A sétapálcás-csokornyakkendős úrpolgárból sálas-kordkabátos lázadóvá avanzsált Tamás Gáspár Miklós izgalmas jelenség a mai közéletben. Lenyűgöző az okossága és ahogy a magyar nyelvet használja. Mára ugyan kiszámíthatóvá vált, de még mindig ő a műsorvezetők egyik legérdekesebb – és egyben legidegesítőbb – beszélgetőtársa. És a legönhittebb és legharagosabb is. TGM olyan erkölcsi piedesztált ácsolt magának, mely egyszerre felel meg saját belső iránytűjének és a divatos nyugati neo-marxista mozgalmak elvárásainak. Onnan, nagyon-nagyon magasról bírál, miközben mondanivalójának lényege az alul lévők felemelése. TGM irgalmas és lenéző, megengedő és dogmatikus, következetes és következetlen egyszerre, önmagával és a világgal dialektikus feszültségben. Én is rendre dialektikus feszültségben találom magam vele. Kedvelem, miközben szinte semmivel nem értek egyet, amit mond, és az sem rokonszenves, ahogy mondja.
Ennek a posztnak a megírására egy friss interjú indított, melyben TGM a korábbiaknál is egyértelműbben fogalmazza meg azt, amit a világról gondol. Az interjú apropóját egy Magyar Narancsban megjelent elemző cikke adja, melynek címe: Kövér László és „a magyar kultúra génhibái”. A cikket még nem olvastam (lehet, hogy nem is fogom, mert nyomtatott újságot már rég nem veszek), az interjú viszont megvilágosító erejű volt számomra. Megéreztem végre a valódi mélységét annak a szakadéknak, ami TGM és az én világlátásom és társadalomképem között húzódik (a metafizikai előfeltevéseket leszámítva, melyek persze még ezeknél is fontosabbak), és azt is, hogy hol van ennek a szakadéknak az alja, ahol találkozunk. Nem tartanám ezt szóra érdemesnek, ha Tamás Gáspár Miklóst nem tartanám szóra érdemesnek. No meg azt a témát, melyről megnyilatkozott.
Először egy szót arról, amiben egyetértek az interjúban elhangzottakkal. TGM szerint az az egyik gond Kövér László elhíresült mondatával (melyben kifejezte óhaját, hogy lányaink az önmegvalósítás legmagasabb minőségének azt tartsák, ha unokákat szülhetnek nekünk), hogy ilyen választása a nőknek nincs. A munkát „természetesen a kutya sem részesíti előnyben. Az emberek erre rákényszerülnek. (…) Az emberek azért állnak munkába, mert nem lehet megélni a családi jövedelemből, és azért, mert a társadalom rákényszeríti őket.” Eddig nagyjából egyetértek, ebben nincs semmilyen reveláció. Ha tehetné, a legtöbb nő valóban szívesebben töltené az idejét a TESCO pénztára helyett a családjával. Kicsit összetettebbnek tartom ezt a témakört, de elismerem, hogy az érvben sok igazság van. Viszont ezután olyan mondatok következnek, melyek roppant tanulságosak.
TGM Kövér szavaiban két rossz alternatívát lát. „Természetesen sem a hagyományos patriarchális monogám család, sem pedig a jelenlegi kapitalista gazdaságban végzett gépies monoton és nem választott munka nem egy magasztos életforma, úgyhogy a nők választhatnak mindenféle rosszak között.” Ha megengedően hallgatom Tamás Gáspár Miklóst, még esetleg ezzel is egyetértek, mert a választási lehetőségek (amennyiben vannak) időnként tényleg ijesztőek. (Bár hogy a monogám minek az ellentéte, az sokadszori nekifutásra sem teljesen világos előttem.) Csakhogy pillanatokon belül kiderül, hogy helytelen volna megengedően hallgatnom a szavait, mert TGM jakobinus hévvel kérdőjelezi meg magának a család intézményének érvényességét. Úgy en bloc.
A filozófus szerint Kövér szavait a tizenkilencedik századi viktoriánus kor illúziói utáni nosztalgikus vágyakozás motiválja. „Hogyha azt gondolja Kövér László, hogy a mai család (…) menedék a világ viharától, ahol szerves és meghitt és meleg viszonyok uralkodnak – bár így lenne! – nagyon téved.” TGM szerint a hagyományos család mint alternatíva nem létezik. „Hogyha rápillant a statisztikákra, akkor láthatja, hogy a legtöbb fiatal pár nem él házasságban, láthatja, hogy a kapcsolatok nem szilárdak, láthatja, hogy az emberek nem bíznak a jövőben (sem az egyéni, sem a társadalmi jövőben), ezért nincs gyerekük.”
Nyílt titok, hogy a házasság és a család intézménye válságba került, TGM ezzel semmi újat nem árul el. Keresztényként még azt is hozzátenném, hogy ezen a területen a bűneset óta permanens válság van. Ahogy egyébként permanens válságban van az állam, a világbéke, az élelemellátás és az emberi test is. Ettől még a család a társadalom egyik legszilárdabb pillére (volt), melyet meggyőződésem, hogy nem kellett volna megpiszkálni. Vagy ha igen, nem így. TGM szerint azonban évszázadok óta boldogtalanságaink egyik fő forrása ez az intézmény. A család nem pillér, nem is volt az soha, minden ilyen gondolat illúzió. A család utáni vágy pedig alaptalan és gyümölcstelen nosztalgia. „A családnak kampec” – mondja ki TGM a kulcsmondatot.
A család TGM szerint nem most ment tönkre. Idealizáljuk a múlt viszonyait, amikor a család után vágyakozunk. Ez egy viktoriánus zsákutca. „A család múltja – tessék betekinteni a világirodalomba – borzalmas. Ugye az egész tizenkilencedik századi regényirodalom miről szól? A házasságtörésről. A végtelen boldogtalanságról, amely a családokban érte az embereket. Balzactól az Anna Karenináig erről szólnak a nagy regények. Úgyhogy ez egy nosztalgia valami iránt, ami sosem létezett.” Ebből a (20. század eleji anarchisták stílusában fellépő) filozófus azt a következtetést szűri le, hogy a monogám család („a férfiuralommal”) nem kiút senki számára. Ahogy a munkahelyen eltöltött élet sem az. „Nincs semmiféle kiút.” Kiútnak természetesen én sem a családot tartom, hanem az evangéliumot, de a család intézményét a teremtés rendjeként tisztelem. TGM a családot viktoriánus illúziónak tekinti, melyet a múlt részeként végképp eltörölhetünk.
(Ebben persze a Leonard és Virginia Woolf-féle Bloomsbury-kör iszonya mutatkozik meg a viktoriánus korral szemben, melyet az igényesebb baloldali társadalomkritikák átvettek, és amely rettentő igazságtalanul ítéli meg mind a viktoriánus kort, mind a tizenkilencedik századi irodalmat. Van igazság abban, hogy a tizenkilencedik századi regények fontos témája a házasság korlátainak feszegetése – ne felejtsük el, hogy a romantika élte éppen virágzását! –, de aki olvasta már Dickenstől a Karácsonyi éneket vagy a Copperfield Dávidot, az azt is tudja, hogy a család melege egyben a legszentebb hely és az egyik leginkább megelégítő tapasztalás is volt, éppen ezért fájt az abból való kiszakítottság, vagy az abban átélt boldogtalanság. Még a házasságtörés bemutatása is sokszor moralizáló céllal történt – l. Anna Karenina! –, a család védelmében. Magyarországon ekkor írta Arany a Családi kört, amit szintén nehéz volna a hagyományos család bármiféle kritikájaként értelmezni, bár biztos lesz, aki megpróbálja. TGM sommás és téves véleménye a huszadik század eleji ateista anti-viktoriánus előítéleteket tükrözi, melyek a család kezdettől bukdácsoló és törékeny, de viszonylagos stabilitást nyújtó intézményének tényleges szétveréséhez vezettek. Tanulságos, hogy Woolfék családi barátja, T. S. Eliot – aki maga is hosszú és fájdalmas házassági válságon ment át –, végül a Bloomsbury-kör előítéleteitől menekült, fejvesztve, és kereszténnyé vált. Inkább a bűntudatot fogadta el, mint hogy a tartópillérek kidöntéséhez asszisztáljon.)
