Önmagamat időnként kálvinistaként szoktam definiálni, jelezve, hogy egy bizonyos konfesszió mentén értelmezem a keresztény hitemet. Nagyjából úgy gondolkodom a Biblia tanításáról, ahogy azt a kálvinista hitvallások (II. Helvét hitvallás, Heidelbergi káté, Westminsteri hitvallás, Belga hitvallás, La Rochelle-i hitvallás, Skót hitvallás, Ír hitvallás, Londoni Baptista hitvallás, Dordrechti kánonok stb.) összefoglalják. Nem mindegyikkel értek egyet minden kérdésben, hiszen ezek a hitvallások maguk is különböznek megfogalmazásaikban, arányaikban, és egy-egy konkrét kérdés értelmezésében, lényegét tekintve mégis úgy gondolom, hogy ezek a hitvallások olyan összefüggésekben mutatják meg a keresztény hitet, mely összefüggéseket én is a magaménak vallok.

Hitvallások általában akkor születtek, amikor a keresztények úgy érezték, szükséges világossá tenniük, amit hisznek, kimondaniuk, amit nem hisznek, és kiállniuk azok mellett a meggyőződéseik mellett, melyeket éppen támadás ért. A Niceai hitvallás az ariánus tanítással szemben tisztázta a Krisztus isteni természetéről szóló apostoli tanítást. A Kalcedoni hitvallás Krisztus isteni és emberi természetének kapcsolatát definiálta úgy, hogy az kizárjon téves értelmezéseket. A II. Helvét hitvallás a reformáció hitét foglalta össze svájci kontextusban. A Westminsteri hitvallás a katolikus restauráció elmúltával az angol puritánok hitét rendszerezte az episzkopális államegyházi berendezkedés alternatívájaként. Vannak olyan konfessziók is, melyek nem a hit egészét igyekeznek megőrizni, hanem csak annak egy-egy részletét. Ilyen a Biblia tévedhetetlensége mellett kiálló Chicagói Nyilatkozat, vagy a biblikus férfi és női szerepek mellett lándzsát törő Denveri Nyilatkozat. Hasonló állásfoglalások születtek a homoszexualitás, a muszlimok evangélizálása vagy az evangéliumi-katolikus párbeszéd kérdésében.

Konfessziókra és nyilatkozatokra szükség van. Keresztények bölcsen járnak el, ha egy adott történelmi kontextusban világossá teszik, mit gondolnak a Szentírás egyes kérdéseiről, különösen azokról, melyek viták kereszttüzébe kerültek. Van azonban veszélye is ennek. Abban a pillanatban, hogy egy felekezet egy konfesszió alatt egyesül, a konfesszió önálló életre kelhet. A hitvallás, mely szolgának született, készülni kezd az uralkodásra. Amikor a II. Helvét hitvallást megalkották, a szerzők az előszóban kinyilatkoztatták: „ha valaki Isten igéjéből jobbra tanítana, annak szíves örömest engedelmeskedünk az Úrban, akinek legyen dicséret és dicsőség.” Ezt azonban könnyebb mondani, mint megvalósítani. A hitvallások inkább konzervatív természetűek. Ha valaki hozzájuk nyúl – mint mikor a nyugati egyház betoldotta a filioque szót a Niceai-Konstantinápolyi hitvallás szövegébe – nagy esély van egyházszakadásra. Ez nem szükségszerű, de ott van minden hitvallásban a hajlam, hogy megkövüljön és hajlíthatatlanná váljon.

Számos példa van persze a hitvallások iránti közömbösségre és hanyagságra is. Sok protestáns egyház problémája nem a konfesszionalizmus, hanem éppen az, hogy az egyház vezetői és teológusai már régen nem a hitvallások szellemében gondolkodnak. A reakció ilyenkor nem szokott elmaradni, és a konfesszió iránti buzgalom a hitvédő hevületben általában túl is lendül az egészséges egyensúlyon. Amikor a hitvallások egészséges használatából szigorú konfesszionalizmus lesz, a tekintély kérdése megfordul. A Biblia tanításához való hűséget kifejező hitvallásból egyszerre a Biblia őre, majd kizárólagos értelmezője lesz. A konfesszionalizmus szigorú formája a hitvallást a Biblia igaz értelmezésének tekinti, ezért az attól való elhajlást a Biblia tanításától való elhajlásként értelmezi. Úgy válik a protestáns értelmezés védelmezőjévé, hogy a valós tekintélyt a Bibliáról a konfesszióra ruházza át.

