikor sok idő áll rendelkezésünkre, mert mondjuk nyári szünet van, nyugdíjasok vagyunk, vagy lebetegedtünk. Felelősek vagyunk az időbeosztásunkért. Pál azt tanította, hogy áron is vegyük meg az alkalmakat, mert az idők gonoszak. Aki nem olvas Bibliát, annak eleve azt tanácsolnám, hogy addig ne is olvasson semmilyen világi irodalmat, amíg nem szánt időt arra, hogy a lelkét megtöltse Isten Szavával. Aki Krisztusé, annak az életében a Szentírásnak minden más irodalommal szemben elsőbbséget kell élveznie. Azonban a világi irodalom olvasása is lehet helyes és bölcs időtöltés. Én legtöbbször tudatosan döntök úgy, hogy félreteszek minden mást (szolgálatokat is!), hogy elolvassak egy novellát, egy regényt, egy drámát vagy néhány verset. Olyan ez számomra, mint a helyes táplálkozás. Szükségem van rá, pont azért, mert a napok gonoszak, és sokszor az én szívem is gonosz. Hogy ez hogy függ össze, arról még lesz szó ebben a sorozatban.

Mit jelenthet még az a tanács, hogy legyünk válogatósak az irodalom fogyasztásában? Például tudatosságot, a saját szívünk és Isten akarata ismeretét. T. S. Eliot – Nobel-díjas keresztény költő és irodalomkritikus – arra figyelmeztetett, hogy az irodalomban legyünk tudatos fogyasztók. „Nekünk, az irodalom olvasóinak a feladatunk, hogy tudjuk, mit szeretünk. Nekünk, keresztényeknek az is a feladatunk, hogy tudjuk, mit kellene szeretnünk. Nekünk, becsületes embereknek pedig az a feladatunk, hogy ne gondoljuk, hogy amit szeretünk, azt is kellene szeretnünk.” Ha megértjük és alkalmazzuk az Eliot által megfogalmazott különbségeket, az önbecsapás sokféle formájától menekülhetünk meg.

Eliot háromféle aspektusból beszél az olvasóról. Más-más tanácsot ad az olvasónak általában, a keresztény olvasónak, valamint a becsületes olvasónak. Először is általánosságban mint olvasóknak szükséges megértenünk annak a fontosságát, hogy ismerjük saját ízlésünket. Az önmagunkkal való harmonikus viszony egyik feltétele, hogy ne csapjuk be magunkat. Aki nincs tisztában saját ízlésével, nem tud tudatos olvasóvá sem válni, márpedig az olvasónak elsődleges feladata az, hogy tudja, mit szeret. Eliot elutasította azt a romantikus nézetet, amely a tudatosságot az élvezet akadályának látja. Eliot a romantikát az érzékelések szétesésének – káros folyamatnak – tekintette. Az igazi olvasói élvezet nem a vágyak és szenvedélyek sodrásában keletkezik, hanem a tudatos megélésben.

Másodszor, keresztény olvasókként Eliot szerint különbséget kell tennünk az ízlésünk indicativusa és Isten akaratának erkölcsi imperativusa között. „Ami szép az egyben jó” – mondja az ismert dal, de Eliot szerint ez korántsincs így. Tudnunk kell, mit kellene szeretnünk. Az ízlés, amely a rosszat szereti, vagy amely nem szereti a jót, ugyanúgy gonosz szívet tükröz, mint a pusztító gondolat, a közöny vagy a szeretet hiánya. Nekünk, keresztényeknek, van esztétikától független etikai támpontunk, amely az esztétikát is befolyásolni kívánja.

És harmadszor, sokféle önbecsapástól menekülhetünk meg, ha nem keverjük össze saját ízlésünket az etikai mércével. Ami szép, az nem mindig jó. Az, hogy szeretünk valamit, nem teszi a szeretetünket jóvá, hiszen a vágy egészen torz módon is kötődhet tárgyakhoz. Gondoljunk csak az alkoholista viszonyára a kannás borhoz, vagy arra, ahogy Hugh Hefner a meztelen női test bűvöletét a tömegkultúra részévé tette. A becsületes olvasó önkritikus: saját esztétikai ízlését adott esetben bűnbánattal szemléli és kész a megtérésre. Becsületessége éppen abban mutatkozik meg, hogy a szívében fortyogó vágyakat nem használja igazolásként azok kifejezésére.

***

Talán segít, ha elmondom, hogyan válogattam az elmúlt években. A legtöbb olvasmányom lelkiségi és teológiai jellegű, de tudatosan fogyasztok világi irodalmat is, mint mikor a kenyér és hús mellé megvesszük a drágább zöldséget, hogy ne legyünk híján a szükséges vitaminoknak. Világi irodalmat általában nyáron olvasok, amikor meleg van, süt a nap, és mindenki nyaralni ment, vagy a karácsonyi időszak elmúltával, amikor az emberek az ünnepek után még el vannak gémberedve, ezért be tudom kuckózni magam és ki tudom zárni a külvilágot. Vagy akkor, amikor véget ért valami fontos projekt és még nem kezdtem bele a következőbe. Ellis Pottertől tanultam, hogy az „entertainment” (amit „szórakozás”-nak szoktunk fordítani, de jobb kifejezés rá a „kikapcsolódás”) az, amikor az egyik felelősségből a másik felé menet egy időre a kettő között tartjuk magunkat (inter-tenere: közte tartani). Ez a felfüggesztett állapot éppen a felelősségeink miatt fontos.