Tehát „nincs semmiféle kiút” – mondja TGM. Aztán a moralizáló filozófus persze mégiscsak felvázol valamiféle cselekvési tervsorozatot, melynek lényege abban áll, hogy a hatalmon lévők számolják fel a gyermekszegénységet és érjék el, hogy ne bántsák a nőket a párkapcsolatokban, „és ez által a nők ne legyenek bizalmatlanok (teljes joggal) a férfiakkal szemben, és ne bomoljanak fel a kapcsolatok”. Ehhez TGM szerint segítséget adhat az – és itt gúnyolódik egy sort –, amit „félreértve ezeket a dolgokat” „gen-der-ő-rü-let-nek” meg „ult-ra-fe-mi-niz-mus-nak” titulálnak azok, akik „ellenállhatatlan vonzalommal rendelkeznek az elnyomás iránt”. Ez lennék ugye én is, „példának okáért”, mert nem lelkesedem a felvilágosult megoldási csomagért, melynek lényegéhez tartozik a múlt eltörlése. Vicces. Egyébként marhára nem az. Inkább „szamárság”, kedves Tamás Gáspár Miklós. Vagy „félreértés”. Viszont ez még nem a szakadék alja, hanem csak a mélysége.
Az interjú érdekesen ér véget. A riporter rákérdez a narancsos cikk egy gondolatára, mely szerint két felnőttre volna szükség ahhoz, hogy egy gyermeket fel lehessen nevelni. TGM belső dialektikája váratlan őszinteséggel tör át a válaszában, és fura gellert ad a beszélgetés befejezésének: „Egy kisgyereknek arra volna szüksége, hogy a nap döntő részében a szüleivel legyen, az apjával és az anyjával. És esetleg még nagyszülőkkel és testvérekkel. Így lehet épen fölnőni és boldogan fölnőni, nem pedig arra törekedni, hogy a gyerekek bölcsődébe meg óvodába, istentudja hova a csudába járjanak, a szeretteik között kéne élniük. (…) A gyerekeknek nagyon nehéz.”
Meglepő módon itt van a szakadék alja, ahol találkozunk.
Azon az úton járva ahol TGM végigment, teljes kudarc pártjával akkor is, ha kívülre került … és hogy egy gondolkodó éppen saját magát – sajátos helyzetét – képtelen kritikával illetni, ez a véleménye mely remélhetően nem a végső, szinte borítékolható volt 🙁 Ám a forradalmárok ma ilyenek, a család, a teremtés, végső soron Isten dicsőségére https://www.youtube.com/watch?v=H04li18pgGY
Ugye, az utolsó mondata áthúzza amit addig mondott? Innen lehetne elölről kezdeni 🙂 innen, a gödör aljáról.
Emlékszem, már vagy 15 éve, talán több is, olvastam a Naplóban egy cikket, amiben említettek egy európa-parlamenti képviselőt, aki azt nyilatkozta egy felszólalásában, hogy a család a legfőbb akadálya az új piacok nyitásának. Felháborítónak és érthetetlennek tartottam, azóta viszont elég nyilvánvalóvá vált, merre halad ez a történet…TGM önellentmondása teszi rá pontot.
A történet tragikuma a szabadság hibás értelmezésében rejlik. És persze, a teljesen hibás Isten-képben, ahol a végtelen Szeretet önkényúrrá vált 🙁 pedig: „minden szabad nekem, csak nem minden használ” 1Kor6.12
El fogom olvasni az eredeti interjút is… A téma megér ennyi befektetett energiát.
TGM ha szeretne, bátran beszéljen a saját családjáról, ha akar…
De hogy honnan veszi a bátorságot össz-társadalmi szinten kijelenteni a kampecet, azt nem tudom. Meg azt sem tudom, hogy mi épeszű alternatívát lát itt a nap alatt a család helyett. Attól hogy valami nem működik a legjobban, még lehet hogy nincs jobb alternatívája.
Meg az is lehet, hogy amúgy is csak rossz választások vannak itt a nap alatt, és a saját magunk istenítése mondatja azt, hogy tudunk jó választási lehetőséget teremteni — szerintem a károkat csökkenteni tudjuk, esetleg el tudunk jutni egy nem rossz állapotba. de attól még jóról nem beszélhetünk (a jóra-rosszra vonatkozó állításoknál szerintem életveszélyes a kétértékű logika alkalmazása.)
Dzsaszper, teljesen egyetértek. Ha a családot azért kell kihajítanunk az ablakon, mert nem működik, mit tudunk kínálni helyette? Nem inkább az lenne a cél, hogy megjavítsuk, ami elromlott? Ráadásul azért néhány esetben, mondjuk úgy minden harmadik-negyedik magyar család jól funkcionál. Szóval szerintem nem reménytelen a dolog és való igaz, hogy a család teremtettségünknél fogva egy olyan fontos, elengedhetetlen szeretetközösség (ha az), a társadalom legkisebb egysége, ahol a gyermekek egészségesen felnövekedhetnek ideális esetben. Szerintem minden más alternatíva ennél sokkal rosszabb.
TGM megjósolta azt is a rendszerváltás után, hogy a „nyugati mentalitású” Dunántúl teljesen átveszi az irányítást, és Szombathely lesz Magyarország fővárosa…
Persze ez még az SZDSZ szocialistákkal való összeállása előtt volt, amikor ugyanezen, korábban SZDSZ-es megyék a szarvas -patás jobboldal felé fordultak…
Számomra az ilyen „Szombathely lesz a főváros” meg „a körúton túl csak esznek, isznak, ölnek és …sznak” jellegű elemzései az intellektuális kókler kategóriába tolják. Vidéken nőttem föl, és állíthatom, az emberek egyáltalán nem tükrözték TGM ostoba belvárosias előítéleteit (mucsa és félelem, ölnek egész nap stb.) …pedig ő maga nem is pesti származású, de úgy látszik Erdély már megfakult emlék számára.).
Egy önjelölt magyar Noam Chomsky, de míg az legalább nyelvésznek világhírű, addig TGM nem alkotott soha semmi maradandót.
A kérdéses interjú utolsó mondatával kb mindent megkérdőjelez, amit előtte mond, de ezen már meg sem lepődtem. 🙂
Nincs más alternatíva kedves Virginia – egyáltalán, mire lehet gondolni? – és ezt már azok is tudják, akik a monogám családot képtelenek voltak megélni. A boldogság vajon nem magasztos 🙂 ? és az út, ami oda vezet?
Ahogy a nőkről beszélt, azzal teljesen, amit meg a munkáról mondott, azzal nagyon nem értek egyet, hiszen cél, hogy ne csak a megélhetés eszköze legyen, nem is „önmegvalósítás” hanem ALKOTÁS – és szolgálat, ami szintén örömforrás. De már azon a szinten is lehet az, ha mindössze pénzkeresés, és a családomat képes vagyok ellátni/örömet szerzek folyamatosan a gyermekeimnek…
Az óvodai, iskolai nevelés teljes megújításra vár, az biztos. DE volt olyan „klubnapközi” ahova azok a gyerekek, akiknek haza „kellett” indulniuk, sértődve/szomorúan mentek, hogy ez csak megint nekik? disznóság! LEHET az óvoda/iskola nemcsak gyermekmegőrző és sokszor ennél rosszabb.