Mi ezzel a probléma? Csupán az, hogy a protestantizmus éppen ezzel a megközelítéssel szakított, amikor annakidején a Bibliát a Magisztérium fölé emelte. Luther „forradalma” arról szólt, hogy Isten igéje felülbírálhatja az Egyház Tanítóhivatalát. „Lelkiismeretem Isten igéjének a foglya” – mondta Luther a wormsi birodalmi gyűlésen. A pápák tévednek, a zsinatok tévednek, Isten igéje azonban megbízható. Ha a három tekintély ellentmond egymásnak, Isten igéje a döntőbíró. Amikor a konfesszionalizmus a hitvallásokat a Biblia egyedül igaz értelmezéseként megkérdőjelezhetetlenné teszi (elvben vagy gyakorlatban), elindul visszafelé a katolicizmus irányába. A szigorú konfesszionalizmusban a konfessziók papír-Magisztériumként viselkednek az adott felekezet számára. A helyzet iróniája pedig az, hogy miközben a konfesszionalizmus a szigor növelésével a protestáns identitás erősítését kívánja szolgálni, a tekintélycsere és a módszertani hasonlóság miatt valójában utat nyit Róma felé. Aki „magisztériumot” szeretne a Biblia helyes értelmezéséhez, előbb-utóbb észreveszi, hogy ezen a pályán Róma verhetetlen.

Ez nem csak elméleti veszély. Amerikában az elmúlt években tucatnyi kálvinista lelkész – a legszigorúbb konfesszionalista fajtából – kelt át a Tiberiszen. Külön honlapjuk is van. Egyik volt barátom és szolgatársam a legutóbbi átkelő. Eredetileg golgotás (Calvary Chapel) tanító volt, azután presbiteriánus (PCA) lelkész lett belőle. Kálvinistább lett a kálvinistáknál. Néhány éve a Westminsteri hitvallástól való elhajlás miatt pert vezetett egyik kollégája ellen. A pert elvesztette, pedig szigorú konfesszionalista szemszögből nézve igaza volt. A perben számára nem a bibliai exegézis, hanem a hitvalláshoz való hűség számított. Szigorú konfesszionalizmusa ellenére a területi presbitérium végül nem neki adott igazat. Nyáron váratlanul bejelentette, hogy katolizál. A döntése meglepő, de talán mégsem annyira meghökkentő, mint amilyennek látszik. Szigorú konfesszionalizmusa nem tudott megnyugodni a katolikus Magisztérium árnyékában. Saját hitvallását erőtlennek és kicsinek érezte. Ha protestánsként az értelmező tekintélyről katolikus módon gondolkodunk, ne csodálkozzunk, ha előbb-utóbb az Örök Város kapuinál toporgunk, bebocsátásra várva.

A katolikus felfogás valódi alternatívája nem a szigorú konfesszionalizmus, hanem az evangéliumi biblicizmus. Az evangéliumi felfogás nem engedi, hogy bármi a Biblia elé kerüljön. A hitvallásokra is ügyel, nehogy szolgákból urakká váljanak. Az evangéliumi felfogás az evangélium középpontjához igazodik, és hisz a Szentlélek megvilágosító erejében. Elfogadja a hitvallások szolgálatát, de nem hisz a közösségi tekintélyre alapozott hermeneutikában. Az evangéliumi felfogás a hitvallások terén is vallja a semper reformanda elvét. Ha valaki jobbra tanít, hálásak vagyunk neki, és engedelmeskedünk. Az evangéliumi felfogás nem kívánja magát hitvallások sáncai mögé zárni, mert Isten igéjét erősebbnek tartja önmagánál és a hit történeti kontextustól befolyásolt összefoglalásainál. Az evangéliumi felfogás felhasználja a hitvallásokat, de mindig a Bibliához tér vissza. Önkritikus, változásra kész, elismeri önmaga végességét. Igyekszik egyre közelebb kerülni a középponthoz, de nem állítja, hogy ő maga lenne a középpont. Az igazság mindig rajta kívül álló lesz, mert nem igazolni akarja magát általa, hanem igazodni próbál hozzá.