Az elmúlt három évben a következő könyveket olvastam. 2016-ban: Umberto Eco: A rózsa neve (Eco halálakor olvastam újra ezt az esztétikai és intellektuális szempontból egyaránt lebilincselő regényt); Rejtő Jenő: A tizennégykarátos autó és A Láthatatlan Légió (valami könnyedre vágytam egy stresszes időszak után); Thornton Wilder: Szent Lajos király hídja (Cambridge-ben esténként az Anchor nevű pubban ízlelgettem ezt a gyönyörű regényt, miután egész nap görög mondatok nyelvtanát elemeztem); Aristophanes: Az acharnaebeliek (egy görög drámára voltam kíváncsi, mert érdekelt a kor emberének a gondolkodása); J. Bunyan: The Pilgrim’s Progress (visszatérő olvasmányom); J. K. Rowling: Harry Potter és az elátkozott gyermek (szeretem a HP-meséket, amelyeknek ez a színdarab folytatása); Flannery O’Connor: Minden összefut (megrendítő novelláskötet egy katolikus írónőtől az amerikai Dél világáról és az epifánia élményéről).

2017-ben: Kondor Vilmos: Budapest Noir (sógornőmtől kaptam, magyar krimi, kikapcsolódásként olvastam); Antoine de Saint-Exupéry: A kis herceg (ehhez mindig visszatérek, megérdemli, hogy klasszikussá vált); Arany János: Toldi (a magyar nyelv szépségéért olvastam újra); Mikszáth Kálmán: Szent Péter esernyője (évek óta olvasom Mikszáthot, de most azt hiszem, egy időre beteltem a cinizmusával); Homérosz: Iliász (hexameterekre vágytam és távol akartam kerülni a 21. századtól); Agatha Christie: A ferde ház (pusztán a kikapcsolódásért); A. J. Cronin: Réztábla a kapu alatt (gyerekkorom regénye, most a családdal olvastuk vasárnapi ebédek után); J. K. Rowling (R. Galbraith álnéven): Kakukkszó (Rowlingtól minden érdekel).

2018-ban: E. R. Burroughs: Tarzan, a dzsungel fia (kamaszkoromban nagyon szerettem a Tarzan-könyveket, kíváncsi voltam, milyen harminc év távlatából – nagyon gagyi!); Truman Capote: Más hangok, más szobák (félig véletlenül került a kezembe, de betekintést adott a korai melegmozgalom egyik legismertebb írójának a lelkivilágába); Oscar Wilde: A boldog herceg (a családdal olvastuk, gyönyörű mesék); Homérosz: Odüsszeia (az élményt növelte, hogy egy Hóseás-kommentárral egyidőben olvastam – itt írtam is róla); Jack London: Aranyásók Alaszkában (anyósom ajánlotta, kikapcsolódásként vettem kézbe, klassz volt egy férfiasabb világba csöppenni); George MacDonald: A súlytalan királylány (rövid, de tanulságos mese a mai kor emberének); J. R. R. Tolkien: A szilmarilok (másodszor olvastam végig, alig van gyönyörűbb modern mitológia ennél); Otfried Preussler: Krabat (hátborzongató mese a sötétség erejéről és a húsvéti szabadulásról).

Ezeket nem azért szedtem most össze, mert mindegyik könyvet ajánlanám másnak is elolvasásra. Még csak azért sem, hogy az általam olvasottak mennyiségét tegyem mércévé más számára. Nem könnyen találtam időt szépirodalom olvasására, különösen a szerteágazó felelősségeim és a doktori tanulmányaim miatt, és bár mindig tudatos döntés volt, hogy levettem a polcról egy-egy könyvet, nem biztos, hogy mindig jól döntöttem. Volt az olvasmányaim között olyan, amit nem olvasnék el újra, volt, ami talán nem is érte meg a rá szánt időt, néha talán nem is jól gazdálkodtam az időmmel. Összességében mégsem csinálnám nagyon máshogy. Hogy miért tartom fontosnak az irodalmat, és szerintem hogyan érdemes jól viszonyulni hozzá, arról a következő bejegyzésekben lesz szó. Itt most a lényeg az, hogy legyünk válogatósak!

Ja, és majdnem elfelejtettem megemlíteni: nincs tévénk, és nem vagyok fent a facebookon. Az így nyert idő mennyiségét éves szinten hetekben lehet mérni.

(Folyt. köv.)