@Éva: Az alternatív együttélési formákra gondoltam, de nem úgy, mint, aki egyetért azokkal. Én is családpárti vagyok, ha az megvalósítható. Nekem például elváltak a szüleim és mai napig úgy néz ki a családi együttélés, hogy mindkét szülőmnek van egy barátja, barátnője, akik nem élnek velünk és hol az egyik csapattal, hol a másikkal szervezünk programokat. Ráadásul édesapám sokszor van itt nálunk úgy, hogy csak miattunk jön és nem hoz magával senkit, ilyenkor mintha kicsit visszarendeződés történne.
Nem mondom, hogy ez jó, de anyukám hívő asszony, apukám nem és még mindig ez volt a leghumánusabb megoldás azok után, amin átmentek ketten. Különös történet az övék, mert 14 évesen ismerkedtek meg, tehát gyakorlatilag együtt nőttek föl és erősen kötődnek egymáshoz. Persze, ha rajtam múlna újra összeboronálnám a szüleimet, de az a helyzet, hogy ők már fizikailag nem lehetnek még egyszer egy pár, amin nem is csodálkozom a harmadik fél többszörös színre lépése után. Úgyhogy kicsit bele tudom élni magam, milyen lehet poligám kultúrában felnőni…
Viszont állítom, hogy mióta elváltak nagyobb köztük a szeretet és az őszinteség is. Nincs köztük gyűlölködés, baráti kapcsolatban állnak a mai napig. Ezt kevés elvált ember képes ilyen intelligensen kezelni szerintem. Persze jó lenne, ha nem kellene ideáig eljutni sok helyen, de azért az alternatív együttélési formák léteznek, bár szerintem se valós, vagy egészséges alternatívái a jól működő családnak. Örülj neki, ha neked ez sikerült, de sajnos sokan vannak, akiknek nem!
„aki olvasta már Dickenstől a Karácsonyi éneket vagy a Copperfield Dávidot, az azt is tudja, hogy a család melege egyben a legszentebb hely és az egyik leginkább megelégítő tapasztalás is volt…”
Igen, sok más Dickens regényben is (Martin Czuzzlewit, Dombey és Fia, Szép remények) a „hol a boldogság mostanában, barátságos meleg szobában” biedermeier hangulata a pozitív katarzis. Sajnos Dickensnek a saját családi élete nem volt ilyen idilli. Lányai mindig tiltakoztak, ha valaki az apjukat „jó embernek” mondta.
Anna Karenina: Azért ott van a történetben Levin és Kitty kapcsolata is.
Eszembe jut Szabó Magda két regénye: a Für Elise, és a Régimódi történet, ahol kendőzetlenül beszél közvetlen családtagjai hibáiról, bűneiről is, ugyanakkor mindvégig a tisztelet hangján szól a családról, érezhető az összetartozás, a sorsközösség vállalása.
Eszterházy Péternél (a Harmonia Caelestisben) már másként vannak a dolgok: Leír egy szaftos, perverz férfi/nő történetet obszcén szavakkal, vulgárisan, és a végére odabiggyeszti: Így ismerkedett meg édesapám édesanyámmal. (Ez visszatérő motívum a regényben, pontosabban a szövegben.)
Mostanában hobbiból családfakutatással foglalkozgatok (nekem nagy élmény), de attól tartok, egy-két emberöltő múlva már nem fognak ilyesmivel bíbelődni az emberek, ugyanis nem lesz nagyon mit kutatni.
„Hogyha azt gondolja Kövér László, hogy a mai család (…) menedék a világ viharától, ahol szerves és meghitt és meleg viszonyok uralkodnak – bár így lenne! – nagyon téved.”
Mi itt a probléma? Mit is mond TGM? A „mai család” nem alkalmas a gyereknevelésre, álszent dolog, mert a „mai család” konzervált problémákat hordoz magában évszázadok óta. A „mai család” tehát nem is család. Ez a családmodellel nincs kiút, annak kampec, meszeltek, abcúgkövérlászló.
A te családod lehet más és lehet kivétel, meg akár TGM-é is, 4 gyereke van, de mindenki nem kivétel, a „mai család” a többség. Na ez a rész kimaradt a mondókából, hátha a cikkben benne van, általában két hét után rajta van a neten ingyen 🙂
TGM társadalmi méretben nyilatkozott meg, ahogy Kövér László, de TGm azt mondja, hogy a ” mai család” helyett új család TGM-féle értelemben vett (valszeg újabb kolumnák telnek meg ezzel) genderezéssel és feminizmussal épülhet. Ezt sem fejtette ki bővebben, valószínűleg ez okozza a félreértést.
Mivel TGM ebben az évtizedben is valami, de ezúttal sem keresztény, ne várjuk el, hogy keresztény családmodellt reklámozza, akármi is az.
Az antigenderistákat azért tartja elnyomónak TGM, mert a „mai család” modelljét is annak tartja és úgy gondolja, hogy Kövér László a „mai család” modelljét tartja üdvözítőnek
„Egy kisgyereknek arra volna szüksége, hogy a nap döntő részében a szüleivel legyen, az apjával és az anyjával.”
Nekem ez teljesen rendben van, az írói munkásság része, hogy ezt TGM-féle genderezéssel és feminizmussal elérhetőnek véli. Pl. szerintem sima kultúrkereszténység, de ha ettől 1,3-ról 2-re megy fel a termékenység, tőlem hívhatjuk gendernek is 🙂
„TGM jakobinus hévvel kérdőjelezi meg magának a család intézményének érvényességét. Úgy en bloc.”
Ádám, ez butaság, ne haragudj. En bloc.
„divatos nyugati neo-marxista mozgalmak”
Ádám, NEM divatosak Nyugaton a „neo-marxista mozgalmak”. Keleten már inkább, Dél-Amerikában abszolút. Nyugaton egyáltalán nem. Persze ez mellékszál, csak épp arra hívnám fel a figyelmet, hogy ez a hatalomhű nyugatellenes narratíva most épp (ismét)tévedésre épül.
Szerintem félreértetted Tamás Gazsit. (Egyáltalán nem nehéz félrérteni.) Semmi baja nincs a családdal. Nagyon nagyra tartja a családot, mint szerves közösséget, magánemberként is ( btw. azon kevés mai filozófusok közé tartozik, akik nagyon sokat várnak és remélnek a keresztyénségtől) . Az viszont más kérdés, hogy az intézményesüléssel nincs jóban, némileg pontosabban gyanakvással (negatív előfeltevésekkel) nézi, amikor az intézmény és az egyén, ill. az intézmény és a közösség viszonyaira koncentrál.
Természetesen az, hogy a „családnak kampec”, nem egy kárörvendő kijelentés és nem jakobinus tradíció-taposás (TGM rég nem is liberális egyébként) és nem valami alternatíva meghirdetése.
TGM siratja a kapcsolatokat, a közösséget, a gyerekvállalást. Mindezt ebben az interjúban nagyszerű dolognak, az ember természetes vágyának mondja.
„TGM rég nem liberális, egyébként”…valóban nem, átlovagolt megmondó liberálisból megmondó szalon-marxistává. Belvárosi parkokban ücsörögve, laptoppal ossza az észt a munkásosztályról. Amúgy nem tudom, hisz is abban amit mond, vagy ez is póz, mint a sétapálca volt, „konzervatív korszaka” során.