Legyünk tehát hitvalló keresztények, de bánjunk óvatosan a hitvallásainkkal, és soha ne emeljük saját értelmezésünket az apostoli hagyomány fölé. Legyen Jézus Krisztus a hitünk középpontjában, úgy, ahogy őt az apostolok hirdették nekünk, és ahogy az atyák a bizonyságtételüket megőrizték. Ragaszkodjunk a hithez, mely egyszer s mindenkorra nekünk adatott. Ennek a hitnek végső soron a Biblia a foglalata, nem a konfesszióink.

8 hozzászólás a “A szigorú konfesszionalizmus veszélye” bejegyzéshez

  • Zsuzsi says:

    “Az igazság mindig rajtunk kívül álló lesz, nem igazolni akarjuk magáunkat általa, hanem igazodni próbálunk hozzá.” – Ez nagyon el van találva, Ádám! Érdekes, hogy mennyire lázba tudja hozni az embert, mikor megtalálja az igazságot, mikor felismer valamit, ami megváltoztatja a gondolkodásmódját, sőt esetleg fel is forgatja. Mintha az igazság hatalma, az azt felismerő emberre is átragadna. És ő ettől úgy érzi több lesz, már-már a megdicsöülés szféráiba emelkedik és akár önmagának is tulajdoníthatja a kapott kijelentést és bölcsességet. A betű megöl, a Lélek, ami megelevenít.

  • Lucianus says:

    “A katolikus felfogás valódi alternatívája nem a szigorú konfesszionalizmus, hanem az evangéliumi biblicizmus. Az evangéliumi felfogás nem engedi, hogy bármi a Biblia elé kerüljön. A hitvallásokra is ügyel, nehogy szolgákból urakká váljanak. Az evangéliumi felfogás az evangélium középpontjához igazodik, és hisz a Szentlélek megvilágosító erejében. Elfogadja a hitvallások szolgálatát, de nem hisz a közösségi tekintélyre alapozott hermeneutikában.”

    Értem, hogy mire gondolsz, de veszélyesnek tartom a következményeit. Az “evangéliumi biblicizmus” fogalma sajnos itt nem elég. Ugyanis eleve egy közösségi hermeneutika állapította meg a keresztyén alapdogmákat, amelyekről persze mindannyian azt valljuk, hogy még ha implicite is, benne vannak a Szentírásban. Én hiszem és vallom ezt. De hol vannak akkor a biblikusok, akik sokszor a legelemibb keresztyén tantételeket megkérdőjelezik?? A westminsteri hitvallás és a 2. helvét hitvallás xy pontjáról nem egyszer vitatkoztam biblikussal, és azt kell, hogy mondjam, hogy az érvelése a Bibliára épült. Véleményem szerint persze nem megfelelően értelmezte a bibliai passzusokat, mert azokat azzal az egységes, bocsánat, hogy így mondom, józan paraszti hermeneutikával kell értelmezni, hogy az általad is említett hitvallások megtették. Vannak tantételek, amelyek kőbe vannak vésve, nem változnak, és amelyekről nem lehet vitát nyitni. Mi a teendő? A közösségi tekintélyre alapozott hermeneutikát igenis el kell fogadni, vagy ha nem, akkor az első 3 egyetemes zsinat határozatait se fogadjuk el…

  • Szabados Ádám says:

    Lucianus, én nem a konfesszionalizmust tartom veszélyesnek, hanem a szigorú konfesszionalizmust, és nem a közösségi hermeneutikával nem értek egyet, hanem a közösségi tekintélyre alapozott hermeneutikával.

  • Lucianus says:

    Szerintem kihagysz egy lépcsőt. A közösségi tekintélyre alapozott hermeneutika nem kibuggyant a földből, mint valami forrás a sivatagban, hanem azért tett szert közösségi tekintélyre, mert a Szentlélek bizonysága, az Írás tanúsága van mögöttte. Első az Írás, aztán az azt helyesen értelmező hermeneutika: ezért van közösségi tekintélye! Egyébként hogy lenne kontinuitás a régiek, az apostolok, egyházatyák között, és mi közöttünk? Az evangéliumi biblicitás, amiről te beszélsz, nekem azért nem elég, mert x-nek ezt jelenti, y-nak meg amazt. Onnan tudom eldönteni, hogy az a bizonyos biblicitása megegyezik az enyémmel, hogy elismeri bizonyos tekintélyek írásértelmezését, ill. annak tekintélyét.
    Félre ne érts, nem kötözködni akarok, bár lehet a különbségek csak abból adódnak, hogy egy nagyobb “konfesszióhoz” tartozom 🙂

