Az evangélium a nagyobb ügy
Rendkívül elgondolkodtatónak tartom Pocsaji Miklós dolgozatát, amelyben azt hangsúlyozza, hogy közéleti kérdésekben nem játszhatjuk a minden ideológiától egyenlő távolságot tartó, szenvtelen, külső szemlélő szerepét. Mivel szerinte a társadalmi-kulturális topográfiában az egyház határozza meg a közepet, nem egyensúlyozhatunk a széttartó politikai ideológiák között, ahogy az ideológiák sem rendezik magukat egyensúlyi helyzetbe a kereszténységhez képest. Az írás konklúziója egy ide-oda pattogó, többszörösen újrahasznosított metaforában ölt testet: „A labda mozog, játékban van, a kérdés az, hogy focizni fogunk, vagy az evangélium féltésének álcája alatt tovább féltjük a lábunkat…”.
A Találkozás Sátrában (1-8)
Képzeljük magunkat az ószövetségi időkbe, amikor még állt a Szentsátor. Képzeljük el, ahogy haladunk befelé, kezdve az udvartól, a szentélyen át szép lassan egészen a szentek szentjéig. Ahogy képzeletben megyünk egyre beljebb, használjuk a Találkozás Sátrának képeit az imádság eszközeiként. De ne csupán úgy, mintha még a régi Sátor állna, hanem úgy is, mint akik mindent az új szövetség fényében látnak, tudva, hogy eljött a Krisztus, hitünk főpapja, akiben Isten dicsősége közöttünk sátorozott (Jn 1,14). Imádkozzunk az idők teljességének fényében (Gal 4,4), mint akikért Krisztus bevitte már a tulajdon vérét az oltárra engesztelésül (Zsid 9,23-26). Amikor ezt a képzeletbeli sétát megtettem, bennem ilyen imádságok születtek.
Egyház a világban
A keresztények társadalmi szerepéről néha azért is nehéz beszélgetni, mert nem feltétlenül vannak meg hozzá a fejünkben a megfelelő kategóriák. Sok összetett, bonyolult kérdés még összetettebbé és bonyolultabbá válik, ha néhány alapvető szempont nincs a helyén. Ebben a rövid posztban két egyszerű sémára szeretnék emlékeztetni az egyház természetével kapcsolatban. Az egyik a megjelenésével, a másik a feladatával kapcsolatos. Sok egyéb szempont is van, de ha csak ezt a kettőt szem előtt tartjuk, máris könnyebben tudunk tájékozódni, és talán szükségtelen félreértéseket is el tudunk kerülni. Kezdem az elsővel, ami az, hogy Jézus követői kétféleképpen vannak jelen a világban: összegyülekezve és szétszórva.
Karácsonyi oratórium
A Tűzfal podcast hatodik részében Bolyki Lacival a Karácsony öröméről beszélgetünk, valamint Johann Sebastian Bachról, meg arról, hogy hogyan lehet a Karácsony megélése egyfajta oratórium akkor is, ha az élet fáj. Ezt az adventi epizódot az előző részekkel együtt megnézhetitek a Tűzfal YouTube csatornáján vagy meghallgathatjátok Spotify-on is. Ha tetszett, kedveljétek, osszátok, és iratkozzatok fel, hogy elsőként értesüljetek az új epizódokról!
A jog azért ütközési pont, mert morális víziót közvetít
A társadalmi viták legtöbbször a jogi kodifikációnál válnak igazán feszültté. Az abortusz ügyében például lehet kampányokat folytatni pro és kontra, lehet filmeket készíteni, egyetemi előadásokat tartani a magzati fájdalomról vagy a magzat életképességének időpontjáról, fel lehet állítani életpárti vagy nőjogi központokat, de a vita igazi feszülési pontja az, amikor az egyik vagy a másik álláspont a jog területén jut érvényre. Ugyanez a helyzet a házasság ügyében is. Nagy hatása van egy filmnek, egy művészi performansznak, egy jól koreografált botránynak vagy egy érzelmes történetmesélésnek, de az igazán erőteljes üzenet az, amikor a törvény nyelvén hangzik el: van vagy nincs házasság azonos neműek között.
C. S. Lewis: Az öröm vonzásában
A Tűzfal podcast ötödik részében C. S. Lewis Az öröm vonzásában című önéletrajzi könyve kapcsán az ateizmusról, a romantikáról, az okkultizmusról, a megtérésről, az önvizsgálatról és az Öröm édesbús vágyakozásáról beszélgettünk. Meg arról, hogy melyikünkre hogyan hatott ez a különös könyv. Az epizódot az előző részekkel együtt megnézhetitek a Tűzfal YouTube csatornáján vagy meghallgathatjátok Spotify-on is. Ha tetszett, kedveljétek, osszátok, és iratkozzatok fel, hogy elsőként értesüljetek az új epizódokról!
Erkölcstelen vallásosság vagy istentelen erkölcs?
Sok más mellett azt hiszem, van egy kimondatlan, mélyen meghúzódó oka is annak, hogy közéleti kérdésekben miért alakul ki hívők között is sokszor éles véleménykülönbség. Arról van szó, hogy eltérően ítéljük meg a társadalomban a „vallásosság” veszélyét. Vannak, akik a „vallásosságot” (értsd: félszívű, felszínes vagy névleges kereszténység) a közéletben rosszabbnak tartják a teljes hitetlenségnél is, szerintük ugyanis a vallásosságban jóval több megtévesztés és ármány van, összességében ártalmasabb a keresztény ügyre nézve, mint a dacos ateizmus vagy az agnosztikus szekularizmus. A nyíltan vállalt hitetlenség legalább őszinte alapállás, nem tettet semmit, ezért érettebb a megtérésre is. Amikor a hitetlen trágár, parázna vagy tisztességtelen, talán csak a világnézetével összhangban cselekszik, de amikor a vallásos teszi ugyanezeket, ott mindig van valami összezavaró széthangzás. A fenti hívők a politikusok közül is inkább a nyíltan hitetlent támogatják, mint a hitét felemásan felvállalót, és a művészek között is többre értékelik azt, aki dacol az Úristennel, mint azt, aki hiába veszi a nevét a szájára. Mert ugye a langyosat meg az Úr köpi ki a szájából.
LEGUTÓBBI HOZZÁSZÓLÁSOK