Amúgy szoktam látni egy kislány mellett,- talán az unokája? Szóval az tény, a családnak nem kampec a saját életében.
Ha már Noam Chomsky, akkor az eredeti élvezhetőbb… eltekintve olyan apróságoktól, hogy kezdetben rajongott a Vörös Khmer-ekért, amíg világos nem lett, Pol Pot milliós népirtása. De maga Marx is egy végtelenül beképzelt, hazug, kettős életet élő alak volt,( viszonya a szobalánnyal, alkohol, gyerekeivel szembeni keménysége, tönkre tette a feleségét, aki pedig mindent feláldozott érte stb stb,) Engels szexuális kicsapongásai és család – ellenes ideológiai kirohanásai már csak hab a tortán .. az eszméik sem lehetnek sokkal tisztábban mint maga a mérgezett forrás.
( Ráadásul „tudós ” létükre lelkesen hamisítottak statisztikákat, és abszolút nem akarták megérteni, a valódi munkások nem olyanok, mint értelmiségi híveik. )
A neo-marxisták mitől trendibbek a neo-nemzetiszocialistáknál? A tőke című könyv mennyivel ártalmatlanabb a Mein Kampf címűnél? Miért lennénk büszkék az egyikre, és rettegnénk a másiktól? Vagy fordítva. Nem tanultunk történelmet, nem szereztünk róluk saját tapasztalatot?
Ha ezen elgondolkodunk, nem tekintjük TGM-et megmondó embernek, nem izgatjuk fel magunkat a Gizikétől gőzekéig mindent mindennel salátaként elegyítő zagyvaságain. Van, aki Napóleonnak képzeli magát, van, aki a vérnősző neo-marxizmus aranyos megmondó bácsijának. Mi dolgunk nekünk ezzel? Kezeljék az orvosai.
Amúgy a neo- marxizmusnak van piaca Franciaországban, az pedig azért Nyugat mind az akadémiai szférában, mind a választások során ez kijön (mármint az utóbbi kijönne, ha a francia választási rendszer nem tisztán terület alapú lenne…egek, és még ezek szidják a magyar választási rendszert!!! 10-15 % os francia párt meg simán kívül maradhat a Parlamenten…) . Igaz a marxista frakciók egymást kölcsönösen eretneknek tartják.
Gyuri,
Ádám, ez butaság, ne haragudj. En bloc.
Már nem lep meg a reakciód.:( Ez önmagában is kár, de az a további baj, hogy ismételten nem rám reagálsz.
NEM divatosak Nyugaton a „neo-marxista” mozgalmak.
Érdekes vitát lehetne nyitni erről, hogy pl. mikor mondhatjuk egy szubkulturális jelenségről, hogy „divatos” (akkor, ha az egyetemeket domináló „haladó” értelmiségi körökben az? ha a fiatalok között az? ha a populáció nagyobbik része támogatja? ha erős politikai képviselete van?), vagy hogy mit gondoljunk konkrétan a nyugat-európai városokat elborító neo-marxista poszterekről, falragacsokról (tavaly Rómától Párizsig bejártam Nyugat-Európát, saját szememmel láttam), vagy az omnipresent Che Guevarás kegytárgyakról, Noam Chomsky népszerűségéről, a Mr. Robot sorozatot is megihlető Occupy Wall Street mozgalomról, vagy arról, hogy a nyugati egyetemeken Slavoj Zizek előadásain a csillárról is lógnak az emberek, stb. stb.
Csakhogy én nem azt mondtam, hogy „Nyugaton divatos”, hanem azt, hogy „divatos nyugati”. Előbbit te adod a számba, majd megcáfolod egy NEM-mel.
Természetesen az, hogy a családnak kampec, nem egy kárörvendő kijelentés
Ilyet sem mondtam, nem is gondoltam.
és nem jakobinus tradíció-taposás (TGM rég nem is liberális egyébként)
Meg ilyet sem mondtam (egyébként hogy következik számodra a jakobinusból a liberális?).
és nem valami alternatíva meghirdetése
Én azt idéztem épp TGM-től, hogy szerinte „nincs kiút”. Ami meg szerinte az (mert hogy totál ellentmondásos a fickó), azt a hozzám hasonló „elnyomás-pártiak” szerinte genderőrületnek és ultrafeminizmusnak bélyegezve blokkolják, vagy éppen (neki ellenszenves formában) mégiscsak megvalósítják (utalva az utolsó bekezdésre).
Az viszont más kérdés, hogy az intézményesüléssel nincs jóban
Én is pont ezt mondtam, és hogy jakobinus hévvel kérdőjelezi meg konkrétan a család intézményét. No meg a monogámiát és a többi elemét, amit ő az interjúban többnyire azzal az egyszerű szóval jelöl, hogy „család”.
TGM siratja a kapcsolatokat, a közösséget, a gyerekvállalást
Ez nem derült ki számodra az én szavaimból (pl. utolsó bekezdés)?
Stb.
A hozzászólásod sajnos megint arra a példa, ami miatt nem szeretem veled a vitákat. A számba adsz gondolatokat, majd hevesen megcáfolod azokat. Ez így nem jó. Kínosnak érzem már visszajelezni is ezt.
Kedves Gyuri,
ha TGM a családot — mint intézményt — siratná, semmi bajom nem lenne vele. De inkább temeti, mint siratja. Ha nem, akkor legalábbis durván félreérthető — ebben az esetben kb. annyira tud fogalmazni, mint Kövér László 😉
Ádám,
úgy érzem, hogy ahogy Ákos kijelentésében meg tudtad érezni az „árnyalatokat”, itt valahogy ez már nem sikerült. Szerintem egy kicsit radikálisan értelmezted TGM szavait. Egy ember hanglejtéséből, kommunikációjából érezni lehet azt is, milyen érzelmek fűzik az adott témához, és TGM nyilvánvalóan azért rezignáltabb a „kelleténél”, mert ő maga is siratja a család „intézményét”, bár ez az intézmény szó eléggé elfuserált ebben a kontextusban. Nem azt mondja, hogy innentől kezdve ne éljünk családban, egyszerűen csak látja azt, amiről te is azt írtad, hogy nyílt titok: a családi kapcsolatok válságát. Megfogalmaz valamiféle kritikát azért, hogy a probléma orvosolható legyen. Ha nem látjuk a tüneteket, nem tudjuk gyógyítani a betegséget.
Lehet tisztelni a család „intézményét”, de látni is kell a problémát, amit nem tudunk megoldani úgy, ha folyton az idilli állapotot tesszük a közbeszéd tárgyává. Vannak problémák, amikkel szembesülni kell.
„Ettől még a család a társadalom egyik legszilárdabb pillére (volt), melyet meggyőződésem, hogy nem kellett volna megpiszkálni.”
Ez megpiszkálás volt? TGM szavai hogyan lehetnek hatással az egyes családi intézményekre? Hol van az érintkezési felület?
Másrészt családok mindig is voltak és mindig is lesznek, nem is teljesen értem, hogy egy ilyen természetes emberi szerveződés hogyan lehet a társadalom pillére. Családok akkor is voltak, amikor társadalom még nem volt. Lehetséges olyan emberi társadalom, amiben nincsenek családok?
Talán nagyobb a válások száma, mint régebben, viszont szerintem igaza van TGM-nek abban, hogy bár régebben kevesebb volt a válás, viszont sok kívülről jól működőnek tűnő család belülről rothadt. Sok nagymama korú nő – én is ismerek ilyeneket – olyan férfihez ment hozzá, mert kellett, akit nem ismert és nem is szeretett, és a fél életét így élte le. Nem váltak el, de az anya-apa között feszülő rossz viszony a gyerekek életét is megmérgezte. Ők akkor családnak számítanak? Kívülről igen, belülről nem.