  • Szabados Ádám says:

    Lucianus, én úgy gondolom, hogy a régiekkel való kontinuitást az apostoli hagyományhoz (melynek a Biblia a foglalata) való ragaszkodás biztosítja. Ezt Iréneusz és Athanaszaiosz is nagyjából így gondolták. A kontinuitás akkor szakad meg, amikor az egyház (vagy annak egy része) eltávolodik az apostoli hagyománytól. Ez pedig akár a közösségi értelmezések felturbózott tekintélye miatt is megtörténhet (pl. pápák és zsinatok félrevezető megnyilatkozásai miatt). Ha esetleg nem olvastad még, ide vág ez a cikkem: http://divinity.szabadosadam.hu/?p=5181. A közösségi hermeneutikát én is fontosnak tartom, a konfessziókat is. A Bibliát nem most kezdik először olvasni, és most sem egyedül tesszük. Ha erre figyelünk, az sokféle tévelygéstől megóvhat. De ha a közösségi értelmezésünket nem bírálhatja felül a Biblia, akkor baj van.

  • dzsaszper says:

    Lucianus, nem értek egyet abban, hogy lennének kőbe vésett tantételek.

    Sola Scriptura.

    Abban igazad van, hogy innentől a Szentlélek vezet az írás értelmezésében.
    Még abban is, hogy botor dolog lenne az évszázadok, esetleg évezredek (gondolok itt elsősorban az apostoli atyák írásaira) alatt felgyűlt bölcsességet egy az egyben eldobni.

    Szóval, szerintem helye van a vitáknak a szerinted kőbe vésendő tanok esetében is. Legfeljebb az ezekkel kapcsolatos viták kapcsán a közösségi hermeneutika az esetek 99,999%-ában a régi tanok mellett dönt.

    Kőbe vésni tanokat szerintem nagyon veszélyes is! A kereszténység maga is az ókori zsidó vallás néhány kőbe vésett tanának átértelmezése, lásd pl. a Zsidókhoz írt levelet. Ha komolyan vesszük a kőbe vésést, ad absurdum kereszténység sem létezik egyáltalán…

    Helye van a közösségi hermeneutikának. A vének közössége alighanem jobban felfogja és átlátja a tantételeket, mint egy önjelölt dogmatikai ámokfutó, és ez így van rendjén. De a közösségi hermeneutika ezzel együtt sem kőbe vésett, később kiderülhet, hogy pontatlan döntés született egy-egy kérdésben. És ez sem tragédia. Sőt, ha megnézzük az egyháztörténelmet…

    Reformátusként inkább a saját portám előtt sepergetek, friss illusztrációként tudom említeni Sípos Ete Álmos: Az igazsághoz ragaszkodva c. könyvét. Az egyik református irányzatban elég meghatározó tekintélyű lelkész a szerző. (Annyiban csalok, hogy olyan időszak is szóba kerül, amikor Magyarországon teológiai művek lényegében nem voltak elérhetőek, így nem volt más választás, mint előlről kezdeni egy csomó mindent)

    Számomra nagyon tanulságos olvasmány volt — az esetek zömében a magam részéről természetesnek veszem azt, amire ő fáradságos munkával kellett eljutnia, mert egészen más környezetből indult — ezért a munkájáért igen tisztelem –, de ezzel együtt van olyan kérdés, amiben gyengének találom az érvelését, és van olyan következtetése, amivel nagyon nem értek egyet…

  • szazsi says:

    “Önkritikus, változásra kész, elismeri önmaga végességét. Igyekszik egyre közelebb kerülni a középponthoz, de nem állítja, hogy ő maga lenne a középpont. Az igazság mindig rajta kívül álló lesz, mert nem igazolni akarja magát általa, hanem igazodni próbál hozzá.” Ez NAGYON igaz! Sajna én mást tapasztalok 🙁 . Érdekes, amit Rómáról és a konfesszionalizmusról mondasz, logikus, de még eddig nem gondoltam erre.

    Köszi ezt a bejegyzést!

    Szazsi

Hozzászólás

Moderálási elvek
Új hozzászólók kommentjei és a több linket tartalmazó kommentek automatikusan moderálósorba kerülnek. Moderálási elveimről a Magamról fül alatt lehet olvasni.
Archívum