A Találkozás Sátrában (6) – Az illatáldozati oltár
„Állandó illatáldozat legyen ez az ÚR színe előtt nemzedékről nemzedékre!” (2Móz 30,8)
Uram, odamegyek most az illatáldozati oltárhoz, amely a függöny előtt áll. Ezen az oltáron papjaid reggel és este illatáldozatot mutatnak be. Nem égőáldozatot, nem étel- és italáldozatot, hanem hozzád felfelé szálló jóillatú áldozatot. Ezt az oltárt is évente egyszer megkenik az engesztelő áldozat vérével, mert mindent vér tisztít meg, de itt az illat dominál. Az oltár tiszta, hogy a rá kerülő illatáldozat is tisztán szállhasson fölfelé. Szeretném, ha az én imáim is jóillatú áldozatként szállnának hozzád reggel és este. Minden áldott nap. Tudod, hogy az imádságaim időnként zavarosak, máskor hidegek, és gyakran tisztátalan indulatok keverednek hozzájuk. De ha felteszem őket az oltárra, ott átlényegülhetnek illóolajod fölfelé szálló füstjében. Így bátran léphetek a kegyelem trónusához, dicsőséged véres fedeléhez. Ez az oltár már a szentek szentjéhez tartozik, noha a függöny előtt van. Szenesserpenyőjével innen viszi be a főpap a parazsat, hogy a legszentebb helyet illatos füstfelhő takarja be. Amikor eléd járulok, a Főpap felhője takar be, mint jóillatú áldozat. Ez is kegyelem. Ámen.
Richard Wurmbrand: Mélységekben járatta őket
A Tűzfal podcast harmadik részében Bolyki Lacival Richard Wurmbrandról beszélgetünk, aki tizennégy évet töltött romániai kommunista börtönökben, és a címben szereplő könyvével (Mélységekben járatta őket) mindkettőnkre óriási hatást gyakorolt. Wurmbrandban a derűs szenvedés, a formabontó hűség és a művelt egyszerűség ritka egyvelegével találkozunk. Egy huszadik századi zseni és szent. Az epizódot az előző részekkel együtt megnézhetitek a Tűzfal YouTube csatornáján vagy meghallgathatjátok Spotify-on is. Ha tetszett, kedveljétek, osszátok, és iratkozzatok fel, hogy elsőként értesüljetek az új epizódokról!
Őszi evangélium
Vihartépte aranylevél,
Kapaszkodik, le ne essen,
Jegenyefa ága hegyén
Hullámzik a végtelenbe.
Sápadt ködben piros angyal,
Fáradt tájra hajló fenyőn,
Árnyak között izzó magyal,
Késő szentek ujján ékkő.
Véres pettyek sárga dunnán,
Emez meghal, amaz éled,
Tűlevélen átdöfött bárd
Énekli a dicsőséget.
A Találkozás Sátrában (5) – A kenyerek asztala
„Tégy elém az asztalra mindenkor szent kenyeret!” (2Móz 25,30)
Uram, ha jobbra nézek, a lámpásod megvilágítja az asztalt, rajta a kenyerekkel. A kenyér most is friss. Érzem az illatát. Bele akarok harapni, hogy a számban ízlelgessem. Le akarom nyelni, hogy eggyé váljak vele. Te vagy, Uram a táplálék. Tizenkét kenyér van az asztalon, mint Izráel tizenkét törzse. Hiszen te, Uram, Izráel lettél! Én meg azonosulok veled, ezért megeszem a kenyeret. Azt eszem, aki vagy, és azt, amit mondasz. A menóra fényében látom a kenyeret, mert világosságod által látok világosságot. Azt is, hogy az asztalnak aranyszegélye van, hogy a kenyér ne eshessen le róla. Az asztal aranybevonatú, de akáciafából készült, mint az égőáldozati oltár. Ez is egyszerű anyag, de megszentelt. Az élet Kenyerét hordozza. Szeretnék ilyen asztal lenni igéd számára én is! Asztal, amelyről nem hull le morzsa a földre! Ilyen asztal szeretnék lenni számodra, Krisztus! Krisztoforosz: krisztushordozó, aranyszegéllyel. Enni akarom a kenyeret, és felkínálni azt másoknak. Pap akarok lenni és asztal. Izráel, aki Krisztusban egyesül, és Krisztust kínálja a világnak. A te fényedben. Ámen.
Időkapu az amerikai Délen
A kandalló felett Lee tábornok képe néz rám. A déliek hadseregparancsnoka egy párás erdőből lovagol ki, és ahogy a patak medrében lépdel fehér lován, a felkelő nap hátulról világítja meg a nyirkos völgyet, aranykoszorúba fonva a tábornok méltóságteljes alakját. Lee egyenes gerinccel ül a nyeregben, úgy lép ki a fényre. Ki tudja, mióta poroszkál a hideg fák közt, és vajon mennyien jönnek utána, hogy megvívják a következő nagy csatát. A képen a legendás Stonewall Jackson léptet a tábornok mögött. Jackson baráti tűzben veszítette életét, ez a tragikus esemény talán a polgárháború kimenetelét is megfordította. Ahogy a képet bámulom, a hátamon hideg futkos, a karomon libabőr, és mikor vendéglátómra nézek, akaratlanul kibuggyan belőlem a kérdés:
A Találkozás Sátrában (4) – A menóra
„Készíts hozzá hét mécsest, és úgy rakd fel a mécseseket, hogy bevilágítsák az előttük levő teret.” (2Móz 25,37)
Uram, belépek a hajlékodba. Itt vagyok. Merre induljak? Balra, ahol a gyertyatartó áll? Vagy jobbra, a kenyerek asztala felé? Megyek balra, ahonnan a fény jön. Itt most nincs nap, csak a te fényed világít. Ez a sejtelmes fény olyan, mint amilyen a kijelentésed a világban. Mécses az ösvényen. Éppen arra elég, hogy ne legyen teljesen sötét. Ez a gyertyatartó míves munka eredménye. Az ágain mandulavirág alakú kelyhek nőnek, pont, ahogy Áron botja kivirágzott. Belőled élet árad. És fény. A hét mécses pont bevilágítja ezt a kis teret, ahogy életadó Lelked kezdetben a sötét vizek felett lebegett, majd mikor azt mondtad, „legyen világosság!”, lett világosság, és lett élet. A Szód pedig testté lett és közöttünk sátorozott. Benned élet volt, és az élet volt az emberek világossága. Milyen szomorú, hogy bár a világosság a sötétségben fénylik, a sötétség nem fogadta be. De én most itt vagyok, mert Te befogadtál engem. Világosságom és segítségem vagy, kitől félnék? Életemnek ereje vagy, kitől rettegnék? Úgy vonz a világosságod, mint bogarat a lámpafény. Ahol Te vagy, ott nincs sötét. Ámen.
Kereszténység: vallás vagy civilizáció?
A Tűzfal podcast második részében Bolyki Lászlóval a kereszténység szó kétféle használatát szálazzuk szét: kereszténység mint vallás, hitgyakorlás, és kereszténység mint civilizáció, világnézet. Elmondjuk, hogy miért tartjuk mindkettőt fontosnak, és azt is, hogy miért nem akarunk teokráciát. Az epizódot az előző résszel (Salemi boszorkányok) együtt megnézhetitek a Tűzfal YouTube csatornáján vagy meghallgathatjátok Spotify-on is. Ha tetszett, kedveljétek, osszátok, és iratkozzatok fel, hogy elsőként értesüljetek az új epizódokról!
LEGUTÓBBI HOZZÁSZÓLÁSOK