Szóval azért lássuk azt, hogy lehet, hogy vannak szépen és jól működő családok, de sokkal-sokkal kevesebb ilyen van, mint a csak látszólag jól működőek, vagy a sehogyan sem működőek.
Laura,
TGM viszonya a család kérdéséhez szerintem is rettentő ambivalens. Ezt a cikkben próbáltam érzékeltetni, lehet, hogy nem jött át úgy, ahogy szerettem volna. Viszont több van TGM kritikájában a család intézménye iránti féltésnél. Többször megnéztem az interjút, és szinte minden interjút megnézek, amiben TGM szerepel. Ezek együtt alakítottak ki bennem egy benyomást.
Ádám,
Ha már ilyen sokat beszélünk a családról, te hogyan adnád meg a definícióját? Mi is valójában a család, milyen kritériumoknak kellene megfelelnie?
Laura,
ez majdnem ugyanolyan nehéz, mint megadni az ember definícióját. Sőt, talán nehezebb is. Ugye ismert Plátón definíciója, hogy az ember tollatlan kétlábú élőlény. A család esetében az teszi még nehezebbé a dolgot, hogy koncepcionális szinten sem értik ma már ugyanazt az emberek a család fogalma alatt. Nem akarok Plátón hibájába esni, de azt gondolom, hogy egy valamire való definícióban benne kell lennie az elkötelezettség, a kapcsolatok és a vérségi származás szónak. Viszont inkább nem a család fogalmának steril és általános definíciójára törekednék, hanem annak a családképnek a népszerűsítésére, amely az Isten kijelentett akarata szerint való (vö. Biblia), és amitől való eltérés sok-sok fájdalmat okoz az embereknek. És itt most messze nem csak a monogám és egyéb keretekre gondolok, hanem belső attitűdökre is, mint szeretet, tisztelet, engedelmesség, áldozatkészség, hűség stb.
„koncepcionális szintem sem értik ma már ugyanazt az emberek a család fogalma alatt”
Biztos vagy ebben? Szerintem az alapvető hozzáállás nem sokat változott, csak manapság nagyon sok minden van egyszerre átalakulóban – egyelőre sokan nem találják a helyüket a túlzott szabadosság miatt. De szerintem hamarosan támadnak majd az „ellenerők”, már ma is megfigyelhető a visszatérés régi értékekhez, ha nem is elsősorban a család terepén, de ez is változhat.
A történelemben általában akció-reakció elve érvényesül, és talán eljuthatunk majd az értelmes szintézisig is. Ha most fellendülőben van a „feminizmus” (például), az csak egy valamennyire természetes reakció, ami majd lecsillapodik, ugyanúgy, az emberek látni fogják, hogy az értékekre, azok megőrzésére szükség van, az egymás iránti elköteleződésre, hűségre, stb, amiket te is említettél, és saját tapasztalatukon keresztül fogják átélni, hogy érdemes ezeket szem előtt tartani.
Épp a hétvégén láttam a Saul fiát – szintén aktuális köztéma -, és nagyon megrázott, illetve elgondolkodtam rajta, mennyire reménykedhetünk az emberben. Igen, tudom, Krisztus megváltott minket, de ez a már megváltott ember hozta létre azt a földi poklot, ami a filmben is megjelenik, és ami egyszer valóság volt.
Kedves Laura, most még az előző témára : a család „piszkálása ” éppen hogy „ősi” marxista hozzáállás, Friedrich Engelshez kötődő. (Marx még inkább a saját családját piszkálta, és tette tönkre)
Engels szerint az „ősközösségben ” nem volt család, a nők és a gyerekek is közösek voltak. (Mondjuk Engels viharos nemi életét nézve nem csoda a bölcselkedése, bár ezt az ősközösséget soha senki sem látta)
Így a magántulajdon hozta el a család és a házasság intézményét, ami a magántulajdon megszüntetését követően okafogyott lesz újra…
A „gyönyörű ” elméletbe persze a gyakorlat mindig beleszólt, a marxizmus nagyszájú képviselői is kénytelenek voltak másként viselkedni, hisz szembesülni kellett vele: az átlag nőt „burzsoá „monogám hajlamok és ebből fakadó „előítéletek ” hatják át , pl féltékeny…:)
A Saul fia film kapcsán : nem a kereszténység állítja, hogy az ember jó, hanem a szabadgondolkodók és ateisták rögeszméje volt a felvilágosodás óta.
A keresztény antropológia : az eredendő bűn gondolata. Az ember akarata rosszra hajló, értelme el homályosult
…szeretete pedig töredékes.
Kedves Laura,
Furán hangzik itt ez a kérdés: „mennyire reménykedhetünk az emberben”. Bár azt hiszem sok mindent megmagyaráz világnézetedről.
Cypriánus és tónibácsi,
én azt gondolom, pusztán azért, mert „meg vagyunk váltva”, nincs jogunk ahhoz, hogy pokollá tegyük a földet. Vannak kötelességeink itt a földön, mindez ránk lett bízva, és ezt a Teremtés Könyvében foglaltak alapján – is – mondom. Sokszor hajlamosak vagyunk megfeledkezni erről.
Szerintem mint istenhívőknek érdemes lenne elgondolkodnunk azon, miért is nem vagyunk hatással igazán a világra – ugyanis valljuk be, nem igazán működünk KOVÁSZKÉNT. Nem ez lenne a feladat?
Kedves Laura!
abszolút nincs jogunk hozzá, ez teljesen igaz, de mi sem mondtuk hogy van.
De mi nem is nagyon bízunk az emberben, bizonyos értelemben még saját magunkban sem…most nem az önbizalomról beszélek, ez annál mélyebb és komolyabb.
Az ember céltévesztett lény. Mentsége meg nincs, mert ésszel túl sok mindent fog fel hozzá. Egyszerre vadállat és anygal, és sokszor akkor vadállat, amikor azt gondolja magáról , hogy angyal.
Kedves Laura,
ami a kovászt illeti, igen, ezzel a kérdéssel szembe kell nézni, a legjobb gyülekezeti szinten.
Ugyanakkor a család, mint intézmény védelme össz-társadalmi szinten — az összes hiányosság elismerésével, és a rossz családokban szenvedők felé való érzékenységgel együtt — a só szerep betöltése lehet, és jobb ha nem ízetlenülünk meg…
De hogyan lehet a családot védeni? Azaz, másképp feltéve a kérdést, hogyan lehet változást gyakorolni SZEMÉLYI szinten az egyes családokra, vagy a családdá alakulás folyamatát segíteni? Ugyanis a változást csak belülről és „alulról” lehet elkezdeni, felülről és kívülről nem.
Ugyanígy nem sokat számít az, hogy ki mit mond minderről a médiában. És így jutunk el oda, pontosabban vissza ahhoz, hogy mit is jelent kovásznak lenni.
Én azt gondolom, például keresztény vezetők feladata lehetne az, hogy összefogva, tanácskozva, mintegy „programot” alkossanak a folyamat elősegítésére, azzal például, ahogy a házasság intézményét kezelik, vagy a különféle oktatásokat, stb. Nem tudom, létezik-e például ilyen jellegű összefogás, ami a hathatós társadalom felé nyújtott válaszokat igyekezne megfogalmazni, kialakítani, ahelyett, hogy mindenki csak beszélne róla.
