határok

Az a különös jelenség, hogy a világ sok országában a transzneműség a társadalmi norma és a jogrend részévé vált, megbontva a nemek szilárd kettősségét, a romantika paradox és – a szó drámai értelmében vett –tragikus célba érése. Semmiképpen ne menjünk el a jelenség mellett, mert mindennél erőteljesebben mutatja, milyen mélyen átformálta a nyugati embert az a romantikus hiedelem, hogy amit belül érzünk, az az igaz. Tévedés ne essék, a romantika mint mozgalom maga is céltévesztett. Amikor Saint-Exupéry megfogalmazta, hogy „jól csak a szívével lát az ember”, nem úgy értette, hogy a szív érzései figyelmen kívül hagyhatnák a külső valóságot. Exupéry hitt a kötelességben („Felelős vagy  rózsádért!”), egyszerűen csak a nyilvánvaló tényt mondta ki, hogy az ész és a megfigyelés kevés az észleléshez, a legbelső intuícióink nélkül vakok vagyunk a valóság lényegére. A romantika viszont ennél jóval messzebb ment, mert a szív vágyait olyan belső iránytűvé tette, amelyhez nincs hozzárendelve, hogy merre van a poláris észak.