Jordan Peterson szerint az ősi mitológiákra feltétlenül érdemes odafigyelni, mert az emberiség finomra őrölt tapasztalatait gyúrják évezredeken át letisztult, bölcsességet hordozó formákba. Ezzel a megállapítással valószínűleg a két mítoszkedvelő oxfordi jóbarát, C. S. Lewis és J. R. R. Tolkien is messzemenőkig egyetértenének. Talán még azzal is, hogy a mítoszok közül a bibliai történetek a leginkább figyelemre méltók, bár Lewis a bibliai történeteket műfaji szempontból gyengébbnek tartotta az északi mítoszoknál, talán épp azért, mert a bibliai „mítoszok” ténylegesen megtörténtek, és a valóság kevésbé stilizált, mint a sokáig csiszolt egyetemes történetek. Az viszont tény, hogy a mítoszok számos ősi megfigyelést őriznek az emberi együttélésről, ezért mi is sokat tanulhatunk a mítoszokból. Az egyik ilyen tanulság a zsarnokkal és a mostohával kapcsolatos.
Keresési találatok az alábbi kifejezésre:
Művészet
Szavak és szimbólumok elkárhozása
Nemcsak az emberek, de az emberek kommunikációra használt jelei is el tudnak kárhozni. Ez akkor történik, amikor a jel elveszíti önmagával való kapcsolatát, léte eredeti értelmét, és egészen mást kezd szimbolizálni, mint amit eredendően jelentett. Így lett a „népi demokrácia” szóösszetétel a demokrácia ellentéte; így lett a Pravda (Igazság) a hazugság szimbóluma; így lett a Népszabadság egy egész nemzedék számára a nép által vívott szabadságharc eltiprásának a jelképe (a Népszabadságról még Esterházy Péter is azt írta a kilencvenes évek közepén: „már csak a nevét utálom”); így lett a „felszabadítás” az elnyomás szava; így lett a „baráti” a tankokkal kikényszerített szövetség jelzője, a „rothadó” kapitalizmus a prosperáló Nyugaté, a „reform” pedig a brutális gazdasági megszorításoké.
Mit kaptam G. K. Chestertontól?
Szokásos éves életrajzi előadásom témája idén G. K. Chesterton volt. Az angol író, esszéíró és publicista kapcsán C. S. Lewis még ateista időszakát jellemezve mondta: „Chestertont jobban szerettem, mint az összes többi modern írót együttvéve; leszámítva persze a kereszténységét.” Aztán megszerette a kereszténységét is. Chesterton nekem is régi nagy kedvencem, de én kezdettől a kereszténysége miatt is szerettem őt, noha ő katolikus volt és mély ellenszenvvel viseltetett a kálvinizmus iránt, én pedig protestáns vagyok és meggyőződéses kálvinista. Még azt sem mondanám, hogy szeretem őt, „leszámítva a katolicizmusát”, mert az a katolicizmus, amit ő képvisel, egyáltalán nem áll távol tőlem, csak én annak értékeit a kálvinizmusban találom meg. Az életrajzi előadásban három területet emelik ki Chesterton életművéből, amelyek a mi korunkban is érvényesek, sőt, prófétaiak.
Étel és olaj
A földbe gyökerezett a lába,
mert a görbe ember állt az ajtóban.
Számított rá, de későbbre várta.
Próféta férje halála óta
tizenhárom ezüstpénzzel tartozott,
ennyivel volt a férfi adósa.
Jigálra és Merárira gondolt:
két fia veszélyekről mit sem tudva
a pálmafa árnyékában játszott.
The Chosen a Különvéleményben
A Különvélemény 18. epizódjában rendhagyó módon most egy filmsorozatról beszélgetünk, amelynek a címe: The Chosen. Erről a sorozatról írtam már egy blogbejegyzést (Jézus lehetett ilyen). Azóta – néhány epizóddal később – még bátrabban ki merem jelenteni: ez a széria mind tartalmában (téma, forgatókönyv, dramaturgia), mind formájában (képi megjelenítés, színészi játék, filmzene) az egyik legjobb sorozat, amit eddig láttam. Egyszerűen nem lehet közömbösen elmenni mellette. Persze én ezt úgy mondom, mint aki hiszek Jézusban és szeretem őt. Ez elfogulttá tesz, de kritikusabbá is a Jézus-filmekkel kapcsolatban, tehát a témaválasztás önmagában nekem sem feltétlenül jelent előnyt. Ezt a sorozatot színvonalasnak tartom, és szerintem az is élvezheti, aki egyáltalán nem hisz. Nem véletlen, hogy már több mint 150 millióan látták. Szeretettel ajánlom a figyelmetekbe a beszélgetésünket!
LEGUTÓBBI HOZZÁSZÓLÁSOK