Nevelhetné az állambácsi a gyerekeket, de akár szülhetné is (lásd Szép Új Világ ember gyártása).
Már most is sokmindent az állambácsira bízunk, nyugdíj, egészségügy, oktatás, állami szolgáltatások tömegei. Az emberek – különösen errefelé keleten – imádják az ilyet, a keresztények is…
Miért pont a család lenne kivétel?
Kedves Laura,
személyi és családi szinten is szükséges a védelem.
Amikor a család intézményéről van szó társadalmi szinten, ott az alulról-belülről nem megy, sokkal inkább „felülről” megy, akár jogalkalmazói szinten (hatóságok, bíróság) akár jogalkotói szinten.
A védelem a két szinten nem helyettesíti egymást.
Szerintem az egész családról szóló vitát ketté kell bontani, aszerint, hogy a társadalmi szintről beszélünk (ahol egyetértek Ádám észrevételeivel), vagy az egyéni / családi szintről (ahol pedig örülök TGM érzékenységének).
Ádám, a neomarxizmus Nyugaton több mint negyven éve (a modernizmussal együtt) megszűnt, illetve nagyon marginális. Amiről te beszélsz: Occupy, Chomsky, csegevarésok stb., azok posztmodern, rendszerkritikus, sok esetben anarchista mozgások, de nem sok van a közük sem az ortodox-, sem a neomarxismushoz. (pl. nem osztályharcként értelmezik a történelmet, és nem hirdetik a proletariárus szükségszerű győzelmét.) Jakobinusnak meg a forradalmi-liberális attitűdöt szokás nevezni, mondjuk egy idézőjel elkelne, de te nem ilyen értelemben használtad? Én igen, és azt hittem, hogy te is, amikor TGM-et jakobinusoztad.
A cikkedben TGM-et egy családellenes felforgatónak állítod be, ami igazságtalan és tárgyszerűtlen. És nem én adom a szádba a gondolatokat, hanem egyszerűen nem vállalod, amit mondasz. Egy ideologikus narratívát tolsz, miszerint a hanyatló Nyugaton hatalmas erőkkel támadnak az uralkodó liberális áramlatok minden ellen, ami szent, és az ún evangéliumiak elhívása, hogy védelmezzék a szakrálist, az ősit, az originálist. Ebben a történetben (ideológiában) az etika témája eléggé torzan a szexualitásra szűkül, vagyis onnan támad a gonosz világ, testvéreim. Már egy ideje ezt az ideológiát prédikákod a blogodban a Megváltó helyett/mellett. S közben úgy teszel, mintha nem. Lehet, hogy nem is veszed észre?
Mindig zavarba jövök, mikor a kritikáimra érzelmi vagy személyes síkon reflektálsz, amivel mintegy kiiktatod azt, amit valójában mondanék. Nekem nem a személyeddel, hanem az állításaiddal van problémám.
Most tehát (mindenekelőtt) azt állítom, hogy azt állítod, hogy nem állítod azt, amit állítasz.
Gyuri,
ha a véleményemet nem vállalnám, nem írnám hatodik éve ezt a blogot. Amit TGM kiállásáról gondolok, azt a fenti posztban írtam meg, más gondolataimat meg a többiben. Tehát nem a saját szavaimat nem vállalom, hanem azt, amit a számba adsz. Hogy ragaszkodsz a saját Ádám-értelmezésedhez, azzal nem tudok mit kezdeni. Minden mondatodra tudnék válaszolni valamit (pl. az említett mozgalmak számára ikonikus – bár egymást is bíráló – Noam Chomsky, Slavoj Žižek és Alain Badiou neo-marxistának mondják magukat, maga TGM szerint a 21. századdal érkezett meg – a Magyarországot még nagyjából elkerülő – neo-marxista fordulat, ami már inkább a posztmodernnel is vitatkozó, de valóban rendszerkritikus és anarchista; jakobinus hévről beszéltem, nem arról, hogy TGM jakobinus – pláne hogy liberális; nem érzelmileg reagálok, hanem nem akarok a te érzelmi – alapvetően dühös – reakcióidra egyáltalán reagálni; egyre kevésbé értünk egyet etikai kérdésekben, de nem a kereszténységem vagy Krisztus tanítása változott, hanem a világ és te magad; nem értem az utadat; nem vagyok hatalomhű, stb.), de ennek így tényleg nincs értelme.
Gyuri, ha fontos neked, hogy vitázz velem, akkor figyelmesen olvass engem.
Teljesen egyértelmű, hogy nyugaton nagyon széles rétegek táplálkoznak marxista eszmékből: a baloldal, a social justice idióták, a feministák, a progresszívek – vagyis úgy általában mindenki aki a hagyománnyal, a kereszténységgel, a hetero fehér férfiakkal, és/vagy a normalitással szemben definiálja magát. Lehet ezt tagadni, de nincs értelme, csak arról rántja le a leplet, hogy a tagadó is a brancs része és rejtegetni szeretné a szándékait/gyökereit. Vagyis sunyi és tisztességtelen. Beszéljünk nyíltan vagy maradjunk csöndben – a maszatolásnak nincs értelme.
Mindenesetre amit nem lehet levezetni egyenesen Marxtól, az Gramsci-tól származik; a társadalmi pillérek lerombolása, ezek közül is elsősorban a család szétverése, egyértelműen marxista gondolat. TGM is ebben utazik: arról beszél, hogy a család az elnyomás színtere (amit ugye Engels vetett először papírra), így lerombolása szükségszerű. Amit se TGM, se más (neo)marxisták nem mernek kimondani nyíltan, az az, hogy a pillérek lerombolása egy olyan terv része, amiben a marxista utópia az előző társadalom teljes lerombolása után, annak romjain épül fel. Magyarul TGM azért tör a család ellen (meg minden más ellen is, ami érték), mert hisz abban, hogy ha mindent szétvertünk akkor eljöhet a nagy egyenlőség, a marxi kánaán.
Gramsci korszakalkotó (vagyis inkább korszakromboló) meglátása ugyanis abban állt, hogy az orosz emberek azért álltak ellen a marxista utópiaépítésnek, mert a kultúrájuk a gazdasági rendszer változása ellenére is megmaradt. Az új marxizmus (így a fentebb sorolt balos irányzatok) burkolt célja a nyugati kultúra teljes elpusztítása, annak minden egyes fontos oszlopával: család, nemzet, kereszténység, erkölcs, közösségek, ésatöbbi. Ezt is lehet tagadni, csakhát ha az ember kinéz az ablakon, akkor látja, hogy ezek a dolgok folyamatos támadás alatt állnak, és egyértelműen sokkal lepusztultabb állapotban vannak most, mint 20-40-60 éve. A sokmillió forintos kérdés, hogy mégis ki támadja ezeket, ha nem a marxisták? Talán a konzervatívok? Hm. Bújhatnak a marxisták definíciók és eszmék mögé ideig-óráig, a konkrét dolgokról tett nyilatkozataik úgyis lebuktatják őket.
(Persze nem mindenki „gonosz zseni”, aki a neomarxista kultúrromblásban részt vesz – a túlnyomó többségük ún. hasznos hülye, akinek fogalma sincs a mögöttes szándékokról. Csak elhiszi a beteg szöveget, ami szerint a hagyományos értékeket szét kell verni és új, jobb értékeket állítani a helyükre. Semmi szükség hitre, szeretetre vagy összetartásra – jobb lesz helyettük a diverzitás meg a tolerancia.)
TGM nyilatkozatára visszatérve, ha a „családnak kampec”, az azért van, mert a marxisták már szétverték. Ők maguk okozták a gondot amire hivatkozva most a hagyományokat szapulva tovább akarnak menni a rombolás útján. Semmi nem ártott annyit a családnak, mint a feminista eszmék, amikről ugye tudjuk, hogy a marxi osztályharc-elméletekből vették a mintát egy nemlétező férfi-nő ellentét létrehozásához. A múlt emberének eszébe sem jutott volna azok ellen harcolni, akiktől a túlélése fügött, s akikkel nem volt semmilyen érdekellentéte – az ilyesmi csak a modern korban lehetséges, ahol az atomizált társadalomban már mindenki mindenki ellensége lehet. Csak nagyon buta emberek hihetik el azt a hajmeresztő rizsát, hogy a férfiak a burzsoá réteg akik elnyomják a szegény proletár nőket – csakhát sajnos az emberek többsége elképesztően buta, és bármit elhisz amit valaki nagy hévvel magyaráz. Korunk tragédiája az emberek hülyesége, mivel így az irányítók a birkatömegekkel simán elnyomathatják az értelmes emberek hangját.
Gramsci szerintem is kulcsfigura.
Hát igen, visszatekintve Gramsci az egyik legkártékonyabb figura volt a XX. századi szellemi életben, akinek az életműve jórészt később robbant, illetve robban.
Tűzzel-vassal harcolni kell az eszméi ellen, (illetve amiben akár igaza is lehet azt a javunkra fordítani). De nem szabad kompromisszumot kötni a „mindenkit felszabadítás” gondolatával azért túl sokat. Deansdale jól írja, a vége az lesz, hogy mindenkit összeugrasztanak mindenkivel a „felszabadítás”-ra hivatkozva. Nem is állunk messze ettől a végtől.
A másik variáns az elnyomókra, azok éppen a nők 😀 például magára hagyott kétgyermekes anya. Legalább EBBEN nem lát elnyomást TGM és az utolsó mondatát se felejtsük.
Sok éve már nem olvasom, mert előítéleteit/útját nagyon tévesnek láttam és nem fárasztottam magam. Most arra az elhatározásra jutottam, hogy rövidesen személyesen megkeresem.
Ahogy leírtátok előttem a látleletet, egyetértek. Mára már szinte véglegesen szétzilált, atomizált a társadalom, a mozaik családok a ködben útjavesztettek: az Úr látta (látja) a tömeget és megesett (megesik) rajta a szíve, olyanok voltak, olyanok, mint a pásztor nélküli juhok :”/
Előzőekben az első mondatomat úgy értettem,hogy képes arra férfi – néhány évtizede történt, igaz, de azonos felállást érzékeltek férfiak a párkapcsolatokban tehát nem egyedi eset – hogy miközben semmiben helyt nem áll, a helyette férfiszerepet vállaló nőt elnyomónak gondolni (sőt vádolni).
Vissza kell térnünk „a kályhához”: egy olyan kiinduláshoz, amiben már a férfivá/nővé érés is úgy történhet, hogy a nekünk eltervezett, bennünk működő rendet élni tudjuk. Hogy ne égjenek ki a fiúk és lányok már húszéves kor előtt… Ehhez olyanná kell legyen például az OKTATÁS hogy érdekes legyen, és ne unalomból forduljanak egymás és maguk felé a gyerekek.
Család csak stabil párkapcsolaton épülhet, hűségben, és ehhez Ádám előző cikkében foglaltak jelentik a bevezetőt (kegyetlen ajánlat).
Van ilyen kezdeményezés ami a kicsiket célozza meg, egyről tudok: „szent gyermekek” mozgalom, amit egy hatvanéves korában pappá szentelt volt pedagógus csinál valahol Nógrádban. Persze a gyülekezetekben is folyik ilyen nevelés, jelesül Pintér Béla csemetéi 🙂
A hűség – hasonlóan az összes parancsolathoz – miértünk van, a boldogságunkért. Mark Gungor kirobbanó öröme így megélt házasságából származik, ami nem a lemondás https://www.youtube.com/watch?v=GvVSHrUC5coa de csak így működik. Ezen a házasság-kurzuson harsány nevetés kíséri végig az előadást. „Isten dicsősége az ember boldogsága” (Ireneus). Megint eljutunk a téves ISTENKÉPHEZ, az „önkényúrhoz” akire „hajaz” az összes elnyomó 🙁 férfi, vagy nő.
———————-
Laura, nem értem miért írsz megváltott emberről: ez Jézus szempontjából így van, az ember szempontjából meg nem. Az embernek EL KELL FOGADNIA – ingyen – a megváltást, a bűnei bocsánatát: Jézus jóvátett mindent. De nem automatikusan „jár” ahogy valaki szemtelenül fogalmazott: „Isten megbocsát, az a mestersége”.
Ezt ide is belinkelem. Talán ennek fényében még érthetőbb, hogy nem lelkesedem a TGM által szorgalmazott „kiútért”, melynek egyik alapja a gender-ideológia, másik a radikális baloldaliság. Még akkor sem, ha ezt ő történetesen a szabadságjogok keretében gondolja el. Ahogy retorikájában a norvég állam is.
Ádám, remélem, hogy nem az tűnt ki az írásomból, hogy TGM általad értelmezett két pillérével kiútként értenék egyet, miközben a teljes írást nem olvastam még. Sokat vár az „egyházaktól” ha jól értettem az utalást: jól teszi de hogyan is?
Pál apostol megtalálta Athénban az „ismeretlen isten” szobrát, annak alapján kezdte el Jézust hirdetni a görögöknek. Vannak jelenségek ill. értelmezések TGM-nél, nőktől való abszurd elvárások (közben a férfitársadalom kétes teljesítései, ezt én hozzátenném) a gyerekek család-hiánya (!) beleértve az oktatás akut problémáit: mind olyan pontok, amelyeket azonosan lehet értékelni, és ebből kiindulni.
Olyan ez, mint egyes rejtvényekben, pontok mellett számok, kösd össze, mit ábrázol? Csak egy PICIT kell átrajzolni … 🙂 a tapasztalatokat az okokkal összekötni, vagy elvágni és összekötni mással, nagy türelemmel, kitartással, nem egy lépésben (könnyű volt Pál apostolnak ?) és a végén nem is egy medve szerepel majd a papíron mint az eredetileg tervben volt (az ő látása, véleményei melyekben sok az ellentmondás), hanem egy madár, ami fel is repül majd a lapról 🙂
Éva, szerintem egy hajóban evezünk, értettem a hozzászólásaid célját. Csak ebben a Berg által alapított A Család nevű közösség kicsit rossz példa. De ez mellékszál.
A metafizikai előfeltevések nem csupán fontosabbak, hanem az egyedüli lényegi részei is ennek a kérdésnek. Mi célja lenne egy keresztény normák szerinti családnak, amelynek tagjai elkárhoznának, illetve mennyire jelentős a forma ott, ahol az üdvösség bizonyos? Ezt továbbgondolva vitathatóan céltévesztés is, hogy a család felépítésével, meglétével foglalkozzunk nyilvánosan–egy folyóban gázlunk, ahol a szennyezést lentről akarjuk megszüntetni, nem pedig fentről. Egyirányú lehet csak a változás, hiszen ha a lét alapjait szilárdan állítjuk fel, a konkrét részletkérdések is jól kivitelezhetők, illetve azonosíthatók a korrekcióra szoruló elemek és van lehetőség a javításra; míg a formai rész teljes tökéletessége sem vezet rá egyenes úton az üdvösségre (elnézést, ha túlzottan redundáns).
Véleményem szerint a végén említett „találkozás” az eltérő nézetek közt valami olyannak a megnyilvánulása, ami éppen a formál logikát nem érinti, hanem egy intuitív megjegyzés az alany részéről. A családi kötelékek jelentősége és alapvető formai jellegzetességei leginkább materiális gyökerűek, érzelmiek, fizikailag nehezen ellenállhatóak. Az, hogy vannak bőven 20. századi és kortárs irányzatok, melyek tudatosan szakítanak és fordulnak szembe történelmileg általában természetesnek tartott formákkal és tartalmakkal, nem kellene, hogy olyan felháborodást és reakciót váltson ki keresztény részről, mint amilyen megjelenik és nem azért, mert az egyetértés a helyes, hanem mert mindez a metafizikai előfeltevések fényében, az örökkévalóságra kivetítve, nem meghatározó.
Ugyanakkor nem próbálom elvitatni a jogot az intellektuális alapokon nyugvó ellenvéleménytől. Hiszen a különböző családmodellek, amik megjelentek a történelemben, vagy nagyobbat ölelve a különböző gondolati hullámok, megküzdöttek a maguk kihívásaival és kitermelték az újabbakat, melyek miatt megszülethettek a következő „megoldások”. Egyrészt természetesen léteznek legitim kézzelfogható érvek, mint Kant ismert kritikája, miszerint a létezés nem valós predikátum; ugyanakkor itt valójában a dialektika kritikája nem tűnik eredményesnek. Egyik oldalon az áll, hogy a klasszikus logika követésének igényével nem léphetünk fel manapság, ha nincs explicit módon kifejezve, hogy mérvadónak tartja aki megfogalmaz valamit; a másik oldalon pedig ott van, hogy, amennyiben nem értem nagyon félre, a fő panasz az a metafizikai előfeltételezésekben gyökerezik.
A felvilágosodás előtti gondolkozási hullámokhoz való visszanyúlás, valamint a „viktoriánus-nosztalgia” létjogosultságának vitatása egyéni szabadság, mindazonáltal félreértés üdvözítőbbnek tekinteni azokat bármelyik mostani irányzatnál–már ameddig nem azt a bizonyos „metafizikai előfeltevés” területet érintjük. Ez azonban olyan, ami nem lehet dialektika kérdése, elvégre nem úgy áll a dolog a világban, hogy a legokosabbak keresztények és a filozófiát kevésbé jól művelők logikai ballépéseik miatt tévednek el. Sőt, ezen metafizikai előfeltevések hozzáférhetők és elfogadhatók az intellektuálisan lemaradók számára is (e felett Rawls tapsikolna).
Azt fenntartások nélkül elismerem, hogy a keresztény számára tanítható és elfogadandó a Biblia és az egyház tanítása a családról és mindenféle értékekről, de fenntartom, hogy ezzel foglalkozni a társadalomban, mint keresztény feladattal, időpazarlás.
Kedves Julius Julius,
ennyire nem szeparálnám az üdvösség kérdését a földi családoktól, több minden miatt sem:
1. egyrészt, a földi lét szerintem nem csak és kizárólag az üdvösség elnyeréséről vagy el nem nyeréséről szól. Fontos az is, hogy mit és hogyan élünk meg, és ez sem választható el teljesen az üdvösségünktől — megismerjük-e Istent, milyennnek ismerjük meg, stb.
2. maga a Szentírás hasonlítja az Isten velünk való kapcsolatát az apa-gyermek, anya-gyermek, vőlegény-menyasszony kapcsolathoz. Vajon miért is?
3. a hűség kulcsfogalom az Ószövetségben. Több helyen is igen hangsúlyos, hogy nem a formalitások az érdekesek, hanem a hűség, igazságosság, egymásra való érzékenység… (és ez kőkeményen kapcsolatban van a két előző gondolattal)
Mihdezekkel igen nehéz mit kezdeni családfogalom nélkül.
Kedves Julius Julius,
nem igazán értem, hogy azoknak az életéért miért ne lehetne tenni valamit, akik végül elkárhoznak. Isten is felhozza a napját jókra és gonoszokra egyaránt, és esőt ad igazaknak és hamisaknak (Mt 5,45), valamint vidámságot és termést hozó időket az őt nem ismerők számára is (ApCsel 14,17). Jézus meggyógyított sokakat, akik nem követték őt. Strukturális szinten is tudunk jót vagy rosszat tenni embertársainkkal. Szerintem rossz, ha egy társadalomban a család alapegysége felbomlik, és jó, ha vigyázunk rá.
Azt szintén nem értem, amit a formális logika és a dialektika kapcsán fejtegetsz.
A házasság nem a múlté hanem ez a jövő mondja Bíró László családreferens püspök MA http://lanchidradio.hu/videok/146525 a KULISSZA c. műsorban, nem tudom, meddig hallgatható. Semmi pátosz, csak egyszerűség.
Azért szerintem TGM-nak sem kell nagyon messzire menni felületes általánosításokért:
„Rettenetesen gyöngék a szakszervezetek és az egyházak. Az egyházak (az evangélikus egyház kivételével) valamennyien támogatják az Orbán Viktor-i hatalmi csoportnak a rasszizmusát, konzervatív, visszahúzó jellegét, nacionalizmusát, és így tovább. És itt különösen a saját egyházam, a református egyház, meg az az egyház, ami fönntartja ezt a televíziót. (Meglepő, mert ott sok barátom volt régebben.)”
http://www.atv.hu/videok/video-20180412-tamas-gaspar-miklos (07’40-től)
TGM esetében azt már kívülről tudom, hogy az egész világ rasszista és nőgyűlölő, homofób, meg idegengyűlölő, stb…
De azt még nem sikerült megfejtenem, hogy mit akar, illetve hogy az általa óhajtott neomarxizmus mit jelentene a gyakorlatban…
Ádám, most akkor érdemes elolvasni Harari könyveit, vagy nem? Mert bár rajta van az olvasási listámon, de hát, ugye az élet túl rövid ahhoz, (hogy rossz borokat igyon) „híg történetfilozófiai limonádékat” olvasson az ember.
http://hvg.hu/itthon/20180503_tgm_bolond_Kasler_es_a_magyar_allam_kormanyalakitas_miniszterek
(Ahhoz természetesen lövésem sincs, hogy konkrétan marhaság-e Heisenberg bizonytalansági relációjából közvetett istenbizonyítékra következtetni vagy nem, de úgy érzem, hogy a szóban forgó mondat súlyosan dehonesztáló a kolozsvári amatőr tenorista borbélyra nézve. )
Kedves jgabor,
Elnézést hogy közbe kotyogok. Én ippeg most olvasom Hararit. Sapiensen már túl vagyok most a Homo Deust fogyasztom. Nekem inkább az utóbbi kategória, mármint a limonádé. Bár lehet, hogy azért mert – keresztényként – zavaró, ahogy egy kézlegyintéssel elintézi többek között a kereszténységet is, mint meghaladásra ítélt mítoszt.
Számomra még az is érdekes, hogy pl. Bill Gates olvasási listáján előkelő helyen van és a hozzáfűzött kommentárja szerint estéken beszélgettek a könyveiről a feleségével.
Mindenesetre befolyásos a papsas valamiért, pl. a Davosi világgazdasági fórum meghívottja.
Azért érdekelne Ádám véleménye, biztosan olvasta már.
Hararitól a Sapienst végigolvastam, a Homo Deusnak még nem jutottam a végére, de sűrűn jegyzetelek és valamilyen formában el fogom mondani a könyvekről a véleményemet.
(TGM cikke ismét marhaságokkal van tele.)
tónibácsi, Ádám:
köszi, akkor hamarosan sort kerítek Hararira (vagy Hararire?)